Magyar kutatók tisztázták a növényi terjedésbiológia egyik vitatott kérdését
A Magyar Tudományos Akadémia által az MTI-hez szerdán eljuttatott közlemény szerint a kutatók eredményei, amelyek az Ecology and Evolution című folyóiratban jelentek meg, a növényi terjedéssel összefüggő biogeográfiai folyamatok jobb megértéséhez, valamint a természetvédelmi prioritások meghatározásához járulhatnak hozzá.
Mint írják, a biodiverzitás mintázatát alakító tényezők, valamint a fajok ritkaságának vagy gyakoriságának okai régóta az ökológiai kutatások fókuszában állnak. A ritkaság egyik leggyakrabban alkalmazott mérőszáma az elterjedési terület mérete, ami rendkívül nagy variabilitást mutat az egyes fajok között, és természetvédelmi szempontból igen nagy jelentőséggel bír, mivel összefüggésben áll például a kihalási kockázattal, monitorozása pedig alapvető fontosságú lehet az inváziós fajok terjedésének megítélésében.
Kézenfekvőnek tűnő feltételezés, hogy a növényfajok elterjedési területe összefüggésben áll terjedési képességeikkel: a könnyebben terjedő fajok nagyobb valószínűséggel hódíthatnak meg új élőhelyeket, mint a gyengébben terjedő fajok. A terjedőképesség számszerűsítése azonban nagyon körülményes, így egy közvetlen mérőszám helyett gyakran alkalmaznak különböző közelítő értékeket, például a magok méretét.
A magok mérete feltételezhetően összefügg a terjedési képességgel, egyrészt mivel az apróbb magok jellemzően nagyobb számban termelődnek, másrészt mert a kisebb magok feltételezhetően könnyebben terjednek a szél és más terjesztők által is - olvasható az MTA közleményében. A magok mérete és az elterjedési terület között feltételezett csereviszony - azaz, hogy a nagyobb magvú fajoknak kisebb az elterjedési területük - kérdésével foglalkozó eddig publikált tanulmányok azonban gyakran egymásnak ellentmondó következtetésekre jutottak.
Az élőhely környezeti körülményei szintén hatással lehetnek mind a magok méretére, mind az elterjedési területre. Ismert például, hogy az árnyékos élőhelyek növényei nagyobb magvúak, a nedves élőhelyeken pedig általában kisebbek a magok. Eddig azonban nem mutattak ki általános érvényű összefüggést a növényfajok magmérete, elterjedési területe, valamint az élőhelyi körülményeik között.
Az MTA-DE Lendület Funkcionális és Restaurációs Ökológiai Kutatócsoport célja az MTA-DE Biodiverzitás Kutatócsoport és a DE TTK Növénytani Tanszék munkatársaival közösen végzett munka során az volt, hogy megvizsgálják a hipotézist, miszerint a nagyobb magvú fajok szűkebb elterjedési területűek, illetve az élőhely környezeti tényezőinek magméretre és elterjedési területre gyakorolt hatásának vizsgálatával arra keresték a választ, hogy mely élőhelyek fajai lehetnek a leginkább veszélyeztetettek.
A közlemény szerint a hipotézis teszteléséhez a pannon flóra 1600 fajához gyűjtöttek adatokat, így ez a rendkívül nagy mintaelemszámmal dolgozó vizsgálat az eddigi legátfogóbb elemzés a magméret és az elterjedési terület összefüggésének vizsgálatára. A kutatócsoport eredményei megerősítették a hipotézist. Eszerint negatív összefüggés van a vizsgált növényfajok magmérete és elterjedési területe között, tehát általánosságban minél nagyobb magjai vannak egy fajnak, annál szűkebb az elterjedési területe.
Az eredmények megerősítik a korábbi feltételezést, miszerint a száraz, tápanyagszegény élőhelyek, mint például a száraz gyepek, valamint az ott élő fajok természetvédelmi szempontból értékesek és sérülékenyek, amit tovább fokoz az a tény, hogy a száraz élőhelyek fajainak magjai általában nagyobbak, így nehezebben terjednek, és feltételezhetően lassabban képesek elterjedési területüket a klímaváltozás vagy éppen az ember élőhely-átalakító tevékenysége miatt megváltozott környezeti körülményeknek megfelelően megváltoztatni - áll az MTA közleményében.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások