Az autoimmun betegségek előrejelzését szolgáló kutatás zajlik Pécsen

Az autoimmun betegségek előrejelzésének lehetőségeit kutatják a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ (PTE KK) és a PTE Szentágothai János Kutatóközpont szakemberei - közölte a baranyai felsőoktatási intézmény hétfőn az MTI-vel.Közleményükben azt írták: a kutatás hosszú távú célja annak az előrejelzése, hogy kik lehetnek a veszélyeztetett betegek, és esetükben milyen szűrővizsgálatok segíthetnek a következő lehetséges betegség minél koraibb előrejelzésében. Ezzel ugyanis jelentősen javíthatók a gyógyulási esélyek, illetve enyhíthetők a kellemetlen tünetek - emelték ki.

Kitértek arra, hogy a jelenlegi ismeretek szerint több mint nyolcvan különböző autoimmun betegség létezik, azok pedig - életük során - az emberek 3-10 százalékát érintik a világ különböző régióiban és populációiban.

A közleményben idézik Mezősi Emesét, a PTE KK I.

Számú Belgyógyászati Klinika egyetemi tanárát, a kutatás szakmai vezetőjét, aki kitért rá, hogy Magyarországon a felnőtt lakosság körülbelül 6-7 százalékét érinti a betegségcsoport, amely a férfiakhoz képest a nőknél akár tízszer gyakrabban is előfordul.

A szakember rámutatott, hogy valószínűleg környezeti és életmódbeli tényezők miatt egyre többen szenvednek a kórban. A leggyakoribbak az autoimmun pajzsmirigy betegségek, mint az autoimmun pajzsmirigy-gyulladás és a Graves-Basedow-kór, az 1-es típusú cukorbetegség, a gluténérzékenység, a rheumatoid arthritis, a szklerózis multiplex, valamint a lupusz.

A pécsi kutatás eredményeit a klinikai endokrinológia egyik legrangosabb nemzetközi folyóiratában, a Journal of Clinical Endocrinology and Metabolism-ban publikálták a közelmúltban. A megállapítások szerint az autoimmun betegségek társulása jóval gyakoribb, mint az a korábbi szakirodalmi adatok alapján várható volt. Így például a hormontermelő szerveket - mint az agyalapi mirigy, a pajzsmirigy, a mellékpajzsmirigy vagy a mellékvese - érintő autoimmun kórképekben szenvedő betegek 12 százalékánál jött létre egy vagy több újabb autoimmun betegség. Összesen 28 ilyen betegséget azonosítottak a szakemberek az általuk vizsgált betegcsoportban, amelyek igen változatos módon kombinálódtak, összesen 113 betegség-kombinációt létrehozva.

A többes autoimmunitás egyik összetevője a betegek 94 százalékában a pajzsmirigy érintettsége volt, leggyakrabban az autoimmun pajzsmirigy-gyulladás. A betegségek azonban nem teljesen véletlenszerűen kombinálódtak, jellegzetes mintázatokba rendeződtek. A pajzsmirigy autoimmun betegsége esetén a társuló második betegség a gyomor-bél rendszert érintette vagy szisztémás autoimmun betegség volt, míg az 1-es típusú cukorbetegség, a gluténérzékenység és a gyomornyálkahártya elleni autoimmun reakció esetén a második kialakuló betegség döntően a hormontermelő szerveket károsította - részletezték.

A kutatás rámutatott, hogy az első autoimmun betegség jelentkezését követően javasolható egy racionális, szűkített szűrési algoritmus, mely révén jó eséllyel előre lehetne jelezni a társuló lehetséges betegséget.

A kutatás a tervek szerint folytatódik, ugyanis a vizsgálat nagyobb esetszámra történő kiterjesztése átfogóbb képet adhat a betegségtársulások hálózatáról, és megkönnyítheti a kiindulási betegségnek megfelelő célzott követés kialakítását - olvasható a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezért van fura íze a narancslének fogmosás után!

Ezért van fura íze a narancslének fogmosás után!

Ezekre a kérdésekre talán még te sem tudod a választ.

A Tioaceton a világ legbüdösebb szaga

A Tioaceton a világ legbüdösebb szaga

Tudományos érdekességek, amelyekről talán még nem hallottál.

Egy újonnan felfedezett gombafaj változtathatja zombivá a pókokat

Egy újonnan felfedezett gombafaj változtathatja zombivá a pókokat

Egy észak-írországi dokumentumfilm forgatásán történt a megdöbbentő felfedezés.

Meglepő faj uralkodhat az ember után a Földön

Meglepő faj uralkodhat az ember után a Földön

Tim Coulson professzor állt elő a megdöbbentő elmélettel.

Ig Nobel-díjat ért a felfedezés, amely szerint az emberek is képesek lehetnek a fenekükön keresztül lélegezni

Ig Nobel-díjat ért a felfedezés, amely szerint az emberek is képesek lehetnek a fenekükön keresztül lélegezni

Ezeket az elsőre vicces, de elgondolkodtató kutatásokat díjazták az idén.

Agresszívvá tesz a hőség

Agresszívvá tesz a hőség

A kutatások szerint rossz hatással van az emberek viselkedésére a kánikula.

Egyre hosszabbak lesznek a napok a klímaváltozás miatt

Egyre hosszabbak lesznek a napok a klímaváltozás miatt

A sarkvidéki jégsapkák olvadása miatt forog egyre lassabban a Föld.

Már embereken fogják tesztelni a fogakat újranövesztő gyógyszert

Már embereken fogják tesztelni a fogakat újranövesztő gyógyszert

Ha jól alakulnak a klinikai vizsgálatok, akkor akár már 2030-ra megjelenhet a készítmény.

A szülőktől örökölt gének is hatással vannak a gyerekek bizonyítványára

A szülőktől örökölt gének is hatással vannak a gyerekek bizonyítványára

A University College London kutatócsoportjának tanulmánya szerint a szülőktől örökölt gének nagy valószínűséggel hozzájárulnak a gyerek oktatási eredményeihez.

A tetoválások növelhetik a rákkockázatot egy kutatás szerint

A tetoválások növelhetik a rákkockázatot egy kutatás szerint

Furcsa összefüggést vettek észre a svédországi Lund Egyetem kutatói.

http://ujhazak.com