Állatok álma és steakvizsgálat Somogyban

Az állatok álma, a steakek minősítése és a saját számítógépes játék készítése is téma a Kutatók éjszakája Somogy megyei rendezvényein, melyekre csütörtökön és pénteken kerül sor Kaposváron, Bőszénfán és Siófokon.

A programsorozat honlapja és a szervező intézmények közlése szerint a Somogyot érintő több mint száz esemény döntő többségének a Kaposvári Egyetem campusai adnak otthont pénteken.

kutatok-ejszakaja-0

A felsőoktatási intézményben kiemelt figyelmet szentelnek az állatokkal, növényekkel kapcsolatos ismeretterjesztésnek. A közönség megtudhatja, mit gondolhat a ló rólunk, emberekről, hogyan élnek az éjszaka állatai, melyek azok az állatok, akik nem alszanak, vagy alvás közben úsznak, repülnek, és szó esik arról is, hogy mit álmodhatnak.

Egy másik előadáson marhahúst vetnek képalkotó vizsgálat alá, majd arra keresik a választ, hogy a fogyasztónak a külső, a belső, a szín, az íz, vagy a porhanyósság a fontosabb a steak értékelésekor.

A somogyi megyeszékhelyen szó lesz a zöld növényeknek mint a jövőnk zálogainak sokoldalú felhasználási lehetőségeiről, a 21. századi postagalambokról, az íjak fejlődéstörténetéről, a régészetben alkalmazott radiológiai eljárásokról, a szögletes szappanbuborék készítésének lehetőségéről, okostelefonon játszható matematikáról, díszletépítésről, terápiákra alkalmas kutyákról.

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Kaposvári Képzési Központjában izgalmas, érdekes kémiai kísérletekre, vérfestésre, egészséges ételek kóstolójára, gerincjóga-bemutatóra, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál az élelmiszerekben előforduló mikroorganizmusokkal, izotópokkal, adalékanyagokkal kapcsolatos előadásokra várják a közönséget. Itt kiderül, akácméz-e az akácméz, s az is, ki alkalmas érzékszervi bírálónak.

Bőszénfán, a Kaposvári Egyetem szarvasfarmján egy vadaskert életével ismerkedhetnek meg az érdeklődők, Siófokon, a Gábor Dénes Főiskola campusára pedig azokat várják, akik kedvet kaptak saját számítógépes játék készítéséhez. Utóbbi szervezői szerint erre akár egy óra is elég, ugyanis azt vallják: programozni bárki tud.

A Kutatók éjszakája programjai hivatalosan pénteken lesznek, a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Gyűjteményi és Állagmegóvási Központja azonban csütörtökön nyitja meg kapuit, hogy elárulja néhány titkát.

A közönségnek nem csak azt mutatják meg, mi található a madár- és emlősgyűjteményükben, hanem azt is, hogyan tárolják több ezres rovargyűjteményüket, miként konzerválják a növényeket.

Az intézményben beszámolnak arról is, kik gyarapítják a gyűjteményeket, min dolgozik a textilrestaurátoruk, mennyire vannak összetörve a restaurálás előtt álló őskori cserépedények, s azt is, tisztítja-e már fémrestaurátoruk a szentjakabi ásatás fémtárgyait.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Nem a Föld gyorsult fel, hanem az agy működése változik felnőttkorban.

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Az El Nino időjárási jelenség az előrejelzések szerint a következő hónapokban tovább erősödik, az év végére nagyon erőssé válhat, és hatásai 2027-ben is érvényesülhetnek - közölte csütörtökön a Meteorológiai Világszervezet (WMO).

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

A tudósok szerint még ebben az esetben is lenne egy végső határ.

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Jó hír a kávérajongóknak!

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

http://ujhazak.com