Roswell 1947 egy egészen más megközelítésből – 2

Előző cikkünkben itt  már írtunk arról, hogy az Amerikai Egyesült Államoknak szembesülnie kellett a második világháború következményeivel. Egyesek szerint az atomrobbantások csaliként szolgáltak az idegeneknek!


Más ufó kutatók szerint a földönkívüliek már több évezrede jelen vannak bolygónkon. A Majestic 12 működését biztosító háttérhatalom azzal magyarázza a föld alatt létrejövő objektum létrehozását az amerikai kormánynak, hogy azért kellett 75 méter mélyen a föld alatt létre hozni ezt a helyet, mert óvóhelyeket kellettek a háborúk idejére a mindenkori amerikai miniszterelnököknek.

rwalap

Ez a magyarázat félig igaz is volt, hiszen valóban dollár milliókat költöttek a kereten belül a miniszter óvóhelyére, azonban jó részt titkos idegen bázisok építésébe forgatták ezeket a befolyó összegeket. A Fehér Háznak is van egy egyébként titkos föld alatt létrehozott objektuma. Ezt 1957-ben Eisenhower elnök hozta létre, amit természetesen a kongresszus jóvá is hagyott. Ez azonban tényleg a mindenkori amerikai minisztereknek szolgál óvóhelyként. Természetesen nem zárja ki azt a feltevését ezzel kapcsolatban a paleo asztronautika képviselőinek, hogy nem-e egy földön kívüli létesítmény jött itt létre ebben az időben.

maje 12kö

Ezeknek a földalatti lyukaknak az egyik hivatása az, hogy bármilyen atomrobbantás esetén biztos védelmet nyújt az oda menekülőknek, és még rendelkezésre állhatnak a kommunikációs eszközök is. Ezek az eszközök hosszú időn keresztül fenntarthatják a kommunikációt a Föld többi országával, amelyek szintén áldozatául eshetnek a következő nagy atomrobbantásnak, ennek a kimenetele akár a világ végét is jelentheti.

A jelenlegi megállapítások szerint az USA területén 75 hasonló objektum áll a menekülni kívánó elit számára. Ezen kívül ráadásként az Atom Energia Bizottság még legalább huszonkét hasonló objektumot hozott létre.

Eisenhower Eisenhower

1955-re nyilvánvaló lett, hogy a földönkívüli idegenek megvezették Eisenhowert, és minden megállapodást felrúgtak. Abban az időben az idegenekkel az Amerikai Kormány abban állapodott meg, hogy nem fognak embereket rabolni, csak kizárólag az emberiség gyógyulását elősegítő tanulmányozásokra. Ezt a megállapodást az idegenek olyan hirtelen felrúgták, hogy az 1947-es incidenst követően rengeteg megcsonkított állat, és ember tetemet találtak az Amerikai Egyesült Államok területén.

A megállapodásban az is szerepelt, hogy az elrabolt emberi személyeket visszajuttassák a bolygónkra. Ennek csak egy része történt meg.

al2Az idegenekkel az akkori Szovjetunió is kapcsolatba lépett. A kommunista állam a titkos szabadkőművesek által, rejtélyes módon azt tanulmányozta, hogy miként lehet velük kapcsolatot teremteni a vallás által, valamint boszorkányságon, okkultizmuson, és mágiákon keresztül. A megállapítások eredményei azt hangsúlyozták, hogy elmeileg, és technikailag sokkal fejlettebbek nálunk. A jelenlegi fegyvereinkkel nem vehetjük fel a harcot ellenük.

Most már a két világrendszer is megállapította, hogy nem lehet a harcot ellenük felvenni, és ezt semmiképpen nem szabad a bolygónk lakosságának a tudomására hozni hivatalosan.

Egyesek szerint az atomrobbantások vonzották ide az idegeneket, mások szerint pedig ők már az ősfejlődésünknél is jelen voltak. Az atomrobbantásokat illetően az NSC 512/2 kiadvány szerint már magában foglalja az összes külpolitikai magatartást az idegenekkel kapcsolatban, amely a szőnyeg alá seperni hívatott az atomrobbantásokból adódó halmozott idegenek látogatását!

Eisenhower azonban létre hozott egy vizsgáló bizottságot, amely titkos volt Az NSc5411 néven. A csoport feladata az volt, hogy kivizsgálják a hazugságokat, és az összes tényt a földön kívüliek jelenlétével kapcsolatban a bolygónkon.

Az intézkedésnek született egy ikertestvére is, amely NCc5412/2 néven futott. Hivatása a kódnak az volt, hogy az előző intézkedést palástolja, mert ebben a fázisban már újságírók tömkelege jelenhet meg a szenzációnak számító tények miatt. A vizsgálóbizottság tagjai között természetesen Rockefeller is ott volt!

A szomorú dolgok közé az is hozzá tartozik, hogy a földönkívüliek emberi-, és állati kísérleteket is végre hajtottak. A kísérletezések célja a földi lények mirigy-, hormon-, és enzimelemzése volt a számunkra rejtélyes okok miatt. Amikor megkérdezték őket, hogy miért teszik ezeket a kísérleteket, akkor erre az volt a válasz, hogy ezeket a vizsgálatokat a saját túlélésük érdekében folytatják. Az ő fajuknak a genetikai struktúrája már régen leromlott, és ott tartanak, hogy a reprodukciót nem képesek produkálni. Ez a földön kívüli faj azt is elmondta, hogy ha nem sikerül helyre állítani a genetikai felépítésüket, akkor fajuk ki fog halni rövid időn belül.

