Magyar tudós kutatócsoportja fejlesztett sugárbetegséget gyógyító hatóanyagot

Tigyi Gábor kutatóorvos és csoportja olyan hatóanyagot fejlesztett ki, amely napokkal a sugárhatás után is képes hatékonyan kezelni a sugárbetegséget - közölte a Magyar Tudományos Akadémia szerdán az MTI-vel.

mta logoMint írták, a találmány biztonságosabbá teheti az atomenergia felhasználását, a rák gyógyítását célzó sugárterápiát, sőt a jövő űrhajósait is megvédheti a hosszú bolygóközi utazásokon. A Tennessee-i Egyetem Egészségtudományi Centrum (UTHSC) Élettudományi Intézete kutatócsoportjának tanulmánya a rangos Chemistry & Biology című szaklap aktuális számában jelent meg.

A kozmikus háttérsugárzás és a naptevékenység következtében keletkező nagyenergiájú részecskék szüntelenül bombázzák a földfelszínt, a kőzetekből és a falakból is ér bennünket radioaktív sugárzás. Ezek olyan alacsony háttérdózisok, amelyekkel az emberi szervezet hatékonyan meg tud küzdeni.

A sugárterhelés azonban hirtelen annyira megnőhet, hogy az ember természetes védekező mechanizmusa azzal képtelen lépést tartani.

Ez történt Csernobilban, Fukusimában vagy a nukleáris terrorizmusnak új lendületet adó, máig vitatott Alekszandr Litvinyenko-gyilkosság esetében.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség 18 olyan esetet tart számon, amelyben atombomba készítéséhez felhasználható anyag - plutónium vagy dúsított urán - tűnt el, de a radioaktív anyagok nem szabályszerű kezelésére majdnem 2500 példa volt az elmúlt húsz évben.

Tigyi Gábor kutatóorvos, az MTA külső tagja és UTHSC-beli kutatócsoportja olyan új hatóanyagot fejlesztett ki, amely képes jó hatásfokkal kivédeni az ionizáló sugárzás káros hatásait, még abban az esetben is, ha a gyógyszeres kezelésre csak a sugárzás után kerül sor.

Az általuk kifejlesztett DBIBB nevű anyag remekül vizsgázott egerekben és majmokban: a szer nélkül 20 százalékos, használatával 93 százalékos volt az állatok túlélési esélye nagy radioaktív dózis mellett.

A sugárbetegség káros következményeinek csökkentésére ugyan volt már korábban példa, de ezek a gyógyszerek csak a megelőzésben voltak hatékonyak, egy váratlan radioaktív esemény előfordulásakor nem. A DBIBB a baleset után, akár három nappal később beadva is hatásos - írták a kutatók tanulmányukban.

Az új hatóanyaghoz vezető tízéves kutatás elején Tigyi és kollégái a véralvadáskor is keletkező lizofoszfatidsav (LPA) tanulmányozásából indultak ki. Kiderítették, hogy az LPA-nak fontos szerepe van a sugárzást elszenvedett sejtek regenerációjában.

Tigyi szerint az LPA képes "sürgősségi ellátásban" részesíteni az erős ionizáló sugárzásnak kitett, károsodott sejteket. Nemcsak életben tartja őket (a programozott sejthalálhoz vezető folyamatok gátlásával), de a károsodott DNS-szakaszok javítását is serkenti.

A kutatók modellezték az LPA-t kötő, úgynevezett LPA2 receptort, majd szuperszámítógépek segítségével 400 ezer különböző vegyületet teszteltek rajta. Így találták meg azt a szintetikus vegyületcsoportot, amely még az LPA-nál is hatékonyabban aktiválja a receptort, és amely az új, sugárbetegség elleni hatóanyag alapjául szolgál.

A sugárbetegség több különböző módon roncsolhatja a szervezetet: kisebb sugárdózis először a vérképzést, a csontvelőt támadja meg, nagyobb dózis pedig a gyomor-bélrendszert. Ez utóbbi akár halálos kimenetelű is lehet, hiszen elpusztulhatnak a bél sugárérzékeny őssejtjei, ezzel megszűnik a bélműködés.

A gyógyszer nemcsak nukleáris terrorizmus esetén, hanem a váratlan atomerőmű-balesetekben is bevethető lesz, jócskán csökkentve az atomenergia kockázatát, megkönnyítheti az asztronauták és a Marsra készülő űrhajósok dolgát is, akiket nem véd a kozmikus sugárzástól a Föld mágneses védőpajzsa.

A hatóanyag az egész szervezetre hat, ami egyetlen esetben nem előnyös: a sugárterápiánál. Ekkor ugyanis megvédi a rákos sejteket a radioaktív sugárzástól, amelynek feladata éppen a túlburjánzott sejtek elpusztítása lenne.

A kutatócsoport ezért igyekszik olyan módszert kifejleszteni, amely a rákos sejteket védtelenül hagyja, a szervezet többi részét viszont megóvja a sugárzás káros hatásától. Ezzel mérsékelni lehetne a sugárterápia mellékhatásait - olvasható az MTA közleményében.

MTI

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com