Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program (NAP 3.0); a több mint három éven át tartó kutatási együttműködésben 38 kutatócsoport vett részt az ország 10 különböző intézményéből - közölte az ELTE az MTI-vel pénteken.A Nusser Zoltán akadémikus által irányított NAP 3.0 konzorciumban 10 intézmény - köztük a HUN-REN Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (KOKI), a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont (TTK), a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a Pécsi Tudományegyetem (PTE), a Szegedi Tudományegyetem (SZTE), a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) és a Nyírő Gyula OPAI - összesen 38 kutatócsoportja dolgozott együtt.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) támogatásával megvalósuló program az alapkutatástól a klinikai vizsgálatokig az agykutatás teljes spektrumát lefedte a molekuláris folyamatoktól az idegrendszer működését szabályozó hálózatok vizsgálatáig. A résztvevő kutatócsoportok célja az idegrendszer normál működésének megértése, valamint a neurológiai és pszichiátriai betegségek kialakulásában szerepet játszó sejtes és hálózati folyamatok feltárása volt.

A program nemzetközi súlyát jelzi, hogy a kutatók 389 közleményt jegyeztek a legmagasabb (D1) kategóriájú, és 473-at Q1-es besorolású szakfolyóiratokban, többek között a Science, a Nature Communications és a Nature Neuroscience hasábjain.

A kiemelt eredmények között említették az ELTE etológusainak a kutyák viselkedésével kapcsolatos, a Science-ban publikált felfedezéseit, valamint a HUN-REN KOKI kutatóinak munkáját, akik egy korábban ismeretlen, a jutalmazórendszerben kulcsszerepet játszó agytörzsi területet azonosítottak. A felfedezést ugyancsak a Science publikálta.

Szintén a KOKI munkatársai tárták fel a COVID-19 fertőzés idegrendszeri hatásait, eredményeik rávilágítottak a mikrogliális diszfunkció kialakulására, valamint a gyulladt agyterületeken megfigyelhető szinapszisvesztés és mielinkárosodás összefüggéseire. A HUN-REN TTK-ban pedig az ADHD neurobiológiai hátterét vizsgálták serdülők körében, különös hangsúlyt helyezve az alvás élettani szerepére.

A kutatás kimutatta, hogy az alvás alatti NREM (non-REM) lassú hullámaktivitás érzékenyen tükrözi az ADHD súlyosságát, és gyógyszeres kezelés mellett normalizálódik. A program során több új együttműködés is létrejött a konzorciumi intézmények között, amelyek olyan társadalmi és orvosbiológiai szempontból kiemelkedően fontos problémák megoldását célozzák, mint például az Alzheimer-kór korai diagnosztikája vagy az agyi iszkémiában szerepet játszó terápiás célpontok azonosítása.

A kutatások számos esetben elősegítették az állatkísérletekből származó eredmények humán klinikai hasznosítását is. A NAP 3.0 hivatalosan 2026. augusztus 31-én zárul, a program eredményeit pénteken mutatták be az Agykutatás Hete országos rendezvénysorozat keretében az ELTE Lágymányosi Campusán a konzorcium vezetői és kutatói.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

A tudósok szerint még ebben az esetben is lenne egy végső határ.

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Jó hír a kávérajongóknak!

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

http://ujhazak.com