A Fidesz nem támogatja az ukrán kormánypárt felvételét az Európai Néppártba (2. rész)

A Fidesz mindaddig nem támogatja az ukrán kormánypárt felvételét az Európai Néppártba, amíg az ukrán oktatási törvény módosításával nem válik lehetővé a kisebbségi nyelvű oktatás lehetősége az óvodától az egyetemig - jelentette be Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.A kormánypárti politikus kijelentette, Magyarország továbbra is úgy gondolja, hogy módosítani kell az ukrán oktatási törvényt, mivel alacsonyabb szintű jogszabályokkal nem orvosolhatók annak hiányosságai. Németh Zsolt ezzel az ukrán sajtó azon interpretációját cáfolta, amely elmondása alapján úgy értékelte a két ország miniszterei közti találkozókat, hogy Magyarország tudomásul vette az új oktatási törvényt és a végrehajtási rendeletekről kezdődtek meg az egyeztetések.

    
Sajnálatos, hogy a szakmai párbeszéd lehetősége helyett az ukrán fél politikai támadást indított Magyarország ellen - jelentette ki, hozzátéve, az ukrán oktatási törvény ide vonatkozó, hetedik cikke továbbra is az emberi és kisebbségi jogok súlyos korlátozásának minősül. Németh Zsolt példaként említette, hogy a jogszabály ellentétben áll az Európa Tanács kisebbségi keretegyezményével, az Európai Unióval kötött ukrán társulási megállapodással és a kétoldalú magyar-ukrán alapszerződéssel.
    

"Ukrajnát addig kell megállítani, amíg nem késő" - fogalmazott, aláhúzva: Ukrajna önveszélyes politikát folytat, az oktatási törvény mellett ugyanis a nyelv-, az állampolgársági- és az egyházügyi törvények is "be vannak tárazva", amelyek tovább súlyosbíthatják a "már most eléggé nyugtalanító helyzetet". A Fidesz képviselője reményét fejezte ki, hogy Ukrajnát sikerül azon az úton megállítani, amely saját nyugati országrészének destabilizálása mellett Közép-Európa jövőjét is veszélyezteti.  
    

Németh Zsolt örvendetesnek nevezte ugyanakkor, hogy az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése egy hete határozatban kimondta, hogy az ukrán oktatási törvény súlyosan korlátozza a kisebbségi jogokat. A kormány emellett abban is bízik, hogy az Európa Tanács szakértő szerve, a Velencei Bizottság is megerősíti ezt az álláspontot - tette hozzá.
  

A parlament külügyi bizottságának vezetője ezúttal is megerősítette, Magyarország továbbra is készen áll a szakmai párbeszédre, addig pedig minden két- és többoldalú diplomácia csatornát felhasznál arra, hogy jobb belátásra bírja Ukrajnát. Németh Zsolt kérdésekre válaszolva úgy fogalmazott, Soros György megítélésében "szép feladata" lesz a történészeknek.


Elmondta, mindenféleképpen elismerésre méltó, amit Soros György tett a magyar demokráciáért a rendszerváltozás előtt, azonban "Soros-terv sajnálatos módon létezik", ugyanis saját maga írt egymillió ember Európába telepítéséről, fejenként 9 millió forinttal történő támogatásukról, valamint kötelező mechanizmussal megvalósuló szétterítésükről.
   

A Fidesz politikusa szólt arról is, Magyarország azon dolgozik, hogy menekültügyben a dublini rendszert lehessen érvényesíteni a felső korlátok nélküli elosztási javaslat helyett. Kiemelte, a befogadásnak önkéntes elven kellene történnie, a kényszer relokációt ugyanis semmilyen formában nem tudják elfogadni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com