Ez a mai kisbabák első szava a "mama" helyett!

A mai kisbabák első szava már nem a mama, hanem a tablet - - írja egy friss kutatás.


A szülők 81 százaléka pedig már átélte, hogy a gyereke már összetörte az ehhez hasonló eszközöket. A technológia ma már annyira a család része lett, hogy a gyerek beszédfejlődési mintáiban is megmutatkozik.

156547605

Az amerikai Tech21 cég a felmérést 2014 júliusában végezte 3614 felnőtt részvételével.

A kutatás eredményei szerint a szülők 45 százalékánál előfordult már tablet-baleset, amikor a gyerek kiejtette a készüléket. A negyedüknél pedig egy éven belül kijelző törés történt, amelyet persze a gyerkőc követett el főleg a nappaliban és a konyhában.

Vinci-Tab-baby-tablet

Sajnos 10-ből 4 szülő naponta 1 órát engedélyezi a csemetéjének a tablet-használatot. Sőt 7 százalékuk akár 3-4 órára is odaadja azt.

A legtöbb táblagépet iskolások használják, de a szülők 12 százaléka 2 évesnél fiatalabb gyerekének is odaadta a készüléket.

kid-ipad_4

Ezek után már nincs azon semmi meglepő, hogy a kicsik életének szinte már része a tablet. Ezt pedig semmi sem bizonyítja jobban, mint az a döbbenetes tény, hogy a szülők szerint minden tizedik gyermek első szava a tablet –közölte a MediPress.

A táblagép hosszú távú hatásáról egyelőre még nincsenek tudományos adatok. Ennek az az oka, hogy még viszonylag újnak számít és nem nőtt fel rajta egy generáció.

Forrás: otvenentul

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Két amerikai tudós kapta a közgazdasági Nobel-emlékdíjat

Két amerikai tudós kapta a közgazdasági Nobel-emlékdíjat

"A makrogazdasági stabilizáció mikroökonómiai alapjaiért" két amerikai tudós, Robert E. Hall és Michael Woodford kapta megosztva idén a közgazdaságtudományi Nobel-emlékdíjat a Svéd Tudományos Akadémiától, amely hétfőn jelentette be döntését Stockholmban.

Francis Halzen részecskefizikus kapja idén a fizikai Nobel-díjat

Francis Halzen részecskefizikus kapja idén a fizikai Nobel-díjat

Francis Halzen részecskefizikus kapja idén a fizikai Nobel-díjat az asztrofizikai eredetű nagy energiájú neutrínók felfedezéséért és az IceCube Neutrínóobszervatórium létrehozásában és munkájában játszott meghatározó szerepéért.

Karl Deisseroth, Peter Hegemann és Georg Nagel kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Karl Deisseroth, Peter Hegemann és Georg Nagel kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Karl Deisseroth, Peter Hegemann és Georg Nagel kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat a fényérzékeny ioncsatornákkal és az optogenetikával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

Az időjárási adatok napokkal korábban figyelmeztethetnek a szívmegállás veszélyére

Az időjárási adatok napokkal korábban figyelmeztethetnek a szívmegállás veszélyére

Az időjárási adatok alapján akár három nappal előre jelezhető lehet, mikor várható az átlagosnál több kórházon kívüli szívmegállás.

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Nem a Föld gyorsult fel, hanem az agy működése változik felnőttkorban.

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Az El Nino időjárási jelenség az előrejelzések szerint a következő hónapokban tovább erősödik, az év végére nagyon erőssé válhat, és hatásai 2027-ben is érvényesülhetnek - közölte csütörtökön a Meteorológiai Világszervezet (WMO).

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

http://ujhazak.com