Sztrájkoltak az asztronauták

Érdekességek, amiket kevesen tudnak a NASA-ról. A világunk egyik legfontosabb tudományos intézménye a NASA, ami egyben az emberiség történelmének alakítója. Az amerikai űrkutatási hivatallal kapcsolatban sok történetet ismerünk, amelyek között akad tragikus és dicsőséges is, ám most olyanokról lesz szó, amit kevesen ismernek.

Saját időjárás: A NASA gyártja a legnagyobb holdjárókat és siklókat, emiatt egyértelmű, hogy szükség van az űrjárműveket előállító és összeszerelő épületekre, amelyek közül a Kennedy Space Centerben található Vehicle Assembly Building (VAB - Jármű Összeszerelő Állomás) a világ ötödik legnagyobb épülete.

A VAB olyan eszméletlen hatalmas, hogy felhőképződés kezdődött benne. A páratartalom miatt a több milliárd dollárba kerülő projektek veszélybe kerültek, tehát ezt a problémát sürgősen meg kellett oldani, ami sikerült egy olyan ventilátorberendezéssel, amely 10 ezer tonna levegő megmozgatására képes.

Akinek piros a tenyere: Az űrben keletkezett hulladék tárolására nincs lehetőség és kapacitás. Ugyanez a helyzet az emberi végtermékekkel, amihez egy máig megoldatlan anekdota kapcsolódik.

A történet szerint Tom Stafford, az Apollo 10 kapitánya kiszúrta, hogy emberi ürülékdarab lebeg az űrhajóban. A kapitány rákérdezett az utastársainál, hogy kitől származik a végtermék, amit Eugene Cernan és John Young másodpilóták letagadtak.

Kilenc perccel később újabb adag „ajándék” érkezett, mire az űrhajósok röhögésben törtek ki. A mai napig rejtély, hogy ki követte el a zavarba ejtő ügyet. A tökéletes úszófelszerelés nyomában: Az senki számára sem titok, hogy az űrtechnológiát más tudományterületen is alkalmazzák. Így történt ez 2004-ben is, amikor a Speedoval cég csökkentett ellenállású úszóruhát tervezett a NASA-val.

A LZR Racer úszóruha annyira jól sikerült, hogy 23 világrekordot döntött meg a 2008-as pekingi olimpián. A 2008-as Rövidtávú Bajnokságon 17 érmet szereztek a sportolók, ám a FINA végül betiltotta az úszóruhát.


Lázadás az űrben: Ha az embert kilövik az űrbe, akkor kevés lehetősége van arra, hogy fellázadjon a küldetés vagy a hozzáállás miatt, ám próbálkozni mindig lehet. Ez történt a 84 napos, 1974-es SkyLab misszió esetében is.

A háromfős legénység egy hónappal a küldetés befejezés előtt lépett sztrájkba az általános stressz és a rengeteg munka miatt. A trió egy napig nem kommunikált Houstonnal. A NASA nem tudott mit tenni, tehát egyáltalán nem örültek a lázadásnak, amellyel kapcsolatban elterjedt az az elmélet, hogy valójában a a legénység azért szakította meg a kommunikációt, mert mellékküldetésként űrbéli életet kerestek.

Legyen bárhogy, az biztos, hogy a NASA egy életre megtanulta, hogy az asztronauták nem adatgyűjtési eszközök, hanem emberek. Aligátorproblémák a kilövőálláson: A legfőbb űrküldetéseknek ad otthon a merrit-szigeteki Kennedy Space Center, immár 1968 óta. A sziget egy vadrezervátum is, amely határa a földi űrkikötőnek, emiatt előfordul, hogy a rezervátum egy-két lakója meglátogatja a szomszédot.

Az állatok kíváncsisága általában nem jelent veszélyt a NASA-ra, ám ez alól kivétel az, amikor a Mississippi aligátor köszön be. Habár az ügynökség megfelelő körülményeket teremtett az állatoknak, mégis az aligátorok szívesen napoznak a parkolóban, a kifutópályákon és az utcákon. Szerencsére a legrosszabb, ami eddig történt, az volt, hogy az állatok feltartották a forgalmat és nagy dugót okoztak.

Túlélőtábor a vadon közepén: Nem lehet mindenkiből asztronauta, emiatt a NASA embert próbáló küzdelemnek teszi ki azokat, akik szeretnének az űrbe utazni. Az űrközpont figyelembe veszi, hogy az asztronauták a semmi közepén landolhatnak, amikor visszatérnek a földre.

Annak érdekében, hogy ez ne okozzon meglepetést az űrutazóknak, vízi- és szárazföldi túlélőképességeket kell elsajátítaniuk a jelölteknek. A NASA történelmében eddig a legnagyobb elszámítás 1962-ben volt, amikor 400 kilométerrel odébb küldték az Aurora 7 személyzetét. A túlélőképességek használatára eddig egyik asztronauta sem kényszerült rá.

Szemetelésért megbírságolva: A nyugat-ausztrál környezetvédelmi hivatal állított ki egy 400 dolláros csekket a NASA-nak, amiért a Shire of Esperance a becsapódás előtt széthullott. A pénzbírságot azért kapta az amerikai űrkutatási hivatal, mert a törmelék nem csak az óceánba hullott, hanem Ausztrália nyugati részére is jutott belőle.

Az 1979-ben kapott büntetést csak 2009-ben sikerült kifizetni, mert egy kaliforniai rádió műsorvezetője összegyűjtötte a pénzt.

A Föld dala: Nem vezette az zenei toplistákat a 2012-es Earthsong, aminek felvétele nem átlagos körülmények között zajlott. Az angol Van Allen Probes nevű műholdak (eredetileg: Radiation Belt Storm Probes) a Van Allen sugárzási öv viharait vizsgálták.

Röviden összefoglalva az Earthsong egy olyan „dal”, amit akkor hallanánk, ha a füleink helyén rádióantennák lennének. A szám egyébként az űrbéli elektronok vizsgálatának érdekes mellékterméke, ami veszélyt jelent minden űrhajóra és asztronautára. Szagértők: Mint tudjuk, az űrben nem lehet ablakot nyitni, ha büdös van, ám a NASA mégis gondol arra, hogy az űrhajósoknak ne kelljen kellemetlen szaggal átitatott körülmények között teljesítenie a küldetésüket.

Az önmagát „nasalnautának” nevező George Aldrich, az orr asztronautája, akinek az a munkája, hogy ellenőrizze az összes űrbe kiküldendő illatos termék szagát. Aldrich 1974 óta dolgozik az ügynökségnél, ahol már „vezető szimatoló”, valamint tagja az Odor Panel („Illat-tábla”) testületnek.

Az Odor Panel tagjait négyhavonta veti alá a NASA egy tízüveges tesztnek, hogy ezzel biztosítsák a kiváló szaglást.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)