Mit mér az IQ-teszt?

Valóban az értelmi képességeinket tükrözi az IQ-teszt? Hogyan működik, és pontosan mit is mér? Mekkora szerepe van a géneknek és a kulturális-társadalmi háttérnek az eredmények alakulásában? Mi magyarázza azt, hogy lényegesen jobban teljesítünk ma a teszteken, mint az évtizedekkel korábban élt emberek? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Vannak gyerekek, akik már hároméves koruk előtt olvasni tudnak, olyan kérdéseket tesznek fel, amiket nem várnánk tőlük, esetleg úgy beszélnek az óvodában, mint a felnőttek. Ők a rendkívüli intellektuális képességekkel megáldott gyerekek. Vannak köztük kivételes esetek, akik mondjuk általános iskolás korukban operákat komponálnak, vagy tinédzserként végzik el az egyetemet - utóbbira példa Balamurali Ambati, egy indiai bevándorló fia, aki 13 évesen diplomázott egy amerikai egyetemen, majd 17 évesen minden idők legfiatalabb doktora lett az orvostudományban.

Gyakran csak egy IQ-tesztet követően jut a szülők tudomására, hogy gyermekük kivételes tehetséggel van megáldva. Ezek a tesztek általában többféle feladatsorból állnak, és úgy állították őket össze, hogy az emberek által elért átlagos eredmény 100 pont legyen. Ehhez képest lehet megítélni, hogy a tesztelt személy átlagon felüli, vagy aluli képességekkel bír. A tapasztalatok szerint az emberek többsége - kb. kétharmada - 85 és 115 pont között teljesít, és csak 2 % haladja meg a 130-as értéket. Ők azok, akiket a pszichológusok kiemelkedően tehetségesnek ítélnek meg. A 140-es küszöböt 1000 gyerekből négyen érik el.

Az IQ-tesztek nem csak gyerekpszichológusoknak szolgálnak fontos támpontul a tehetség korai felismerésében, hogy aztán azt a megfelelő eszközökkel továbbfejlesszék. Ma már gyakran a felnőtteket is alávetik ilyen felméréseknek - gondoljunk csak egy-egy állásinterjúra, ahol szellemileg is jól kell teljesíteni ahhoz, hogy megkapjuk az áhított pozíciót. Az Egyesült Államokban még élet-halál kérdésben is dönthet egy-egy ilyen teszt: súlyos bűncselekménnyel vádolt személyeket például csak akkor végezhetnek ki, ha 70, vagy annál kevesebb pontot érnek el az IQ-teszten. Utóbbi esetben a szellemileg fogyatékosokhoz sorolják őket, innentől fogva pedig csak korlátozottan számítanak bűnösnek.

Mit árul el az IQ-teszt eredménye?

Ez jelenleg is vitatott. A tudósok végeredményben még mindig nem tudták teljes mértékben meghatározni, mit is jelentenek ezek a képességek. Az intelligenciát ("intellegere": "megérteni") a leggyakrabban - igencsak leegyszerűsítve - úgy definiálják, mint azon szellemi képességek összességét, melyek az összefüggések meglátásáért és a problémamegoldásért felelnek. Egységes és pontos definíció azonban egyelőre nem létezik. (Amikor 1986-ban két amerikai pszichológus felkért két tucat szakembert, hogy határozzák meg kutatásuk témáját, két tucat definíció született.) Végül az intelligencia megítélése kultúránként is eltérő lehet: egy olyan tulajdonság, mint a gondolkodás gyorsasága, amelyet a nyugati országokban gyakran említenek az előnyös képességek között, egyes kultúrákban a meggondolatlansággal egyenlő. Emellett például egy kenyai törzs, a Luo tagjai nem csak az értelmi képességek - amúgy igencsak leszűkített - körét tekintik az intelligencia részének, hanem olyan tulajdonságokat is, mint a tisztelet, a felelősségérzet és az odafigyelés.

Az első modern intelligenciatesztet több mint 100 évvel ezelőtt fejlesztette ki a francia Alfred Binet. A francia kormány bízta meg 1904-ben azzal, hogy dolgozzon ki egy olyan módszert, mellyel azonosítani tudnák a tanulási problémákkal küzdő gyerekeket. Thédore Simonnal közösen készítette el ekkor azt a 30 feladatsort, mely előrefele haladva egyre bonyolultabb feladatokat tartalmazott. Tíz évvel később egy amerikai pszichológus, Lewis Terman átdolgozta a tesztet, amelyben ekkor már az "intelligenciakvóta" is szerepelt. Terman meg volt róla győződve, hogy a gyerekkorban végzett tesztek értékei megjósolhatják a felnőttkorban elért sikereket, és megpróbálta mindezt egy tanulmánnyal is bizonyítani. Az ehhez végzett kutatásban részt vett gyerekek közül, akik amúgy kimagasló értékeket értek el, ketten később Nobel-díjasok lettek. Ma már nem kvótákkal dolgoznak az intelligenciatesztek során, hanem egy előzetesen felvett csoporthoz, a vizsgált személy korosztályához mérik az egyéni teljesítményt. A végső eredmény azt tükrözi, mennyiben tér el ez a teljesítmény annak a csoportnak az átlageredményétől, amely hasonló korúakból tevődik össze.

