Üzemanyag-hatékonysági rekord felállítására készülnek magyar diákcsapatok

Négy magyar diákcsapat új üzemanyag-hatékonysági rekord felállítását kísérli meg a Make the Future Live elnevezésű londoni fesztivál keretében a Shell Eco-marathon Europe 2018-as versenyén.Diákok ezrei készülnek világszerte, hogy új rekordokat állítsanak fel üzemanyag-hatékony autóikkal a megmérettetésen a londoni Queen Elizabeth Olimpiai Parkban július 5. és 8. között - közölte a kommunikációval megbízott ügynökség az MTI-vel.

    
Az 1985 óta zajló versenyre idén 175 csapat érkezik 24 európai országból és más kontinensekről, hogy próbára tegye a mérnöki és tervezési képességeit és kiderüljön, ki tudja a legnagyobb távot megtenni a legkevesebb üzemanyaggal.

Magyarországról négy csapat indul idén a megmérettetésre. Az Óbudai Egyetem teljesen új alapokra építi benzinhajtású járművét és nemcsak a hajtáslánc és a futómű, hanem a karosszéria is megújul. A tapasztalt indulónak számító Széchenyi István Egyetem SZEnergy csapata pedig a futómű és a hajtáslánc fejlesztése mellett a kormányzás hatékonyabbá tételére helyezte a hangsúlyt a városi koncepció kategóriában induló járművükön.
    

Az egyetlen magyar középiskolás csapatként induló kecskeméti Kandó Kálmán Szakközépiskola és Szakiskola tanulói elektromos járművükhöz új motorvezérlést terveznek, új csapattal és új sofőrjükkel szeretnék eddigi eredményeiket felülmúlni. Új sofőrrel és vezérléssel készül a Debreceni Egyetem Műszaki Kar csapata is.
    

A tavalyi versenyen a legjobb eredményt a francia Microjoule-La Joliverie érte el 2503.9 kilométer/literes eredményével, amely olyannak számít, mintha egyetlen liter üzemanyaggal oda-vissza megtette volna a London-Marseille távolságot. Norman Koch, a Make the Future fesztiválok vezetője szerint a Shell Eco-marathon a legmagasabb szinten ötvözi a tudomány, a technológia, a műszaki és a matematikai ismereteket, amelyek aztán alkalmazhatók a mindennapi közlekedés hatékonyabbá tételében is.


Az eredmények alapján látszik, hogy a csapatok évről évre egymást is inspirálják továbbfejlesztett járműveikkel és az energiával kapcsolatos új ötleteikkel, de ezek a fejlesztések a szakembereket is közelebb viszik az energiatakarékosabb járművek megértéséhez és betekintést nyújtanak abba, hogyan alakul a mobilitás a jövőben.
    

A fesztivál látogatóinak lehetőségük nyílik arra, hogy testközelből kövessék a pályán zajló eseményeket, valamint különböző vitákon vehessenek részt, vagy kísérletezzenek azokkal az ötletekkel, amelyek megváltoztathatják az emberiség jövőjét.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com