Levéltárost keres Stephen Hawking munkáinak katalogizálására a Cambridge-i Egyetem

Levéltárost keres a Cambridge-i Egyetem könyvtára Stephen Hawking fizikus tízezer oldalas achívumának katalogizálására, amelyet közkinccsé akarnak tenni az interneten, és amelyet kutatási célokra is felhasználhatnak a jövőben a tudósok.Az egyetem a közelmúltban jelentette be, hogy a 2018 márciusában elhunyt világhírű fizikus tudományos írásait és személyes tárgyait nemzeti értékként őrzik meg az örökkévalóság számára az intézményben és a londoni Science Museumban. A 160 doboznyi archív anyag között tudományos iratok, köztük a tudósnak a fekete lyukak terén végzett úttörő kutatását rögzítő munkái, 1944-2008 között írt levelek és asszisztenseinek feljegyzési, de televíziós szerepléseinek leiratai is megtalálhatók.

    
A jelentkezőknek "jelentős tapasztalattal kell rendelkezniük tudományos anyagok archiválása terén, de szükség van arra is, hogy a második világháború utáni korszakot és a kortás tudományt is jól ismerjék vagy érdeklődjenek iránta" - írja BBC News. "Nincs kétségem afelől, hogy ez egy hatalmas kihívás. A levéltáros egyik feladata lesz, hogy megértse Hawking professzor munkásságának összefüggéseit, azt, hogy kivel és mikor dolgozott együtt" - közölte Katrina Dean, az egyetemi könyvtár archívumának és modern kori kéziratainak őrzője.
    

Hozzátette ugyanakkor, hogy "nem vákuumban dolgozunk, együttműködünk kollégáinkkal és vannak szakembereink itt az egyetemen".  Hawking cambridge-i egyetemi irodáját a londoni Science Museumban állítják ki a következő évben néhány kiválasztott ereklyével. Láthatóak lesznek egyebek között a tudós egyedi gyártású kerekesszékei, beszédszintetizátora, irodai bútorai.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com