Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.Ha eddig te is automatikusan az ágyra tetted a bőröndödet, akkor az InsureandGo 2025-ös elemzése szerint jobb, ha erről leszoksz, mert a poggyász nemcsak az utazás praktikus kelléke, hanem komoly baktériumgyűjtő hely is.

 

A londoni repülőtéri vasútállomáson végzett vizsgálat során tíz különböző bőrönd higiéniai állapotát vették górcső alá. A minták között kemény- és puhafedeles modellek is szerepeltek, az elemzést pedig mikrobiológus felügyeletével végezték. Az eredmények hitelessége érdekében kontrollmintákat is gyűjtöttek, többek között nyilvános mosdók WC-ülőkéiről és öblítőgombjairól.

 

A kutatás egyértelműen kimutatta, hogy a bőrönd kerekei számítanak a legszennyezettebb felületnek. Ebben az esetben már egyetlen mintából is több száz baktérium- és gombatelep került elő. Ez önmagában is nyomós indok arra, hogy az utazás után ne tegyük a bőröndöt az ágyra, még néhány percre sem.

 

A második legszennyezettebb résznek a bőrönd alja bizonyult. A vizsgálat arra is rávilágított, hogy a puhafedeles bőröndök kedvezőbb feltételeket biztosíthatnak a gombák elszaporodásához, mint a kemény borítású változatok. Ennek oka, hogy a textilborítás könnyebben magába szívja és hosszabb ideig megtartja a nedvességet, míg a műanyag felületek gyorsabban száradnak.

 

Bár a fogantyún találták a legkevesebb szennyeződést, ez nem jelenti azt, hogy teljesen mentes lenne a kórokozóktól. Éppen ezért érdemes néhány egyszerű óvintézkedést betartani.

 

Ilyen, hogy a bőröndöt lehetőleg poggyásztartón tároljuk, kerüljük a mosdókba való bevitelét és a pocsolyákon történő áthúzását, hazaérkezés után pedig alaposan tisztítsuk meg, különös tekintettel a kerekekre és az alsó részére.

 

(Forrás: roadster.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Két amerikai tudós kapta a közgazdasági Nobel-emlékdíjat

Két amerikai tudós kapta a közgazdasági Nobel-emlékdíjat

"A makrogazdasági stabilizáció mikroökonómiai alapjaiért" két amerikai tudós, Robert E. Hall és Michael Woodford kapta megosztva idén a közgazdaságtudományi Nobel-emlékdíjat a Svéd Tudományos Akadémiától, amely hétfőn jelentette be döntését Stockholmban.

Francis Halzen részecskefizikus kapja idén a fizikai Nobel-díjat

Francis Halzen részecskefizikus kapja idén a fizikai Nobel-díjat

Francis Halzen részecskefizikus kapja idén a fizikai Nobel-díjat az asztrofizikai eredetű nagy energiájú neutrínók felfedezéséért és az IceCube Neutrínóobszervatórium létrehozásában és munkájában játszott meghatározó szerepéért.

Karl Deisseroth, Peter Hegemann és Georg Nagel kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Karl Deisseroth, Peter Hegemann és Georg Nagel kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Karl Deisseroth, Peter Hegemann és Georg Nagel kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat a fényérzékeny ioncsatornákkal és az optogenetikával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

Az időjárási adatok napokkal korábban figyelmeztethetnek a szívmegállás veszélyére

Az időjárási adatok napokkal korábban figyelmeztethetnek a szívmegállás veszélyére

Az időjárási adatok alapján akár három nappal előre jelezhető lehet, mikor várható az átlagosnál több kórházon kívüli szívmegállás.

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Nem a Föld gyorsult fel, hanem az agy működése változik felnőttkorban.

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Az El Nino időjárási jelenség az előrejelzések szerint a következő hónapokban tovább erősödik, az év végére nagyon erőssé válhat, és hatásai 2027-ben is érvényesülhetnek - közölte csütörtökön a Meteorológiai Világszervezet (WMO).

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

http://ujhazak.com