Kutatási programot indít a fekete mangalica megmentésére a Debreceni Egyetem a tenyésztőkkel

A fekete mangalica megmentése érdekében közös kutatási programot indít a Debreceni Egyetem (DE) mezőgazdaság-, élelmiszertudományi és környezetgazdálkodási kara, valamint a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete (MOE) - jelentették be az együttműködés vezetői pénteken a debreceni Farmer Expón sajtótájékoztatón.feketemangalicaAz ötéves kutatási program legfontosabb célja a fekete mangalica kitenyésztése és elismertetése önálló fajtaként - jelezte Komlósi István, a mezőgazdasági kar dékánja. Hozzátette: a kutatás során olyan párosítási terveket alakítanak ki, amelyekkel mérsékelni lehet a rokon tenyésztést, és ezáltal olyan családok, vonulatok jöjjenek létre, hogy a fekete mangalica populáció önállóan fennmaradjon.

Komlósi István professzor elmondta: a 20. század elején még mind a négy mangalica fajta - a szőke, a vörös, a fecskehasú és a fekete - is köztenyésztésben volt, de a fekete a század első harmadában eltűnt a tenyészetekből.

Tóth Péter, a MOE elnöke hozzátette: 200 tenyészetben mintegy 9500 mangalica koca van az országban, az elismertetésre váró fekete mangalica egyedszáma mindössze 150. Évente 60 ezer mangalica kerül piacra Magyarországon, de ebből csak 25 ezret dolgoznak fel vágóhídon, a többit családi gazdaságokban fogyasztják el, illetve értékesítik.

A vágóhídon feldolgozott állatok kétharmada exportpiacra kerül főként Spanyolországba, Németországba, Angliába és a skandináv országokba, de jut az ősi magyar fajtából Japánba, Szingapúrba és Hong Kongba is - sorolta az egyesület elnöke.

Tóth Péter bejelentette: elsősorban japán és USA-beli hobbi mangalicatenyésztők kezdeményezésére ősszel Debrecenben megalakítják a Nemzetközi Mangalica Szövetséget. Ezzel Debrecen az őshonos zsírsertések tenyésztése és a hozzá kapcsolódó kutatások világközpontja lesz - jelezte a debreceni központú országos egyesület elnöke.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Nem a Föld gyorsult fel, hanem az agy működése változik felnőttkorban.

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Az El Nino időjárási jelenség az előrejelzések szerint a következő hónapokban tovább erősödik, az év végére nagyon erőssé válhat, és hatásai 2027-ben is érvényesülhetnek - közölte csütörtökön a Meteorológiai Világszervezet (WMO).

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

A tudósok szerint még ebben az esetben is lenne egy végső határ.

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Jó hír a kávérajongóknak!

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

http://ujhazak.com