A kocsányos tölgy csemetéinek pusztulását magyarázó elméletet alkottak magyar ökológusok

Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) kutatói a kocsányos tölgy csemetéinek természetes utánpótlását megakadályozó lisztharmatjárvány-elméletükről publikáltak tanulmányt januárban a Biological Conservation című szakfolyóiratban.Egy nemzetközi kutatócsoport Demeter László, az ÖK erdőökológusa vezetésével 130 év erdészeti, erdőtörténeti, növénykórtani és ökofiziológiai irodalmának összegzésével, valamint saját terepi tapasztalataik alapján alkotta meg a kocsányos tölgy csemetéinek pusztulását megmagyarázó lisztharmatjárvány-elméletet - olvasható az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) csütörtöki közleményében.

    
Az ÖK erdőökológusa által vezetett kutatásban szerbiai és magyarországi természetvédelmi szakértők, ökológusok, erdészek mellett egy növénykórtan-szakértő is részt vett. A kocsányos tölgy (Quercus robur) egy Európa-szerte elterjedt, természetközeli, öreg erdőségeket alkotó fafaj. A kocsányos tölgyes erdőkben az idős fák pusztulófélben vannak, ugyanakkor hiányoznak a fiatal tölgyek generációi, amelyek természetes módon pótolhatnák az öregeket, fenntartva ezzel a tölgyesek folytonosságát.
    

A beszámoló szerint bár léteznek különféle magyarázó elméletek az aggasztó jelenségre, az erdész és az ökológus szakma is tanácstalan volt eddig azzal kapcsolatban, hogy mi lehet az egységes magyarázat a természetes utánpótlás hiányára.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az a jelenség, hogy egy idegenhonos apró kórokozó érkezése szinte teljesen átalakítja a természetes vagy az agrártájat, nem ismeretlen. A kutatók példaként említik a 19. század végén fellépő filoxéra- vagy szőlőgyökértetű-járványt - amely Európa-szerte átrajzolta a tájképet a szőlők elpusztításával -, valamint a szilfák pusztulását okozó gombás megbetegedést a 20. században.
   

Az 1900-as évek elején ütötte fel a fejét Franciaország tölgyeseiben egy újfajta, járványos lisztharmatbetegség, amely villámgyorsan elterjedt, így 1908-ra már Anglia, Belgium, Hollandia, Svájc, Németország, Ausztria és Magyarország tölgyeseit is megfertőzte. Sokáig tisztázatlan maradt a kórokozó származása és csak száz év múltán bizonyosodott be a járványt okozó gombafajcsoport ázsiai, trópusi eredete. A lisztharmat nagy valószínűséggel egy mangószállítmánnyal érkezhetett Európába.
   

Az idegenhonos apró gombafajok az avarban telelnek át, minden tavasszal onnan fertőzik meg a friss hajtásokat. Addig fertőznek, amíg a hajtások zsengék. Amint a levelek megerősödnek, már sokkal kevésbé tudnak behatolni azok sejtjeibe. Ha azonban a gombának sikerül bejutnia, onnantól nincs visszaút. A kórokozó többek között elvonja a tápanyag jelentős részét a levelektől, fizikailag roncsolja a sejteket, így végül azok pusztulását okozza. Ezenkívül kitakarja a napfény nagy részét, gátolva ezzel a tápanyag előállítását.
    

A kocsányos tölgy csemetéire jellemző, hogy évente 2-3 három alkalommal is növeszt új hajtásokat, amelyek év végére megnövekedhetnek és megerősödhetnek - feltéve, hogy nem fertőződnek meg a lisztharmattal. A közleményben rámutatnak arra, hogy mielőtt a kórokozó elérte volna Európát, a tölgycsemete még versenyképes tudott lenni más, vele együtt növekedő fafajok (például gyertyán, kőris, hárs) mellett. Az 1900-as évek fordulóján azonban a lisztharmatfajok érkezésével gyökeres változás történt, a tölgymagoncok és -csemeték súlyos hátrányba kerültek. Ha kedvező a tavasz - vagyis elég enyhe az idő a levelek kihajtásához, de nem túl enyhe a gombaspórák kifejlődéséhez és terjedéséhez -, akkor van esély a magonc első hajtásának a megerősödésére. Minden soron következő hajtást azonban már biztosan megfertőz a gomba.
    

