A génekben is nyomot hagy a szegénység

A génekben is nyomot hagy a szegénység az amerikai Északnyugati Egyetem kutatása szerint, amelynek eredményei megváltoztatják a génekről alkotott azon elképzelést, miszerint azok az emberi test fogantatáskor rögzült, állandósult jellemzőit hordozzák magukban.Korábbi kutatások kimutatták, hogy a társadalmi-gazdasági státus erőteljesen befolyásolja az ember egészségét és betegségeit, a társadalmi egyenlőtlenség pedig mindenütt jelenlévő stresszfaktor az emberi populációra. Az alacsony képzettség és jövedelem megjósolhatóan együtt jár a szívbetegségek, a cukorbetegség, többféle rákbetegség és a fertőző betegségek kialakulása kockázatának növekedésével. Továbbá az alacsony társadalmi-gazdasági státus kapcsolatba hozható olyan fiziológiai folyamatokkal, amelyek hozzájárulnak a betegségek, például krónikus gyulladások, inzulin-rezisztencia és a kortizol diszreguláció kialakulásához - olvasható a ScienceDaily tudományos-ismeretterjesztő portálon.

    
Az amerikai kutatók bizonyítékot találtak arra, hogy a szegénység beágyazódik a genomba. Felfedezték, hogy az alacsony társadalmi-gazdasági státus összefüggésben áll a DNS-metilációval - a DNS kémiai módosulásával - több mint 1500 génben, több mint 2500 helyen. Más szóval a szegénység az örökítőanyag génjeinek mintegy tíz százalékában nyomot hagy.
    

Thomas McDade, a tanulmány vezető szerzője szerint ez két okból is fontos felismerés. "Egyrészt régóta tudjuk, hogy a társadalmi-gazdasági státus az egészség fontos meghatározója, de nem ismertek azok az alapmechanizmusok, amelyek segítségével testünk +emlékszik+ a szegénység élményére" - mondta McDade, az Északnyugati Egyetem antropológusa. A kutatás szerint a DNS-metiláció játszhat ebben fontos szerepet. "Másrészt a fejlődés során megtapasztaltak testet öltenek a genomban, szó szerint formálják szerkezetét és funkcióit" - mondta McDade.
   

McDade elmondta, meglepődött azon, hogy ilyen sok a kapcsolat a társadalmi-gazdasági státus és a DNS-metiláció között, ilyen nagyszámú génben. "Ez a mintázat felhívja a figyelmet egy potenciális mechanizmusra, mely által a szegénységnek hosszantartó hatása lehet fiziológiai rendszerek és folyamatok széles körére" - emelte ki.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com