Megérkezett az iPhone gyilkos? A Samsung felfedte a Galaxy S4-et

Múlt éjjel a Samsung bemutatta az eddigi legfenyegetőbb választ az iPhone-ra: A Galaxy S4-et. A szakértők szerint az S4 nagyobb példányszámban fog elkelni, mint az iPhone-ok.


Samsung Galaxy S4 Samsung Galaxy S4

'Úgy tűnik, az S4 egy fontos mérföldköve a koreai cégnek, mivel ez lehet az első olyan telefon, ami megveri eladásban az iPhone-t' - mondta Francisco Jeronimo, az IDC egy elemzője.

A telefon kijelzője egy 5 inch-es full HD érintőképernyő, maga a telefon méretre egy picivel kisebb, mint az S3.

Szélessége 69mm, vastagsága 7,9mm, súlya pedig mindössze 130 gramm.

Galaxy s4 különböző szögekből Galaxy s4 különböző szögekből

A telefon irányítására mostmár a megszokott tapogatáson kívül egyéb lehetőségeink is lesznek: például ha a telefon érzékeli, hogy valaki a kijelzőt nézi, akkor előre, illetve hátra döntéssel tudunk például egy weblapon fel-le görgetni. Érdekességképpen az előzetes pletykák arról szóltak, hogy a telefon a szemünk állása alapján automatikusan fog scrollozni. Ez nincs, de mindenesetre érzékeli, ha figyeli valaki.

Ha videót nézünk, az automatikusan leáll, ha elfordulunk a telefontól, és újraindul, amikor visszatérünk. A vezetés közbeni sms írás már a múlté: a telefon hangfelismerő rendszere képes hang alapján begépelni üzeneteket, válaszolni azokra, vagy éppen továbbítani őket. A rendszer továbbá 9 nyelv között képes fordításra.

Jó hír azoknak, akik nem szeretnek koszos kézzel a kijelzőhöz nyúlni: mostantól elég a kijelző felett mozgatni az ujjainkat, a telefon ugyanúgy érzékeli, mintha hozzáérnénk. Például a levelező program megmutatja az aktuális e-mail első pár sorát, ha az ujjunkat elhúzzuk felette, vagy a galéria az adott kép miniatűrjét. Ugyanígy például a böngészőben tudunk görgetni az ujjunk telefon feletti elhúzásával.

A kamera alkalmazás egyszerre tudja az elő -és hátlapi kamerákat használni, így például az adott kép készítője is a képre kerülhet.

Ilyen, és ehhez hasonló nagyszerű újítások lesznek a telefonban. Április és június között tervezik az árusítás megkezdését. Az áráról egyelőre nem nyilatkoztak. JK Shit annyit árult el, hogy a telefonra költött pénz vissza fog térülni, mivel szerinte az új Galaxy nem más lesz, mint egy 'élettárs'.

Összehasonlító táblázat:



























































Samsung Galaxy S4 Apple iPhone 5
Hossz: 136.6 mm (5.38 inch) Hossz: 123.8 mm (4.87 inch)
Szélesség: 69 mm (2.72 inch) Szélesség: 58.6 mm (2.31 inch)
Vastagság: 7.9 mm (0.31 inch) Vastagság: 7.6 mm (0.3 inch)
Súly: 130 gramm Súly: 112 gramm
Kijelző: 5 inch Kijelző: 4 inch
Pixel sűrűség: 441 / inch Pixel sűrűség: 326 / inch
Felbontás: 1920x1080 Felbontás: 1136x640
Kamera: 13 megapixel hátlapi, 2 megapixel előlapi Kamera: 8 megapixel hátlapi, 1,2 megapixel előlapi
Processzor: 1,9Ghz 4 magos, vagy 1,6 Ghz 8 magos Processzor: A6, az Apple állítása szerint kétszer gyorsabb az A5-nél
Belső memória: 16, 32, vagy 64 Gb Belső memória: 16, 32, vagy 64 Gb
Akkumlátor: 2,600 mAh Akkumlátor: 1,400 mAh
Operációs rendszer: Android 4.2.2 Jelly Bean Operációs rendszer: Apple iOS 6

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com