Mint írják, a csemetéknek a növekedéshez napfényre, vízre, tápanyagokra és térre van szükségük, ám ezekért meg kell küzdeniük nemcsak saját fajtársaikkal, de más fajokkal is. Az egyik legkritikusabb forrás esetükben a napfény. Amikor egy vagy néhány idősebb fa kidől, akkor pár évre "lék" keletkezik az egyébként zárt lombkoronán, ilyenkor a növénycsemetéknek lehetőségük nyílik többletfényhez jutni. Ez a "lék" az esetek többségében csak rövid ideig marad nyitva, így a lombaljban lévő csemetéknek nincs sok idejük a gyors növekedésre. Elindul a verseny: a gyorsabb győz, a lassú pedig általában elpusztul vagy stratégiát vált. A kocsányos tölgy magoncai az előbbi csoportba tartoznak: elpusztulnak.
    

Demeter László és munkatársai kutatásukkal rámutatnak arra, hogy az emberek által behurcolt apró kórokozók ökoszisztémákat pusztító hatásaira az eddiginél nagyobb figyelmet kell fordítania a kutatók, az erdészek és a természetvédők közösségének. "Biztató hír ugyanakkor, hogy a Bács-Kiskun megyei Peszéri-erdőben, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében álló kocsányos tölgyesekben már folynak olyan vizsgálatok, amelyek segítségével a kutatók találhatnak - legalább részbeni - megoldást a tölgy-lisztharmat okozta óriási problémára" - olvasható az ELKH közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Strucctojáshéjat találtak régészek Izraelben egy több ezer éve gyújtott tábortűz-maradványainál

Strucctojáshéjat találtak régészek Izraelben egy több ezer éve gyújtott tábortűz-maradványainál

Dél-Izraelben strucctojáshéjat fedeztek fel régészek egy hétezer évvel ezelőtt gyújtott tábortűz maradványai mellett, a Negev-sivatagban - közölte az izraeli régészeti hivatal, (IAA).

Tévhitek az elménkről

Tévhitek az elménkről

Tíz pszichológiai tévedés az emberi elméről és működéséről.

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program (NAP 3.0); a több mint három éven át tartó kutatási együttműködésben 38 kutatócsoport vett részt az ország 10 különböző intézményéből - közölte az ELTE az MTI-vel pénteken.

Napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban

Napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban

Különleges, Kreutz-féle napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban: amennyiben a C/2026 A1 (MAPS) elnevezésű égitest túléli a napközelséget, alkonyatkor szabad szemmel is látható lesz hatalmas csóvája.

A lakosság bevonásával vizsgálták a nyári hőhullámok hatását az SZTE kutatói

A lakosság bevonásával vizsgálták a nyári hőhullámok hatását az SZTE kutatói

A lakosság bevonásával vizsgálták a nyári hőhullámok hatását a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói, méréseik szerint a hőstressz szinte állandó volt 2025 júniusa és augusztusa között.

Magyar kutatók: "sötét energia" nélkül is magyarázható az univerzum gyorsuló tágulása

Magyar kutatók: "sötét energia" nélkül is magyarázható az univerzum gyorsuló tágulása

Egy magyar kutatócsoport új kozmológiai modellje szerint az univerzum gyorsuló tágulása nem igényel "rejtélyes sötét energiát", ha a világegyetem "foltokban" tágul - közölte az Eötvös Loránd Tudományegyetem kedden az MTI-vel.

Szárazföldi krokodil maradványait azonosították a Bakonyban

Szárazföldi krokodil maradványait azonosították a Bakonyban

Egy 85 millió évvel ezelőtt élt, különleges szárazföldi krokodilfaj maradványait azonosították az ELTE Magyar Dinoszaurusz Kutatócsoport munkatársai a Bakonyban - tájékoztatta az ELTE szerdán az MTI-t.

Megkérdőjelezi a bolygókeletkezés eddigi modelljeit egy különös exobolygó-rendszer

Megkérdőjelezi a bolygókeletkezés eddigi modelljeit egy különös exobolygó-rendszer

Szembemegy a bolygókeletkezés eddigi modelljeivel az a különös exobolygó-rendszer, amelyet az Európai Űrügynökség (ESA) Cheops űrtávcsöve vizsgált meg.

Átformálja az agyműködést a rendszeres olvasás

Átformálja az agyműködést a rendszeres olvasás

Már napi 20 percnek is hatása van.

Földhöz hasonló bolygójelöltet fedeztek fel ausztrál csillagászok vezetésével

Földhöz hasonló bolygójelöltet fedeztek fel ausztrál csillagászok vezetésével

Egy "potenciálisan lakható", hideg, Föld méretű bolygójelöltet azonosított mintegy 146 fényévre a Földtől egy ausztrál csillagászok vezette nemzetközi kutatócsoportot, amely kedden az Astrophysical Journal Letters című folyóiratban számolt be eredményeiről.

http://ujhazak.com