Kutatási együttműködés indult a Károli Gáspár Református Egyetem és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága között

Az 1956-os forradalmat követő, halálos ítéletekkel végződött perek hátterének feltárását célzó kutatási együttműködést kötött a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) pénteken Budapesten.A két intézmény a magyar tudomány ünnepe alkalmából A kádári megtorlás rendszerének jellemzői interdiszciplináris megközelítésben címmel tart konferenciát pénteken, a KRE és a NEB vezetői ennek alkalmából írták alá az együttműködési megállapodást.
    

Trócsányi László, az egyetem rektora megnyitó beszédében kiemelte, hogy az 1956-os forradalom és az azt követő terror részleteinek feltárása különösen fontos téma, közel sem tudni például mindent az 1956-ot követő halálos ítéletekről. Mint hozzátette, Nyugat-Európában igen kevéssé ismerik ezt a témát, szinte lehetetlen emlékművet felállítani a kommunizmus áldozatainak is.
    

Fontos átadni a fiataloknak ezt a tudást, idegen nyelven is - hangsúlyozta Trócsányi László, hozzáfűzve: a KRE célul tűzte ki, hogy különböző tudományágak képviselői együtt vizsgálják meg ezeknek a pereknek a folyamatait, majd eredményeiket tanulmánykötetekben publikálják. Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnöke felidézte, hogy az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójára készülve a NEB elhatározta az 1956-os perek anyagát online közzétételét.
    

A peranyagok mellett a másik cél a megtorlásban részt vevő személyek életpályájának kutatása volt, ennek érdekében születtek együttműködési megállapodások a Legfőbb Ügyészséggel, a Kúriával és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárával - emlékeztetett. Földváryné Kiss Réka elmondása szerint azonban rövidesen világossá vált, hogy még az 1956-ot követő megtorlás nagyobb pereinek iratanyaga is nehezen fellelhető. "Kiderült, hogy csak a felszíne ismert ennek a folyamatnak" - fogalmazott.
    

Kiemelte: a kutatás során alapkérdéseket kell újragondolni és megválaszolni: mi is ezeknek a pereknek a forrásértéke; lehet-e belőlük mondani valamit 1956-ról vagy már a Kádár-rendszer megalapozását szolgálták; hol dőltek el ezek az ügyek, volt-e a bíróságnak valódi szerepe; milyen kontinuitás mutatható ki a Rákosi- és a Kádár-korszak között?
    

A NEB kutatásait eddig is segítették ugyan jogász szakértők, nem volt azonban intézményesített együttműködés, így a Károli Gáspár Református Egyetemmel megkötött megállapodás jelentősen előmozdítja majd a kutatást - mondta el Földváryné Kiss Réka.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Extrém körülmények között működő kvantumszenzorokat fejlesztenek a HUN-REN Wigner kutatói

Extrém körülmények között működő kvantumszenzorokat fejlesztenek a HUN-REN Wigner kutatói

A HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatói a nemzetközi SensExtreme projekt keretében olyan gyémántalapú kvantumszenzorok fejlesztésében vesznek részt, amelyek szélsőséges fizikai környezetben is nagy pontosságú mérésekre alkalmasak.

Kínai kutatók az immunrendszer öregedését lassító tényezőt fedeztek fel

Kínai kutatók az immunrendszer öregedését lassító tényezőt fedeztek fel

Kínai kutatók új módszert fejlesztettek ki az emberi immunrendszer öregedésének mérésére, és egy olyan kulcsfontosságú tényezőt is feltártak, amely lassíthatja ezt a folyamatot - jelentette a kínai állami média.

A fejtetőn lehetett egyetlen szeme az emberek ősének

A fejtetőn lehetett egyetlen szeme az emberek ősének

36 állatcsoport tanulmányozása után jutottak a meglepő következtetésre a tudósok.

Látványos égi együttállás várható április 19-én

Látványos égi együttállás várható április 19-én

Különleges csillagászati jelenség, a Hold, a Fiastyúk és a Vénusz együttállása lesz megfigyelhető a nyugati égbolton április 19-én az esti órákban - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t.

Újra aktivizálódhat az a vulkán, amely egykor egy ősi japán kultúra pusztulásához vezetett

Újra aktivizálódhat az a vulkán, amely egykor egy ősi japán kultúra pusztulásához vezetett

Japán kutatók szerint a Kikai-kaldera alatt található magmakamra fokozatosan újratöltődik.

Újabb üstököst lehet megfigyelni a tavaszi égbolton

Újabb üstököst lehet megfigyelni a tavaszi égbolton

Újabb üstököst lehet majd látni a tavaszi égen, hiszen a C/2026 A1 (MAPS) napsúroló üstökös után, a C/2025 R3 (PANSTARRS) várhatóan április elején éri el azt a fényességet, amikor már akár szabad szemmel is meg lehet pillantani.

Strucctojáshéjat találtak régészek Izraelben egy több ezer éve gyújtott tábortűz-maradványainál

Strucctojáshéjat találtak régészek Izraelben egy több ezer éve gyújtott tábortűz-maradványainál

Dél-Izraelben strucctojáshéjat fedeztek fel régészek egy hétezer évvel ezelőtt gyújtott tábortűz maradványai mellett, a Negev-sivatagban - közölte az izraeli régészeti hivatal, (IAA).

Tévhitek az elménkről

Tévhitek az elménkről

Tíz pszichológiai tévedés az emberi elméről és működéséről.

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program (NAP 3.0); a több mint három éven át tartó kutatási együttműködésben 38 kutatócsoport vett részt az ország 10 különböző intézményéből - közölte az ELTE az MTI-vel pénteken.

Napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban

Napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban

Különleges, Kreutz-féle napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban: amennyiben a C/2026 A1 (MAPS) elnevezésű égitest túléli a napközelséget, alkonyatkor szabad szemmel is látható lesz hatalmas csóvája.

http://ujhazak.com