Az intelligencia-felmérés egy másik fontos állomása szintén 1904-hez köthető, amikor a brit Charles Spearman megalkotta a "g-Faktor" ("general Faktor"), azaz az általános intelligencia faktor fogalmát. Spearmen különböző mentális képességekkel rendelkező, iskoláskorú gyerekeket vizsgált meg, és megfigyelte, hogy azok a gyerekek, akik egy bizonyos szellemi területen jeleskedtek, nagy valószínűséggel értek el hasonló eredményeket más területeken is. Így például a "matekzsenik" gyakran rendelkeztek kiváló nyelvi érzékkel is. Spearman szerint ők olyan alapvető gondolkodásbeli tehetséggel voltak megáldva, ami lehetővé tette számukra, hogy különböző típusú feladatokat hasonló sikerességgel oldjanak meg - éppúgy, ahogyan például a kifejezetten atléta felépítésű emberek több sportágban is jó eredményeket érhetnek el. Spearman a megfigyelésekre alapozva egy olyan statisztikai eljárást dolgozott ki, amely kimutatja, mennyiben függenek a különböző területeken megkövetelt teljesítmények az általános intelligencia szintjétől. Ezt az eljárást még a mai tesztekben is alkalmazzák, ezért - teszttípustól függően - az eredményként kapott IQ-szint általában egy megközelítő értékét mutatja az általános intelligencia faktornak.

Mik befolyásolhatják az eredményt?

Egypetéjű ikreken végzett kutatások kimutatták, hogy az örökölt génállomány is nagy szerepet játszhat abban, hogyan szerepel valaki egy intelligenciateszten. Olyan esetekben is, amikor az ikrek különböző környezetben nőttek fel, hasonló szintű képességek fejlődtek ki mindkét egyénben. Emellett nemrég hat olyan gént is beazonosítottak, amelyek közvetlen hatással vannak az értelmi képességekre.

Bár egyes kutatók állítják, hogy akár 80%-ban is közrejátszhatnak az örökölt gének egy teszt eredményének alakulásában, minden bizonnyal olyan külső faktorok is komoly hatással vannak rá, mint a családi háttér, az iskolázottság, vagy a szociális környezet. Talán ezekkel is magyarázható, miért talált olyan nagy különbségeket az új-zélandi pszichológus, James R. Flynn egy 1984-ban végzett kutatás során, több évtizedből vett minta alapján különböző generációk teljesítménye között. A vizsgálat elődeink esetében átlagosan is jóval rosszabb eredményeket mutatott ki, mint amilyeneket későbbi kutatásokban értek el más alanyok. A társadalmi változások, az életfeltételek és az életszínvonal általános javulása jól magyarázhatja ezeket a generációs eltéréseket. Flynn szerint az 1900-as évek előtt élt ember gondolkodására sokkal inkább jellemző volt a földhözragadtság. Ma azonban, az ipari forradalom és a modern technika korában képesek vagyunk elvontabban gondolkodni, mert eleve hozzá vagyunk szokva az absztrakt kategóriákhoz. Mindezek megkönnyítik azt is, hogy magán az IQ-teszten is jobb eredményeket érjünk el.

Ha mindez valóban így működik, akkor az IQ-szint sokkal inkább a világhoz való alkalmazkodás képességét, és nem az intelligenciát méri. Manapság több tudós is osztja azt a véleményt, hogy az IQ-tesztek inkább valamilyen korlátozott értelemben vett képességet mérnek. Léteznek ugyanis egyéb formái is az intelligenciának: néhány autista gyerek például az elmúlt három évszázad minden egyes napjáról meg tudja mondani, hogy melyik napra esett a héten - sok szempontból azonban visszamaradottnak számítanak. Howard Gardner amerikai pszichológus ezért kidolgozott egy, a hagyományos IQ-tesztektől eltérő modellt, ami az összetett intelligencia elméletére épül. Eszerint nyolc különböző, egymástól független intelligencia létezik: egy nyelvi, egy zenei, egy logikai-matematikai, egy téri, egy testi-kinesztéziás, és egy természeti intelligencia. Van még egy úgynevezett interperszonális intelligencia, ami az emberekkel való együttműködést könnyíti meg, és egy intraperszonális, ami önmagunk ismeretéről szól. Ugyan ezt az elméletet is többféle kritika éri, kétségtelen, hogy a leghasznosabbak közé tartozik, ugyanis 25 %-os eredményességgel tudja megjósolni egy-egy ember hivatásbeli, adott esetben tudományokban elért jövőbeni sikereit.

A sikert azonban nemcsak a jó észbeli képességek, hanem az egyén karaktere is befolyásolhatja, mint ahogyan azt néhány amerikai kutató bizonyította egy leleményes kísérlet során. 13 évesek egy csoportjával töltöttek ki IQ-tesztet, de úgy, hogy nem csupán a teszt űrlapját osztották ki a gyerekeknek, hanem egy egydollárost tartalmazó borítékot is. A tesztelt személyeknek lét lehetőségük volt: vagy azonnal kinyitják a borítékot és övék az egydolláros, vagy egy hét múlva visszahozzák, és további egydollárossal gazdagodhatnak. A tanulók fegyelmezettsége végül kétszeresen nagyobb összefüggést mutatott ki az iskolai teljesítménnyel, mint az IQ-szinttel.


Forrás: geo.de