Szennyvizek és szennyvíziszapok hasznosítására dolgoztak ki új megoldásokat az SZTE kutatói

Szennyvizek és szennyvíziszapok hasznosítására dolgoztak ki új megoldásokat a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói egy uniós támogatással megvalósult program keretében - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága szerdán az MTI-t.A közlemény szerint az SZTE kutatói a Miskolci Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Soproni Egyetem szakembereivel együttműködve hoztak létre tematikus kutatói hálózatot, amely a nyersanyag-gazdálkodást, elsősorban másodnyersanyagok - hulladékok és maradékanyagok - hasznosításának lehetőségeit vizsgálta, céljuk környezetipari és energetikai alkalmazások kifejlesztése volt.

    
A szennyvizek kezelésében fontosak a membrántechnológiai, szűrési eljárások. A projekt során a SZTE munkatársai kombinált megközelítéseket dolgoztak ki a szűrési eljárások hatékonyságának növelésére. Emellett nanotechnológiai megoldásokkal olyan öntisztuló membránokat fejlesztettek ki, melyek eltömődése jelentősen visszaszorítható. Megvizsgálták a szennyvíziszapok energetikai, illetve mezőgazdasági hasznosításának lehetőségeit, és kimutatták, hogy a komposztált szennyvíziszap talajjavító készítményként alkalmazható.
    

A vizek, szennyvizek egyre több gyógyszerhatóanyagot tartalmaznak. Ezek lebontására fénnyel katalizált nanokompozitokat fejlesztettek, illetve erre a célra használható mikrobákat izoláltak. Az olajszennyeződések folyamatosan megjelenő szennyeződések, amelyek akár évtizedekig terhelhetik a környezetet, a talajvizet. A kutatók valós ipari igényeknek megfelelően dolgoztak ki olyan biotechnológiai eljárásokat, amelyek segítségével ezek az ártalmas anyagok lebonthatók. Bizonyították, hogy az eljárás zsíros élelmiszeripari hulladékok lebontására is alkalmas.
    

A talajvíz oxigénmentes körülmények között való tisztítása esetén annak a lehetőségét vizsgálták, hogy a kármentesítés összekapcsolható-e energiatermelési folyamatokkal. Bizonyították azt is, hogy számos új biomassza típus, növényi maradvány felhasználható biogáztermelésre, ezzel is csökkentve az ilyen növényi maradványokból képződő szén-dioxid mennyiségét, valamint kiváltva a fosszilis eredetű energiahordozók használatát.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Rejtélyek, amelyekre már létezik tudományos magyarázat.

A NASA-nak köszönhetjük az inzulinpumpát

A NASA-nak köszönhetjük az inzulinpumpát

Mindennapi életünkké vált NASA találmányok.

Az apától függ az ujjlenyomat

Az apától függ az ujjlenyomat

Ezeket a tulajdonságokat csak apádtól örökölhetted.

Veszélyes anyagok lehetnek a tetoválótintákban

Veszélyes anyagok lehetnek a tetoválótintákban

Egy kutatás talált rejtett anyagokat a tetováláshoz használt tintákban.

Számít, hogy melyik karunkba kaptuk a koronavírus elleni oltásokat

Számít, hogy melyik karunkba kaptuk a koronavírus elleni oltásokat

Egy új kutatási eredmény szerint nem mindegy, hogy hova kaptuk az első és az ismétlő vakcinát.

Ezekről a dolgokról talán nem tudod, hogy emberekről kapták a nevüket

Ezekről a dolgokról talán nem tudod, hogy emberekről kapták a nevüket

Tudod, hogy kiről nevezték el például a szaxofont, a sziluettet vagy a makadámiadiót?

A ráknak ellenálló genomokat fejlesztettek ki a csernobili mutáns farkasok

A ráknak ellenálló genomokat fejlesztettek ki a csernobili mutáns farkasok

A háború miatt nem halad a kutatás, ami nagy segítség lenne az emberi rákgyógyászatban is.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Az emésztőrendszerünkre is hatással van az éghajlatváltozás

Az emésztőrendszerünkre is hatással van az éghajlatváltozás

Meglepő összefüggést fedezett fel egy új kutatás.

Ezért van szükség szökőévre!

Ezért van szükség szökőévre!

Minden, amit tudni kell a szökőévről.

http://ujhazak.com