A világon elsőként azonosították a terhességi toxémia korai kórfolyamatait

A világon elsőként sikerült azonosítania a praeeclampsia (terhességi toxémia) kialakulásában szerepet játszó korai molekuláris útvonalakat és szabályozási hálózatokat a Than Nándor Gábor, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) TTK Reprodukció Rendszerbiológiája Kutatócsoport tudományos főmunkatársa által vezetett csoportnak - olvasható az MTA szerdai közleményében.A hat ország kutatóinak együttműködésében megvalósult kutatás eredményei hozzájárulhatnak korai diagnosztikus eljárások kidolgozásához, valamint terápiás eljárások kifejlesztését segíthetik elő. A közlés szerint a terhességek 70 százaléka, a klinikailag felismert terhességek 15 százaléka végződik vetéléssel és a kihordott terhességek 25 százalékánál lép fel az anya és/vagy magzata egészségét vagy életét veszélyeztető súlyos szülészeti kórkép.

Ez utóbbiak közé sorolják a praeeclampsiát, a HELLP-szindrómát, a méhen belüli sorvadást, valamint a spontán koraszülést is.

    
A terhességi toxémia a várandós nők 5-8 százalékánál a terhesség 20. hete után kialakuló, fehérjeürítéssel járó magas vérnyomás, amely súlyos, életveszélyes komplikációkkal járhat (például máj- és vesekárosodás, tüdőödéma, agyvérzés, véralvadási zavarok). A praeeclampsia egyik legsúlyosabb szövődménye az eclampsia, amely az egész testre kiterjedő görcsökkel járó eszméletvesztéses állapot, ami agyvérzéshez és lepényleváláshoz, anyai és magzati halálhoz vezethet.
    

A praeeclampsia az anyai és a magzati megbetegedések és halálozás egyik fő oka - 76 ezer anya és 500 ezer gyermek halálához vezet a világon évente -, társadalmi jelentősége tehát hatalmas. A praeeclampsiának többféle kiváltó oka van, amelyek a méhlepény patofiziológiás útvonalainak aktiválódásához vezetnek kora terhességben, de a jellegzetes klinikai tünetek kialakulását hosszú preklinikai periódus előzi meg. Mivel korábbi intenzív kutatások ellenére sem sikerült a praeeclampsia korai patofiziológiás útvonalait részletesen megismerni, hatékony korai diagnosztikus tesztek vagy terápiás eljárások kidolgozására sem volt eddig lehetőség.
    

Than Nándor Gábor, az MTA TTK Reprodukció Rendszerbiológiája Kutatócsoport tudományos főmunkatársa kutatócsoportjával rendszerbiológiai módszerekkel azonosította a praeeclampsia kialakulásában szerepet játszó korai molekuláris útvonalakat és szabályozási hálózatokat. Leírták a méhlepény jellegzetes génhálózati változásait, modellezték a kórfolyamatok kialakulását. Megállapították, hogy praeeclampsiában a méhlepény kórfolyamatai már nagyon korán, az első trimeszterben kezdődnek. Felismerték, hogy a korai, preklinikai kórfolyamatok kialakulásában kulcsszerepük van a méhlepény fejlődési zavarainak, valamint az anyai keringésben a kora terhességben már fennálló szisztémás gyulladásnak is.


Molekuláris adataikból levonható fontos következtetés volt az is, hogy az anya és a magzat érintettsége a praeeclampsia méhlepényi kórfolyamataiban független egymástól. A tanulmányból szabadalmak is keletkeztek, amelyek ipari hasznosítása hatékony korai diagnosztikus eljárások kidolgozásához vezethet. A kórfolyamatok molekuláris útvonalainak és szabályzási hálózatainak leírása, valamint a gyógyszerhatáspontok azonosítása pedig terápiás eljárások fejlesztését segítheti elő - olvasható az MTA közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com