Izraeli kutatók: a letelepedés javította az ember egészségi állapotát

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: A letelepedett mezőgazdasági életforma javította az emberek egészségi állapotát, amit jelez, hogy ritkábban kaptak középfülgyulladást - állapították meg tanulmányukban a Tel-Aviv-i Egyetem kutatói.A tudósok összehasonlították a különböző korok régészeti feltárásaiból fennmaradt emberi koponyákat és megvizsgálták a csontokon nyomot hagyó középfülgyulladás gyakoriságát, mert ez az emberek általános egészségi állapotának fokmérője - számolt be a kutatásról a Háárec című újság honlapja.

    
Ez a betegség azért is alkalmas az általános egészségi állapotok mérésére, mert nagyon gyakori, a gyermekek mintegy fele szenved tőle és más tanulmányok szerint már a neandervölgyi embernél is igen elterjedt volt. Az izraeli szakemberek a csontok régészeti tanulmányozásával foglalkozó International Journal of Osteoarchaeology című tudományos folyóiratban tették közzé tizenötezer év emberi csontjainak változásairól született megállapításaikat.
   

Az emberi társadalmat alapvetően megváltoztató letelepedés, a mezőgazdasági termékek előállítása és fogyasztása, valamint az állatok háziasítása és tenyésztése mintegy 20 ezer éve kezdődött, és 10-12 évvel ezelőtt vált általánossá a Közel-Keleten, a mai Izrael és Törökország területén. Ez a változás alapvetően módosította az emberi táplálkozást: a magok és az elejtett állatok fogyasztása helyett gabonaféléket kezdtek enni, egysíkúbb lett az emberek étrendje, és zsúfoltabbá vált lakhatásuk.
    

Katarina FLoreanova, Efrat Gilat, Ilan Koren, és Hilla May kutatócsoportja hat korszakot különített el: a 15 ezer éve kezdődött Natúf-kultúrát, a kerámiaedények készítése előtti neolitikumot 12-10 ezer éve, az ezt követő kőrézkort 6-2 ezer éve, a római kort kétezer éve, a bizánci korszak koponyamaradványait mintegy ezerötszáz éve és az oszmán török korból származó leleteket 500-100 évvel ezelőttig.     


A Natúf-kultúra emberének 70 százaléka szenvedett a középfülgyulladástól, ami a letelepedett neolitikumban 50 százalékra csökkent, és nagyjából napjainkig ez az arány jellemző. A kőrézkor kivételt jelent, ekkor 80 százalékra ugrott a betegek száma, amit egyrészt az akkoriban hűvösebbé váló éghajlattal, a nehezebb életkörülményekkel magyaráznak, másrészt az általánossá váló tej- és tejtermékfogyasztással, amihez akkoriban még nem szokott hozzá szervezetük.
    

Az étrendben végbement változások nyomán sokan az emberek egészségi állapotának romlását feltételezték, de a rendszerbe gyűjtött adatok éppen ennek az ellenkezőjét bizonyították, miszerint hosszú távon előnyösen hatott a mezőgazdasági forradalom az emberek egészségére.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Egy nemzetközi kutatócsoport munkájának köszönhetően közelebb kerülhetünk az őskori művészek azonosításához.

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

Nem a legforróbb megyékben a legnagyobb a többlethalálozás, annak mértékét a helyi tényezők, így az egészségügyi ellátás, a lakáskörülmények és a felkészültség is jelentősen befolyásolják, ami fontos szempont lehet a közegészségügyi felkészülésben.

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A kutatások szerint oda kell figyelni a gyalogtempóra.

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz ritka bolygóegyüttállását lehet majd megfigyelni a Fiastyúk csillaghalmaza alatt július 4-én, a hajnali égen.

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

Ami korábban esztétikai problémának tűnt, ma már a partok egyik legfontosabb természetes védelmi vonalaként jelenik meg.

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Az ELTE és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársai közös kutatásukban azonosították azt a molekuláris mechanizmust, amellyel az élő sejtek kijelölik a feleslegessé vagy hibássá vált váladékszemcséiket a lebontásra.

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is van az Indiai-óceán fenekén felfedezett bálnatemetőben

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is van az Indiai-óceán fenekén felfedezett bálnatemetőben

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is nyugszik abban a hatalmas bálnatemetőben, amelyet az India-óceán délkeleti részén, a Diamantina törészónában találtak meg - számolt be róla szerdán a BBC News.

http://ujhazak.com