Folyó vágta át az Antarktiszt

Valaha egy folyó szelte át az Antarktikát.

Tudósok felfedezték, hogy valaha egy széles, tekintélyes méretű folyó áramlott keresztül a fagyos antarktiszi jégmezőkön.

Egy 3 dimenziós modell segítségével rekonstruálták a jég alatt található földrétegeket Egy 3 dimenziós modell segítségével rekonstruálták a jég alatt található földrétegeket

Azelőtt, hogy a kontinenst több mint 3 kilométer vastag jég borította volna – körülbelül 34 millió évvel korábban, a terület egy kifejezetten lapos síkság volt, tárta fel egy egészen új tanulmány.

Egy 3 dimenziós térkép segítségével rekonstruálták hogyan is néztek ki az Antarktika mély völgyei és hegyvidékei, amelyeket gleccserfolyók öveztek. Kelet-Antarktika legnagyobb gleccsere, a Lambert-gleccser alatt egy folyó torkolatát fedezték fel – jelentette az NBC news. A kutatókat mindig is foglalkoztatta hogyan is alakult ki ez a mélyedés és miért olyan széles. Most azonban a rejtély megoldódott, Stuart Thomson az Arizónai Egyetem geológusa és csapata a Nature Geoscience című folyóirat 2013. márciusi számában publikálták a megoldást.

Homokmintákat és kőzeteket teszteltek, amelyet a folyó szállított hordalékként magával és azt találták, hogy az erózió mértéke kétszeres volt amikor az Antarktika gleccser mezői kialakultak. „Az emberek csak találgatni tudtak a jég alatt található fjordok kialakulását illetően, de addig semmi biztosat nem lehett kijelenteni, amíg valaki nem elemezte a kőzetmintákat” mondta Thomson. A csapat több réteg hordalékot elemzett a Prydz-öböl partjáról. Ennek segítségével meghatározták a kialakulás időpontját és azt hogy milyen gyorsan erodálódott a felszín. Mindezt pedig a kőzetekben található ásványokon végzett kísérletsorozattal valósították meg.

Körülbelül 34 millió évvel ezelőtt – amikor a Föld klímája drasztikusan lehűlt, megjelentek a gleccserek, és kialakították a látványos folyómedret, amelyet ma vastag jégpáncél borít. A kutatás segíthet a későbbiekben megjövendölni a Föld klímaváltozásait. Thomson azt nyilatkozta az OurAmazingPlanet-nek, hogy „Nagy erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy modellezhessük hogyan is áramlottak a korai gleccserek az Antarktikán, de ehhez előbb szükséges volt kideríteni azt, hogy hol vannak azok a medrek amelyekben folyhattak. Így jutottunk el a megoldásig.”

A Brit tanulmány az első az antarktiszi folyómeder feltérképezésében A Brit tanulmány az első az antarktiszi folyómeder feltérképezésében

(Forrás: Daily Mail Online)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com