Napi egy tál teljes értékű gabona életet menthet egy tanulmány szerint

Napi egy tál teljes értékű gabonaféle életet menthet a Harvard Egyetem nagy léptékű, hosszú távú kutatásának eredményei alapján.cerealTizenhét százalékkal csökkent a rák, a szívbetegség, a légzőszervi kórok és a cukorbetegség okozta idő előtti halálozás veszélye azoknál, akik minden elfogyasztott 1000 kilokalóriánként 34 gramm teljes értékű gabonafélét ettek - idézte a The Daily Telegraph a BMC Medicine orvosi szaklapban megjelent tanulmányt.

Mindegyik teljes értékű, vagyis hántolatlan, finomítatlan gabonaféle - többek közt a búza és a zab - kedvező, betegségeket megelőző, a szervek egészségét őrző hatását kimutatták. Ezek a magvak ugyanis bővelkednek élelmi rostokban, ásványokban és antioxidánsokban.

Nyolc amerikai állam több mint 367 ezer lakosának táplálkozását és egészségi állapotát követték átlagosan 14 éven keresztül a kutatók. Még az életkort, a dohányzást, a testtömegindexet és a testmozgás mennyiségét figyelembe véve is azt az eredményt kapták, hogy akik 1000 kilokalóriánként 34 gramm hántolatlan gabonafélét fogyasztottak, azoknál 17 százalékkal csökkent az idő előtti halálozás kockázata.

"Eredményeink újabb kutatásokra, klinikai tesztekre sarkallnak, melyek tovább bizonyíthatják a teljes értékű gabonafélék, rostjaik és más tápanyagaik jótékony hatásait" - magyarázta Lu Qui, a kutatás vezetője.
A teljes értékű, azaz a maghéjjal, a korpával együtt, nagy mennyiségben fogyasztott gabonafélék 11 százalékkal csökkentették a légúti betegségek, 48 százalékkal a cukorbetegség és 15 százalékkal a rák okozta halálozás kockázatát.

A kutatók szerint a teljes értékű gabonaféléknek egészségvédő tulajdonságai, többek közt gyulladásgátló hatásuk lehet. A teljes kiőrlésű gabonában 25 százalékkal több a fehérje, mint a tisztított, finomított változatban.
Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy a teljes értékű gabonafélék fokozhatják a csontok ásványi sűrűségét, csökkenthetik a vérnyomást, védik az egészséges bélflórát, és mérsékelhetik a cukorbetegség kockázatát.

http://www.telegraph.co.uk/news/science/science-news/11490006/Daily-bowl-of-quinoa-could-save-your-life-says-Harvard-University.html

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

A tudósok szerint még ebben az esetben is lenne egy végső határ.

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Jó hír a kávérajongóknak!

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Egy nemzetközi kutatócsoport munkájának köszönhetően közelebb kerülhetünk az őskori művészek azonosításához.

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

Nem a legforróbb megyékben a legnagyobb a többlethalálozás, annak mértékét a helyi tényezők, így az egészségügyi ellátás, a lakáskörülmények és a felkészültség is jelentősen befolyásolják, ami fontos szempont lehet a közegészségügyi felkészülésben.

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A kutatások szerint oda kell figyelni a gyalogtempóra.

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz ritka bolygóegyüttállását lehet majd megfigyelni a Fiastyúk csillaghalmaza alatt július 4-én, a hajnali égen.

http://ujhazak.com