A Balaton élővilága mutatkozik be az MTA Ökológiai Kutatóközpont nyílt napján

A Balaton élővilágát, ökoszisztémáját feltáró kutatásokkal ismerkedhetnek meg a látogatók az MTA Ökológiai Kutatóközpont hagyományos nyílt napján, július 18-án Tihanyban.

Az MTA ÖK Limnológiai Kutatóintézetének programsorozatán számos interaktív bemutató révén ismerheti meg a közönség az intézményben folyó tudományos munkát - olvasható az akadémia honlapján.

bt

Az érdeklődők fénymikroszkóppal szemügyre vehetik a Balaton ökoszisztémájának alapját képező, a zoo- és fitoplanktont alkotó, szabad szemmel nem látható növényi és állati szervezeteket, az intézet kertjében pedig a Balaton élővilágának jellegzetes makrogerinctelen szervezeteit, valamint a part menti vizekben előforduló halakat tekinthetik meg a látogatók. A laboratóriumokban látható elektronmikroszkópos, illetve ideg- és izomélettani kísérletek pedig segítenek elmélyíteni a tó élővilágáról szerzett ismereteket.

A kutatók mindennapi tudományos tevékenységébe a Balaton vizsgálatára szolgáló terepi műszerek bemutatója is bepillantást enged. Ez a programelem idén újdonságot is tartogat: bemutatják az intézet egyik új szerzeményét, a nagy felbontású szonárkészüléket. A két frekvencián működő készülék egyik legnagyobb előnye, hogy olyan helyen is a videofilmhez hasonló felvétel készíthető vele, ahol egy hagyományos kamera használhatatlan.

bézz

A szakemberek előadásokkal is várják a közönséget: Zlinszky András a Balaton-kutatásban használt távérzékelési módszereket ismerteti, Takács Péter pedig a tó életében az utóbbi 150 évben bekövetkezett változásokat foglalja össze.

A programsorozatot a Balaton-kutatási eredményeket bemutató kiállítás, valamint a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet történetét feldolgozó film vetítése egészíti ki.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

A tudósok szerint még ebben az esetben is lenne egy végső határ.

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Jó hír a kávérajongóknak!

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Egy nemzetközi kutatócsoport munkájának köszönhetően közelebb kerülhetünk az őskori művészek azonosításához.

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

Nem a legforróbb megyékben a legnagyobb a többlethalálozás, annak mértékét a helyi tényezők, így az egészségügyi ellátás, a lakáskörülmények és a felkészültség is jelentősen befolyásolják, ami fontos szempont lehet a közegészségügyi felkészülésben.

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A kutatások szerint oda kell figyelni a gyalogtempóra.

http://ujhazak.com