A körömelváltozások és a vitaminhiány közötti összefüggések vizsgálatára indul kutatás Pécsen

Jelentős számú önkéntes bevonásával indul innovatív kutatás a körömelváltozások és a vitaminhiány közötti összefüggés bizonyítására a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és egy magyar cég együttműködésében - közölte a baranyai felsőoktatási intézmény pénteken az MTI-vel.A PTE közleményében felhívták a figyelmet arra, hogy az általánosan elfogadott nézet szerint a köröm egészséges formáját és működését jelentősen befolyásolja a szervezet ásványianyag- és vitaminellátottsága. Emiatt a körömproblémák esetén gyakran javasolják ásványi anyagok és vitaminok szedését. Ezek használata azonban a legtöbb esetben nem épül bizonyítékokra, illetve alkalmazásuk nem biztosít személyre szabott megoldást.
    

A napokban induló vizsgálatok során arra a kérdésre keresik a választ az intézmény bőr-, nemikórtani és onkodermatológiai klinikája és a Mediner Kft.

szakemberei, hogy a kozmetikailag zavaró körömelváltozások, valamint a szervezet ásványianyag- és vitaminhiánya között közvetlen összefüggés áll-e fenn. Mivel a PTE szakemberei szerint a köröm állapota alapján következtetni lehet a szervezet belső működéseire, a vizsgálatokba ezer olyan önkéntest vonnak be, akik körmükön esztétikailag zavaró elváltozást észlelnek, és kíváncsiak szervezetük ásványianyag- és vitaminszintjére.
    

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap támogatásával megvalósuló kutatásba 18 és 60 év közötti önkéntesek jelentkezhetnek a www.visionail.hu weboldalon, akiknek legalább egy kézkörmükön kozmetikailag zavaró körömelváltozás - például felrostozódás, hullámosság, fehér vagy más színű elszíneződés - látható.
    

Az önkéntesek saját vizsgálati eredményeiket megtudhatják, így tudomásuk lesz arról, hogy van-e vitamin- vagy ásványianyag-hiányuk, és ha van, az milyen. A kutatás keretében végzett valamennyi vizsgálat a résztvevők számára ingyenes - hívták fel a figyelmet a PTE közleményében. A vizsgálat során összegyűjtött adatokból a kutatók összefüggést keresnek a körömelváltozások jellege és szervezet ásványi anyag és, vagy vitamin állapota között.
    

Amennyiben a vizsgálati eredmények alapján a kutatók előpzetes feltételezése beigazolódik, a jövőben a vitamin és ásványianyag zavarokon alapuló állapotok és betegségek felismerése, diagnosztizálása egyszerűbb lesz, mint jelenleg. A távolabbi célok között szerepel egy mesterséges intelligencián alapuló algoritmus kifejlesztése, melynek segítségével egyszerű módszerrel, a körömelváltozás vizsgálata alapján a szervezet ásványianyag- és vitaminhiányára lehetne következtetni - idézték a kommünikében Gyulai Rolland klinikaigazgatót, a kutatás vezetőjét.
   

A szakember szerint a hiányállapotok pontos ismerete a jövőben megteremtheti személyre szóló vitamin készítmények alkalmazásának lehetőségét - azaz, hogy csak abból a vitaminból és csak annyit kelljen szednie a páciensnek, amennyire valóban szüksége van. A közleményben kitértek rá, hogy a PTE Klinikai Központ Bőr-, Nemikórtani és Onkodermatológiai Klinikája a dél-dunántúli régió legnagyobb bőrgyógyászati fekvőbeteg és járóbeteg ellátó intézménye, amely nemcsak a bőrgyógyászati betegek ellátását, hanem a bőrbetegségek oktatását és kutatását is végzi. A vizsgálattal kapcsolatos további információk megtalálhatóak a www.visionail.hu honlapon, ahol jelentkezni is lehet a vizsgálatra.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com