A probléma ott kezdődik, hogy az idegenek ugyan felhasználnak minket a genetikai továbbfejlesztésükre, azonban ők nem hajlandóak a tudást nekünk tovább adni technológiájukkal kapcsolatosan. Jelenleg az álláspont az, hogy a baráti, és diplomáciai kapcsolatot folytatnak bolygónk vezetői a földönkívüliekkel, és egyenlőség jelet akarnak tenni az atombomba, és az ő tudásuk közé! A jelenlegi álláspontok szerint ezzel a megegyezéssel birtokba vettünk egy olyan repülési technológiát, ami minden álmainkon jelentősen túlmutat. Az 51-es körzetben egy Aurora nevű űrhajó már most fenn van tartva a rendszeres űrutazás számára.

Intuitív emberi tudás Intuitív emberi tudás

Meg kell jegyeznünk, hogy a MJ 12 még a napjainkban is létezik, és minden ugyanúgy működik a rendszerében, mint annak idején. A struktúrája is hasonlít a megalakulóban lévőéhez, hiszen 6 fő van befenyítve a hatalom által, hogy bizony csendben legyenek.

Globális idegen manipuláció

gk

Az egész emberiség történelme alatt mindvégig a bolygónkra ledobált idegenek manipulálnak minket. Az idegen lényekkel összefüggésbe lehet hozni az okkultizmust, ezotériát, Antikrisztust, mágiát, boszorkányságot. A lényeg, hogy valami folytán jelen vannak a Földünkön. Lehet, hogy ez az első háború következménye, ami a mennybe volt, és a vesztesek le lettek vetve a világegyetembe. Még mindig ott keringve keresik az egyetlen teremtett világban a helyüket. Itt helyük azonban nincs.

Földönkívüli írás, amelyre ráfogták a játékgyár jeleit a mondvacsinált meteorológiai léggömbön Földönkívüli írás, amelyre ráfogták a játékgyár jeleit a mondvacsinált meteorológiai léggömbön

A harc még most is tart a szabadkőművesek ellen ebben a világban, ahonnan maga az Antikrisztus fog kinövekedni! Az egyik bizonyíték erre az, hogy a Triaterális Bizottság totális ellenőrzése alatt tartja az idegenek technológiáját. Az utolsó amerikai elnök Eisenhower volt, akinek majdnem teljes betekintése volt a történetbe. Az utána jövő elnököket a hatalomnak már könnyű volt megvezetni.

Monda csinált meteorológiai léggömb darabjai Monda csinált meteorológiai léggömb darabjai

Egyesek szerint kompromisszumot kellene kötni az idegenekkel, mások szerint pedig az emberi fajt kellene maximálisan védeni, amelyet maga az Élő Isten teremtett meg. Elgondolkodtató, hogy Isten más bolygókon nem teremtette hasonlatosságára az emberhez hasonló lényeket. Ilyenkor felvetődik a kérdés, hogy miért nem figyelünk inkább Istenre? A káosz elveheti figyelmünket az igazságról, hogy mi teremtmények vagyunk!





(roswell.e)

Hozzászólások

Földönkívüliekről szóló őrült beszámolók

Földönkívüliekről szóló őrült beszámolók

Tíz különös találkozás az idegenekkel.

Steve Colbern szerint a földönkívüliek miatt ment tönkre a házassága

Steve Colbern szerint a földönkívüliek miatt ment tönkre a házassága

Megdöbbentő beszámolók földönkívüliekről.

Kevésbé ismert, de nagyon félelmetes UFO-észlelések

Kevésbé ismert, de nagyon félelmetes UFO-észlelések

Tíz beszámoló a földönkívüliekkel való találkozásról.

Marslakónak hiszi magát Boriska Kipriyanovich

Marslakónak hiszi magát Boriska Kipriyanovich

Tíz ember hátborzongató története az idegenekkel való találkozásról.

Idegenektől származhat a Williams Enigmalith

Idegenektől származhat a Williams Enigmalith

Tíz furcsa tárgy, ami a földönkívüliek létezését igazolhatja.

A világ legőrültebb UFO-beszámolói

A világ legőrültebb UFO-beszámolói

Tíz elképesztő történet földönkívüliekről.

UFO-jelenség után halhatott meg hét ember Indiában

UFO-jelenség után halhatott meg hét ember Indiában

Ezekben a rejtélyes esetekben nem kizárt, hogy az áldozatok azt követően vesztették életüket, hogy idegenekkel találkoztak.

Fénygömböt látott a túrázó

Fénygömböt látott a túrázó

Félelmetes UFO-beszámolók, amelyek elbeszélői valójában nem hisznek a földönkívüliekben.

Tíz sztár, aki hisz a földönkívüliekben

Tíz sztár, aki hisz a földönkívüliekben

Dwayne Johnson, Victoria Beckham, de például Katy Perry szerint is léteznek az idegenek.

Afrikai UFO-észlelések

Afrikai UFO-észlelések

Tíz elképesztő történet a földönkívüliekkel való találkozásról.

http://ujhazak.com