Kihirdették az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj nyerteseit

Idén 152 kutató nyerte el 2022-ben a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Bolyai János Kutatási Ösztöndíját. A nyertes kutatók névsorát az MTA honlapján tették közzé pénteken.Az MTA közleménye szerint a nyertes pályázatokról a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratóriuma a szakértői értékelések és a kollégiumok javaslatai alapján döntött. Az MTA által 1997-ben alapított Bolyai-ösztöndíj célja a tehetséges fiatal kutatók elismerése és ösztönzése, valamint az MTA doktora cím elnyerésére irányuló felkészülés elősegítése.
    

A felhívás szerint az ösztöndíjra a 45. életévüket még be nem töltött, tudományos fokozattal rendelkező, de az MTA doktora címet még nem szerzett kutatók pályázhattak. A határozott időre - három, két vagy egy évre - szóló ösztöndíj összege az idei pályázati felhívás meghirdetésekor havi 250 ezer forint volt. A pályázatot elnyerő kutatók 2022. szeptember 1-jétől részesülnek az ösztöndíjban. A közlemény szerint a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj elnyeréséről kiállított okleveleket szeptember 15-én adják át ünnepélyesen az MTA Székháza Dísztermében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

A tudósok szerint még ebben az esetben is lenne egy végső határ.

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Jó hír a kávérajongóknak!

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

http://ujhazak.com