A kurd történelem fontos helyszínét kutatják magyar régészek Irakban

A kurd történelem fontos helyszínét, az észak-iraki Dvin várát és környékét térképezte fel az első terepmunka-szezonban a magyar-kurd régészeti expedíció, amely elvégezte az erődítés teljes 3D-s szkennelését is.

ppkA Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) és az erbili Szaladin Egyetem együttműködésében megvalósuló ötéves kutatási program támogatója a Mol-Csoport. A projektet magyar részről Major Balázs egyetemi docens, a PPKE BTK Régészeti Tanszékének vezetője, kurd részről Zidan Bradosty, a Szaladin Egyetem Régészeti Tanszékének vezetője irányítja.

Mint Major Balázs az MTI-nek elmondta, az Erbili kormányzóság területe több nagy közel-keleti civilizáció metszéspontjában található. "A világtörténelem egyik legfontosabb bölcsőjének számító Termékeny Félhold területéhez tartozik, így az ott végzett kutatásokat mindig kiemelt nemzetközi figyelem övezi" - emelte ki a program jelentőségét a magyar régész.

Ismertetése szerint zord, de festői hegységláncok által tagolt vidékről van szó, egyedül a főváros, Erbil helyezkedik el a mezopotámiai-síkság szélén. E barátságtalan tájon élnek a kurdok, akik történelműk folyamán többnyire a hegyi váraikból ellenőrizték az átmenő forgalmat. "A középkori és kora újkori Kurdisztán talán legfontosabb emlékcsoportját ezek a várak jelentik, amelyek szinte teljesen kutatlanok, így komoly új ismeretanyagot rejtenek" - jegyezte meg Major Balázs.

Az Erbiltől 60 kilométerre észak-keletre, egy hegygerincen álló festői Dvin váráról kevés forrás áll a rendelkezésre, ezért is nagyon fontos, hogy történelmében először régészeti kutatásokat végezzenek. A ma látható építmények többségét a korábbi feltételezések a 15-16. században emelték, de az első kutatások alapján nagyon valószínű, hogy az erődítésnek vannak korábbi időszakokhoz köthető részei is.

"A Kurdisztáni Regionális Kormány Régészeti Főigazgatósága a várnak és környékének kutatására és teljes dokumentálására kért fel minket. Ez azonban nem pusztán egy egyszerű régészeti kutatás, a projekt ugyanis nagyszerű lehetőséget kínál az oktatási együttműködésre is Kurdisztán legrangosabb egyetemével. Magyar hallgatók szerezhetnek gyakorlatot az iraki Kurdisztánban, s kurd hallgatók vehetnek részt magyarországi tanszéki ásatásokban és egyéb képzési programokban. Terveinkben közös konferenciák és oktatócsere is szerepel, sokat tanulhatunk egymástól" - hangsúlyozta Major Balázs.

A koncessziós szerződést hosszú előkészítés és terepszemlék után novemberben kötötték meg, s utána rögtön elkezdődtek a kutatások. A most befejeződött első szezon során az új lelőhelyeket is eredményező régészeti terepbejárás mellett építészeti felméréseket végeztek, a Mensor 3D munkatársaival elkészítették a vár és a várhegy teljes 3D-s szkennelését, valamint légi fotózást és geofizikai felméréseket is folytattak.

"Hatalmas adatállomány jött létre, s nagyon valószínű, hogy hamarosan az elsődleges periodizációt is el tudjuk készíteni, vagyis meg tudjuk állapítani, hogy a vár milyen szakaszokban épült. Ezeket a kutatásokat egészítik ki a 2015-ben kezdődő régészeti feltárások" - taglalta a projektet Major Balázs.

Az ásatások adnak majd választ, hogy valójában mekkora lehetett az erődítés, amelyben a feltételezések szerint a védőkön kívül civil lakosság is élhetett, illetve legalább vész esetén a környező falvak népének is menedéket nyújtott.

"A terület egy részét törmelék borítja, de a várhegy lankásabb részein a jelek szerint végig épületek lehettek. Nehéz meghatározni, hogy mekkora volt a korai vár kiterjedése, melyik település miként kapcsolódott az erődítményhez" - magyarázta Major Balázs, aki a várral szembeni sziklaplatón magasodó hatalmas épületegyüttest, valamint az itt található temetőt hozta fel példaként.

"Úgy tűnik, hogy együvé tartozó, nagyjából egységes épületegyüttesről van szó, a temető viszont, amely gyönyörűen faragott síremlékeivel a vár környezetének egyik legfőbb nevezetessége, legfeljebb néhány évszázados lehet. Muszlim település belterületén nem szoktak temetőt létesíteni, s az, hogy a romok között található, arról tanúskodik, hogy az épületkomplexumot már rég elhagyták, amikor elkezdődött itt a temetkezés" - fogalmazott Major Balázs.

MTI

Hozzászólások

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Rejtélyek, amelyekre már létezik tudományos magyarázat.

A NASA-nak köszönhetjük az inzulinpumpát

A NASA-nak köszönhetjük az inzulinpumpát

Mindennapi életünkké vált NASA találmányok.

Az apától függ az ujjlenyomat

Az apától függ az ujjlenyomat

Ezeket a tulajdonságokat csak apádtól örökölhetted.

Veszélyes anyagok lehetnek a tetoválótintákban

Veszélyes anyagok lehetnek a tetoválótintákban

Egy kutatás talált rejtett anyagokat a tetováláshoz használt tintákban.

Számít, hogy melyik karunkba kaptuk a koronavírus elleni oltásokat

Számít, hogy melyik karunkba kaptuk a koronavírus elleni oltásokat

Egy új kutatási eredmény szerint nem mindegy, hogy hova kaptuk az első és az ismétlő vakcinát.

Ezekről a dolgokról talán nem tudod, hogy emberekről kapták a nevüket

Ezekről a dolgokról talán nem tudod, hogy emberekről kapták a nevüket

Tudod, hogy kiről nevezték el például a szaxofont, a sziluettet vagy a makadámiadiót?

A ráknak ellenálló genomokat fejlesztettek ki a csernobili mutáns farkasok

A ráknak ellenálló genomokat fejlesztettek ki a csernobili mutáns farkasok

A háború miatt nem halad a kutatás, ami nagy segítség lenne az emberi rákgyógyászatban is.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Az emésztőrendszerünkre is hatással van az éghajlatváltozás

Az emésztőrendszerünkre is hatással van az éghajlatváltozás

Meglepő összefüggést fedezett fel egy új kutatás.

Ezért van szükség szökőévre!

Ezért van szükség szökőévre!

Minden, amit tudni kell a szökőévről.

http://ujhazak.com