Kínzóeszközök a modern időkből

A tigrispad, a Tucker telefon és a csigába húzás is népszerű büntetési forma, de a legbrutálisabb a fehér kamra.rsz_2004-6-27-la-show-8
Igazán ijesztő, hogy az emberek milyen brutális módszerekkel képesek fájdalmat okozni egymásnak. Kínzásokról már az idők kezdette óta hallunk, hiszen már az ókorban is ilyen módszerekkel büntették meg a bűnösöket, vagy egyesek így próbáltak meg információhoz jutni.

Mostanában leginkább a CIA módszereiről hallottunk, amelyekkel terroristákból csikarták ki a kérdéseikre a válaszokat, tehát egy pillanatig se higgyük, hogy a modern korunkban már nem létezik a kínzás!

Az elmúlt évtizedekben a következő kínzóeszközök terjedtek el:

Tigrispad: A ’90-es években Falun Gond követőit nagyon utálták Kínában, ezért brutális sors várt rájuk. Az áldozatot egy hosszú padra fektették le, majd a fejéhez és hátához egy-egy táblát helyeztek el, amiket erősen lekötöztek. Ezt követően az áldozat lába alá téglákat tettek, ami hosszú szenvedés után, lábtörést okozott. Ez olykor olyan csúnya volt, hogy kilátszott az áldozat csontja.

A pokol börtöne: A tigrispadhoz hasonló gyakorlat volt. Itt az áldozatot egy pár kéz és lábbilinccsel rögzítették az acél rúdhoz. A rúd a fogvatartott hátának nyomódott, aminek következményeként az illető, többek között, nem tudott enni.

Tucker telefon: A ’60-as évek Arkansas államában volt népszerű ez a kínzóeszköz, amit eleinte orvosok használtak. A Tucker telefon egy olyan elektrosokk szerkezet volt, amelynek az egyik vezetékét a nagylábujjra kötötték, míg a másik vezetéket az áldozat nemi szervéhez rögzítettek. A Tucker telefont 1970-ben betiltották.

csigába húzásCsigába húzás: Erről az eszközről már hallhattunk, ha odafigyeltünk történelemórán, hiszen elsősorban a reneszánsz idején alkalmazták, ám akadtak olyan esetek, amikor a XX. században kínoztak meg valakit ezzel az eszközzel. A csigába húzásnál az áldozatot a karjánál fogja fellógatták. A test súlyának hatására, a karok lassan kicsúsztak az ízületi tokból.

Hideg cella: A már említett CIA sem szép szóval vallat. Az Ügynökségnek legalább hat kihallgatási technikája van, amelyből a hideg cella kínzóeszköznek is beillik. Ennél a módszernél az áldozatot a légkondicionáló elé állítják, de nemcsak pár percre, hanem órákra, napokra, de akár hónapokra is.

Shuanggui: A kommunista párt alkalmazta Kínában a shuanggui gyakorlatát. Ennél a módszernél a fogvatartottat bármikor jéghideg vízbe meríthetik, valamint a shuanggui cellában gyakori kínzóeszköz az alvásmegvonás, az égetés és az elektrosokk .

A német szék: A szíriai kormány találta ki ezt kínzómódszert. Ebben az esetben az áldozatot egy fém székbe teszik, majd a lábait és a karját rögzítik, a hátát pedig egyre jobban a föld felé húzzák. Ezzel rettenetes nyomás nehezedik a gerincre, a bordákra és a nyakra. Sokszor maradandó károsodást szenved a fogvatartott.

white_room_stage_by_loveismymuse-d517wc6A macska farka: Felejtsük el az aranyos kiscicákat, mert nem azokról szól ez a szörnyű kínzóeszköz, ami valójában egy több farokkal felszerelt ostor, amelynek a végére kicsi fémgolyókat rögzítenek. Akit ezzel megcsapnak, annak a testén mély sebek keletkeznek.

A szíriai kínzókamra: Szíriában használják ezt a kínzóeszközt, aminek a lényege az, hogy a foglyokat olyan kicsi dobozokba zárják hosszú időre, amelyekben csak kényelmetlen pózokban tudnak feküdni. A szenvedést azzal súlyosbítják a kínzók, hogy ételeket dobálnak be a dobozba, ám azokat nem éri el a fogoly.

Fehér kamra: Képzeljük el, hogy bezárnak minket egy fehér szobába, ahol minden ingert megvonnak tőlünk! Ez az ablaktalan fehér kamra, ahol az áldozat teljes izolációnak van kitéve. Ez pszichésen sokkal jobban megviseli az embereket, mint bármelyik fájdalmas kínzás.

(Forrás: bizzariummagazin)

Hozzászólások

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Kerti növények, amelyek veszélyesek, de akár halálosak is lehetnek a kedvencedre nézve.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Elképesztő történetek palackpostákról.

http://ujhazak.com