Magyarország a 2025-ös és 2026-os évet a Magyar Tudomány Éveként ünnepli

Az Országgyűlés döntése alapján Magyarország a 2025-ös és 2026-os évet a Magyar Tudomány Éveként ünnepli, a Magyar Tudományos Akadémia és annak Könyvtára alapításának 200 éves évfordulójának alkalmából. Az ünnepi eseménysorozat célja a magyar tudomány, kutatás és innováció kiváló eredményeinek bemutatása, valamint a magyar tudományos közösség nemzetközi szerepének megerősítése - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szerdán az MTI-vel.A programsorozatot a KIM irányításával szervezik, a Nemzeti Innovációs Ügynökség, a Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN), a felsőoktatási intézmények és az MTA közreműködésével, valamint a hazai és külhoni tudományos közösségek aktív részvételével.

A két év során a magyar tudományos élet történeti és kortárs sikereit, valamint társadalmi és gazdasági jelentőségét hangsúlyozzák, külön figyelmet fordítva a tudomány szerepére mindennapjainkban - tájékoztattak.

"A 200 éves jubileum kiváló alkalom arra, hogy együtt ünnepeljük a magyar tudomány történeti sikereit és jelenlegi eredményeit. A kormány célja, hogy megerősítse a magyar tudományos és kutatói közösséget mind hazai, mind nemzetközi szinten. Ezen cél eléréséhez pedig Krausz Ferenc Nobel-díjas professzorral nem mást, mint a magyar tudomány aranycsapatát építjük" - idézték a közleményben Hankó Balázs kulturális és innovációs minisztert.

A programsorozat az MTA elmúlt 200 évének történetébe is betekintést nyújt. Célja a tudomány szépségének és hitelességének bemutatása, valamint a magyar innovációs eredmények gazdasági hatásának felvázolása. Az események különös figyelmet fordítanak a magyar tudomány külföldi szereplőinek értékteremtő tevékenységére, melyeket mind történelmi, mind kortárs perspektívában mutatnak be - írták.

Kitértek arra is, hogy a Magyar Tudomány Éve országszerte számos tudománynépszerűsítő rendezvényt és élményalapú programot kínál, amelyek a széles közönség számára is elérhetővé teszik a tudományt. A tervezett események célja, hogy bevonják a helyi közösségeket, lehetőséget adva a falvak és vidéki városok lakóinak, hogy közelebb kerülhessenek a tudomány világához.

Hozzátették, hogy az MTA egyedülálló művészeti és könyvtári gyűjteményének új perspektívából történő feldolgozása és bemutatása szintén része az ünnepi programnak. Úgy fogalmaztak, hogy a rendezvénysorozat hozzájárul a magyar tudomány és innováció nemzetközi megítélésének erősítéséhez, bemutatva Magyarország kutatási és innovációs eredményeit a világ számára.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com