Bizonyítékot találhattak a párhuzamos univerzumok létezésére

Megnőtt annak a valószínűsége, hogy a végtelen számú párhuzamos univerzumok egyikében élünk.Azt, hogy teljesen egyedül vagyunk a világűrben, legfeljebb az jelenti ki, aki nem szereti tágítani a látókörét, és nem gondolkodik azon, hogy vajon léteznek-e párhuzamos univerzumok, amelyekben él egy másik énünk, aki például nem irodai asszisztens, hanem világhírű tudós, mérnök, esetleg filmsztár.

Ezt hívják „multiverzum” elméletnek, amivel nemcsak az álmodozók, hanem a tudósok is komolyan foglalkoznak. Ennek köszönhető, hogy a legújabb kutatás felfedezte a világűrben a rejtélyes „hidegpontot”. Ez azt azt bizonyíthatja, hogy a miénk csak egy a valóságok véget nem érő láncolatában.

A tudósok évek óta álltak szembe a nagyjából 1,8 milliárd fényév széles hidegpont jelenséggel, amellyel kapcsolatban az univerzum háttérsugárzásának mérése azt az eredményt hozta, hogy a hidegpont területe legalább 0,00015 fokkal hidegebb a környezeténél.

A hidegpont akkor keletkezett, amikor 13 milliárd évvel ezelőtt létrejött a világegyetem.

Legelőször 2004-ben a NASA WMAP műholdja érzékelte, majd az ESA Planck missziója megerősítette 2013-ban, hogy hidegpont létezik.Korábban a kutatók azt feltételezték, hogy ez a pont azért hidegebb, mert 10 ezer galaxissal kevesebbet tartalmaz, mint az űr más területei, ám a legújabb tanulmányban az áll, hogy ilyen „nagy üresség” nem létezhet, tehát a hidegpont jelenségét nem lehet a „hiányzó” anyaggal magyarázni.

Tom Shanks professzor, a Durham Egyetem csillagásza a következőképpen magyarázta a jelenséget:

„Nem kizárt, hogy a legizgalmasabb elmélet az, hogy a hidegpontot a mi univerzumunk és egy „buborék” univerzum ütközése okozza.

Amennyiben a további és részletesebb elemzések igazolják, akkor a hidegpont lehet az első bizonyíték arra hogy a multiverzum létezik.”

Amennyiben a hidegpont tényleg elég erős bizonyíték lesz, akkor az azt jelentheti, hogy a kozmoszunk végtelen számú párhuzamos univerzumot tartalmaz, végtelen számú valóságokkal, amelyek egymás mellett léteznek, de olyan magasabb dimenzióban, amit képtelenek vagyunk közvetlenül érzékelni.

Dr. Stuar Clarke asztrológus elmondta, hogy minden univerzumnak megvan a maga realitása. A szakértő szerint például létezhet egy univerzum, amiben Donald Trump nem amerikai elnök, hanem csak cicás videókat oszt meg a Twitteren.A párhuzamos valóság elméletek: Ha a fizikusok az „univerzumról” beszélnek, akkor valójában az „érzékelhető univerzumra” gondolnak, tehát a teljes univerzum azon részére, amit az emberek képesek látni. Ez az oka, hogy elméletileg beszélhetünk több érzékelhető univerzum esetleges létezéséről.

A multiverzum elmélet három különálló elképzelést foglal magába, de ezek az irányzatok csak matematikai szinten léteznek, ugyanis még egyiket sem sikerült tudományosan és gyakorlatban bizonyítani.

Buborékuniverzumok vagy bébi fekete lyuk univerzumok: Ez az elmélet arról szól, hogy többi érzékelhető univerzum olyan távolságra helyezkedik el tőlünk, hogy nem láthatjuk őket, esetleg egy fekete lyuk belsejében helyezkednek el, ami szintén láthatatlan a számunkra.

Membránok és extradimenziók: Akik a húrelméletet támogatják, azok szerint a világunk csak egy háromdimenziós felület egy nagyobb szuperuniverzumon belül, ami összesen kilenc dimenziót tartalmaz.

Ez kicsit ahhoz hasonlít, ahogy egy újság kétdimenziós oldalai elhelyezkednek a háromdimenziós világunkban. Az elmélet szerint bőven van hely ahhoz, hogy több háromdimenziós felület elférjen a miénk mellett.

A kvantummechanikai sokvilágos modell: Ez az irányzat azt állítja, hogy minden esemény lehetséges, minden kimenetel bekövetkezhet. Ha tehát döntési helyzetben vagyunk, hogy például maradjunk a munkahelyünkön, vagy fogadjuk el a most kapott, jobb ajánlatot, akkor mindegy, hogy hogyan döntünk, mert a másik lehetőség is megvalósul, csak egy másik univerzumban, ám ezt mi nem érzékeljük, mert a történésnek csak az egyik változatát élhetjük meg.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)


Hozzászólások

500 év után derült ki, hogy mibe haltak ki az aztékok

500 év után derült ki, hogy mibe haltak ki az aztékok

A kutatóknak egy újfajta DNS-vizsgálattal sikerült azonosítaniuk azt a kórokozót, ami 15 millió azték halálát okozhatta.

10 rejtélyes rézlelet

10 rejtélyes rézlelet

Néha a modern technika is kevés a több ezeréves titkok megfejtéséhez.

Szenzációs felfedezés: megvan a negyedik térbeli dimenzió!

Szenzációs felfedezés: megvan a negyedik térbeli dimenzió!

A tudományos világban és a mindennapi életben is hatalmas áttörést jelenthet az új felfedezés.

2017 leghaszontalanabb tudományos kísérletei

2017 leghaszontalanabb tudományos kísérletei

Celebeket felismerő birka, a macskák halmazállapota, de a fókaürüléket fogyasztó sirályok célzóképessége is felesleges kutatásnak tűnik.

Ezekre a kutatókra kell odafigyelni 2018-ban!

Ezekre a kutatókra kell odafigyelni 2018-ban!

Hat tudós, aki az orvostudomány, az oktatás és a mesterséges intelligencia termén alkothat nagyot.

Pszichológiai kísérletek bizonyítják, hogy mennyire könnyű manipulálni az embereket

Pszichológiai kísérletek bizonyítják, hogy mennyire könnyű manipulálni az embereket

Tíz kísérlet, ami segít jobban megismerni az emberi természetet, a társadalom működését és önmagadat.

Nobel-díjasok, akik nem végezték el a középiskolát

Nobel-díjasok, akik nem végezték el a középiskolát

Tíz személy, aki úgy alkotott maradandót, hogy kimaradt az iskolából.

10 újítás, ami elképesztő irányba fordítja az orvostechnológiát

10 újítás, ami elképesztő irányba fordítja az orvostechnológiát

3D-ben nyomtatható gyógyszerek és szervek, Google-kontaktlencse, holografikus anatómia változtathatja meg az egészségügyet.

A világ legizgalmasabb időkapszulái

A világ legizgalmasabb időkapszulái

A jelenben megkapott múltbeli üzenet egy teljesen más korba repít.

Meteoritokból nyertek ki vasat az ókori egyiptomiak

Meteoritokból nyertek ki vasat az ókori egyiptomiak

Kilenc megdöbbentő dolog, amit már az ősi egyiptomiak is csináltak.

http://ujhazak.com