Az antarktiszi jégtakaró olvadása magasabbra emeli a tengerszintet az eddig becsültnél egy új kutatás szerint

A Harvard Egyetem kutatói szerint az eddigi kutatások jelentősen alábecsülték a nyugat-antarktiszi jégmező összeomlásával járó globális tengerszint-emelkedés mértékét.A Science Advances című tudományos folyóiratban az úgynevezett vízexpulzió mechanizmus (water expulsion mechanism) nevű folyamatot vizsgáló mérések eredményeit mutatták be. Ez akkor következik be, amikor a szilárd kőzetalap, amelyen a nyugat-antarktiszi jégmező fekszik, felfelé emelkedik annak hatására, hogy csökken a jégtakaró súlya az olvadás miatt. Mivel a kőzet a tengerszint alatt van, amikor megemelkedik, a vizet a környező területekről is az óceánba nyomja, ezzel még jobban megemeli a globális tengerszintet - olvasható az egyetem közleményében, amelyet a PhysOrg.com tudományos-ismeretterjesztő portál ismertetett.

    
Az eddigi becslések szerint ha a nyugat-antarktiszi jégmező összeomlik, a globális tengerszint-emelkedés mértéke 3,2 méter is lehet. "Kimutattuk, hogy a mechanizmus további egy métert, vagyis 30 százalékot ad ehhez" - mondta Evelyn Powell, a vizsgálatban részt vevő kutató. "A hatás nagysága sokkolt minket" - mondta Linda Pan, a Harvard Egyetem kutató-hallgatója. A kutató szerint a korábbi tanulmányok, amelyek figyelembe vették a mechanizmust, következmények nélkülinek értékelték azt.
    

Az egyméteres plusz emelkedés a kutatók szerint ezer éven belül következhet be, az első hatások azonban nem csak évszázadok múltán lesznek érezhetők. Pan és Powell szimulációi szerint már a mostani évszázad végére 20 centiméterrel emelheti a mechanizmus a jégtakaró olvadásával már emelkedő vízszintet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Két amerikai tudós kapta a közgazdasági Nobel-emlékdíjat

Két amerikai tudós kapta a közgazdasági Nobel-emlékdíjat

"A makrogazdasági stabilizáció mikroökonómiai alapjaiért" két amerikai tudós, Robert E. Hall és Michael Woodford kapta megosztva idén a közgazdaságtudományi Nobel-emlékdíjat a Svéd Tudományos Akadémiától, amely hétfőn jelentette be döntését Stockholmban.

Francis Halzen részecskefizikus kapja idén a fizikai Nobel-díjat

Francis Halzen részecskefizikus kapja idén a fizikai Nobel-díjat

Francis Halzen részecskefizikus kapja idén a fizikai Nobel-díjat az asztrofizikai eredetű nagy energiájú neutrínók felfedezéséért és az IceCube Neutrínóobszervatórium létrehozásában és munkájában játszott meghatározó szerepéért.

Karl Deisseroth, Peter Hegemann és Georg Nagel kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Karl Deisseroth, Peter Hegemann és Georg Nagel kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Karl Deisseroth, Peter Hegemann és Georg Nagel kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat a fényérzékeny ioncsatornákkal és az optogenetikával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

Az időjárási adatok napokkal korábban figyelmeztethetnek a szívmegállás veszélyére

Az időjárási adatok napokkal korábban figyelmeztethetnek a szívmegállás veszélyére

Az időjárási adatok alapján akár három nappal előre jelezhető lehet, mikor várható az átlagosnál több kórházon kívüli szívmegállás.

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Nem a Föld gyorsult fel, hanem az agy működése változik felnőttkorban.

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Az El Nino időjárási jelenség az előrejelzések szerint a következő hónapokban tovább erősödik, az év végére nagyon erőssé válhat, és hatásai 2027-ben is érvényesülhetnek - közölte csütörtökön a Meteorológiai Világszervezet (WMO).

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

http://ujhazak.com