Illinoisban hatalmas földönkívüli járművet láttak!

Egy illinoisi lakos egy hatalmas földönkívüli anyahajóról számolt be, amit augusztus 23-án látott Waltonvill felett.


A MUFON szerint ez a jelenség egészen más kategóriát kapott, mint az eddigiek. MUFON jegyzőkönyvet készített az eseményről 59230-as aktaszámmal.

mufon

A szemtanú együtt horgászott barátaival, amikor figyelmes lett az óriási méretű földönkívüli járműre.“Ez a tárgy legalább 1 km hosszú volt, vagy még nagyobb.
Nem volt túl fényes és nem is ragyogott olyan erősen. Sok mindent láttam már, de ehhez foghatót még nem. Készítettem egy nagyon egyszerű képet Painttel, hogy legyen valami alap elképzelés az általam látottakról. Megjegyezném, hogy amit a rajzon látunk, az csak az alja a tárgynak, fogalmam sincs milyen magas lehetett”
– nyilatkozta a szemtanú.

2

A szemtanútól az objektum észak felé tartott, majd valószínű, hogy térugrással egyszer csak eltűnt a láthatárról.

1

Jefferson megyében Waltonvill egy kis falucska, ahol 422-en laknak.

Az ügyben az Illinois MUFON nyomozást rendelt el. Illinois állam az UFO Alert Rating-en 4-es besorolást kapott! Ez a szint egészen más, mint az egész országban átlagosan.

3

Illinois államban, 2014 júliusában 22 UFO észlelésről érkeztek beszámolók. A listán ennek alapján, a listán a tizenkettedik. Kalifornia a legelső a 104 észleléssel, amit jelentettek.

Az UFO Alert Rating-nak 5 szintje van:

1 - Havi 150 jelentéstől több egy hónapban

2 - 100 jelentéstől több egy hónapban

3 – 25 jelentéstől több egy hónapban

4 – 13 jelentéstől több egy hónapban

5 – 13 jelentéstől kevesebb egy hónapban

Forrás: paranormal

Hozzászólások

Tíz sztár, aki hisz a földönkívüliekben

Tíz sztár, aki hisz a földönkívüliekben

Dwayne Johnson, Victoria Beckham, de például Katy Perry szerint is léteznek az idegenek.

Afrikai UFO-észlelések

Afrikai UFO-észlelések

Tíz elképesztő történet a földönkívüliekkel való találkozásról.

10 eset, amikor diákok UFO-t láttak

10 eset, amikor diákok UFO-t láttak

Különös jelenségekről meséltek az iskolások.

Történelmi észlelések, amelyek bizonyíthatják, hogy földönkívüliek látogattak a Földre

Történelmi észlelések, amelyek bizonyíthatják, hogy földönkívüliek látogattak a Földre

Tíz Krisztus előtti és utáni UFO jelentés.

A részeg férfi azt állította, hogy 2048-ból jött, hogy a földönkívüliek támadására figyelmeztessen

A részeg férfi azt állította, hogy 2048-ból jött, hogy a földönkívüliek támadására figyelmeztessen

A rendőrök vitték el a nyílt utcán üvöltöző Bryant Johnsont.

Megdöbbentő beszámolók a fekete ruhás emberekről

Megdöbbentő beszámolók a fekete ruhás emberekről

A földönkívüli ügyeket próbálják eltussolni azok a rejtélyes alakok, akikkel már sokan találkoztak.

Megtörtént esetek, amelyekben idegenek bénították meg az embereket

Megtörtént esetek, amelyekben idegenek bénították meg az embereket

Hét valós beszámoló a harmadik típusú találkozásról.

Földönkívüliekkel való találkozásról szóló történetek

Földönkívüliekkel való találkozásról szóló történetek

George Adamski, Sackville G. Leyson és még öt másik ember beszélt arról, hogy nem erről a bolygóról származó lénnyel találkozott.

Napvilágra került a NASA legsötétebb féltve őrzött titka?

Napvilágra került a NASA legsötétebb féltve őrzött titka?

Vajon van-e alapja annak az örökzöld feltételezéseknek, amely az emberiség és a Holdra szállás valóságát, vagy mítoszát képezi?

Roswell 1947 – még mindig mesél

Roswell 1947 – még mindig mesél

Egy tudós szentül meg van győződve, hogy, ami 1947-ben történt Roswellben, az valós volt!

http://ujhazak.com