Orosz lap: amerikai űrhajósokat gyanúsítanak a Szojuz burkolatának megfúrásával (2. rész)

Az orosz űrkutatási hivatal, a Roszkoszmosz vizsgálóbizottsága amerikai űrhajósokat gyanúsít azzal, hogy szándékosan kárt tettek a Szojuz űrhajó burkolatában, feltehetően azért, hogy evakuálni kelljen a Nemzetközi Űrállomás (ISS) személyzetét, és gyógykezelésre mihamarabb visszatérhessen a Földre az egyik megbetegedett társuk - értesült a Kommerszant című orosz napilap. A Roszkoszmosz közölte, hogy az effajta híresztelések aláássák az ISS  legénységének baráti kapcsolatait.A tekintélyes gazdasági-politikai napilap a Roszkoszmoszból származó forrásokra hivatkozva szerdán azt írta, hogy "prioritással" kezeli ezt a lehetőséget az a bizottság, amelyet az orosz űrügynökség állított fel, hogy kivizsgálja az űrhajó kihermetizálódásának okát. A gyanú miatt a Roszkoszmosz már bekérte az amerikai űrkutatási hivataltól, a NASA-tól az asztronauták mozgását rögzítő videofelvételeket, és az űrhajósok egészségi állapotáról szóló jelentéseket.

    
"Ha ez a verzió beigazolódik, az a legsúlyosabb csapás lesz az orosz-amerikai űripari kapcsolatokra" - írja a Kommerszant. A lap szerint az amerikai asztronauták ki akarhatták provokálni a személyzet idő előtti visszatérését a Földre, hogy "teljes értékű" gyógykezelésben részesülhessen a beteg amerikai űrhajós. A sérült Szojuz űrhajót ebben az esetben leválasztották volna az űrállomásról, és hagyták volna elégni a Föld légkörében.
    

A lap felhívja a figyelmet arra, hogy az amerikai űrhajósok csak az orosz fedélzeti parancsnok engedélyével léphetnek a Szojuzba, de nem lehet kizárni azt, hogy ezt engedély nélkül megtették. Az újság szerint az eddigi vizsgálatok alapján a szakemberek nem tartják túl valószínűnek azt, hogy gyártási hiba vagy hanyagság miatt keletkezett két milliméteres repedés, illetve lyuk a Szojuz burkolatán.


A dokumentáció és az orosz űrhajósok által továbbított fényképek tanulmányozása, illetve az űrhajót gyártó vállalat szakembereinek meghallgatása után arra a megállapításra jutottak, a sérülés azután keletkezhetett, hogy az űrhajó csatlakozott az ISS-hez. Feltehetően csak többszöri próbálkozás után tudtak benne lyukat fúrni, mert súlytanság állapotában nem lehet rendesen ellentartani a burkolat által a fúrófejre gyakorolt nyomásnak.
    

A Kommerszant értesülését a Roszkoszmosz nem erősítette meg, de Dmitrij Rogozint, az űrügynökség igazgatóját, közölte a Facebookon, hogy az incidens körüli szóbeszédek aláássák az ISS legénységének kollegiális kapcsolatait. "A Nemzetközi Űrállomáson történtekkel kapcsolatos találgatások és híresztelések nem segítik a Roszkoszmosz szakértőinek munkáját, és az űrállomás kollektíváján belüli baráti viszony aláásására irányulnak. A Roszkoszmosz-különbizottság munkájának befejezéséig bármilyen, +forrásokra+ hivatkozó állítás elfogadhatatlan" - írta.
    

Jurij Boriszov a hadiiparért felelős orosz miniszterelnök-helyettes elfogadhatatlannak nevezte azokat a híreszteléseket, miszerint NASA űrhajósainak köze lenne a Szojuzon okozott kárhoz. Hangsúlyozta: az ISS egységes munkaközösséget alkot, amely mentes a politikai vitáktól. Az ISS-en tartózkodó űrhajósok két héttel ezelőtt észleltek légnyomás-csökkenést az űrállomáson, majd megállapították, hogy mintegy két milliméteres lyuk, illetve hajszálrepedés van a Szojuz űrhajó burkolatában. Eleinte mikrometeorit becsapódására gyanakodtak, majd kiderült, hogy fúróval okozták a sérülést, amelynek nyomát megpróbálták beragasztani, de a ragasztó idővel levált az alumíniumfalról, és távozni kezdett a levegő.
    

Jelenleg hat űrhajós - három amerikai és három orosz - van az ISS-en. Az űrhajózás történetében ritkán fordult elő, hogy egy asztronauta betegsége miatt sürgősen meg kellett szakítani egy űrmissziót. Közel három évtizede, 1985-ban például volt egy ilyen eset: Vlagyimir Vaszjutyin szovjet űrhajós eltitkolta az orvosi bizottság elől az urológiai problémáit, és súlyosbodó egészségi állapota miatt a Szaljut-7 űrhajó teljes legénységének haza kellett térnie.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meglepő faj uralkodhat az ember után a Földön

Meglepő faj uralkodhat az ember után a Földön

Tim Coulson professzor állt elő a megdöbbentő elmélettel.

Ig Nobel-díjat ért a felfedezés, amely szerint az emberek is képesek lehetnek a fenekükön keresztül lélegezni

Ig Nobel-díjat ért a felfedezés, amely szerint az emberek is képesek lehetnek a fenekükön keresztül lélegezni

Ezeket az elsőre vicces, de elgondolkodtató kutatásokat díjazták az idén.

Agresszívvá tesz a hőség

Agresszívvá tesz a hőség

A kutatások szerint rossz hatással van az emberek viselkedésére a kánikula.

Egyre hosszabbak lesznek a napok a klímaváltozás miatt

Egyre hosszabbak lesznek a napok a klímaváltozás miatt

A sarkvidéki jégsapkák olvadása miatt forog egyre lassabban a Föld.

Már embereken fogják tesztelni a fogakat újranövesztő gyógyszert

Már embereken fogják tesztelni a fogakat újranövesztő gyógyszert

Ha jól alakulnak a klinikai vizsgálatok, akkor akár már 2030-ra megjelenhet a készítmény.

A szülőktől örökölt gének is hatással vannak a gyerekek bizonyítványára

A szülőktől örökölt gének is hatással vannak a gyerekek bizonyítványára

A University College London kutatócsoportjának tanulmánya szerint a szülőktől örökölt gének nagy valószínűséggel hozzájárulnak a gyerek oktatási eredményeihez.

A tetoválások növelhetik a rákkockázatot egy kutatás szerint

A tetoválások növelhetik a rákkockázatot egy kutatás szerint

Furcsa összefüggést vettek észre a svédországi Lund Egyetem kutatói.

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Rejtélyek, amelyekre már létezik tudományos magyarázat.

A NASA-nak köszönhetjük az inzulinpumpát

A NASA-nak köszönhetjük az inzulinpumpát

Mindennapi életünkké vált NASA találmányok.

Az apától függ az ujjlenyomat

Az apától függ az ujjlenyomat

Ezeket a tulajdonságokat csak apádtól örökölhetted.

http://ujhazak.com