ÁSZ: a Jobbiknak 15 napja van befizetni a tiltott vagyoni hozzájárulás összegét

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) hétfőn felhívással fordult a Jobbik elnökéhez, hogy a párt tizenöt napon belül fizesse be a központi költségvetésbe az általa elfogadott tiltott vagyoni hozzájárulás értékét, 331 millió 660 ezer forintot.A számvevőszék hétfőn az MTI-nek küldött közleményében azt írta: a Jobbik - a számvevőszék jelentéstervezetéhez küldött - észrevételében nem cáfolta hiteles ellenőrzési bizonyítékokkal, illetve egyéb alátámasztott érvekkel az ÁSZ bizonyítékokon alapuló megállapításait, így a törvényi előírás alapján az ÁSZ 2018. január 8-i dátummal felhívással fordult a Jobbik elnökéhez, hogy a párt a tiltott vagyoni hozzájárulás értékét tizenöt napon belül fizesse be a központi költségvetésnek.

   
A közlemény szerint az ÁSZ befejezte a Jobbik 2015-2016-ra, valamint a vizsgálat megkezdéséig tartó időszakra vonatkozó ellenőrzését, és megállapította, hogy a párt nem igazolta a közpénzekkel való átlátható és elszámoltatható gazdálkodását, valamint akadályozta a számvevőszéki ellenőrzés program szerinti lefolytatását, emellett az ÁSZ hatósági kockázatjelzés alapján feltárta, hogy a Jobbik 2017 első félévében működéséhez a jogszabályt megsértve, tiltott vagyoni hozzájárulást fogadott el.
    

Ezzel kapcsolatban az ÁSZ közölte: hatósági jelzést kaptak 2017-ben a Jobbik által két gazdasági társasággal, politikai plakát kihelyezésre kötött szerződésekben alkalmazott, a gazdasági társaságok hirdetési listaáraitól jelentősen elmaradó egységárak miatt.

Az ÁSZ megállapította, hogy a kockázatjelzésben rögzített, politikai hirdetések kihelyezésére kötött szerződések alapján a Jobbik 2017-ben a törvényi tilalom ellenére - jogi személyektől származó - nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást fogadott el 331 millió 660 ezer forint összegben. A számvevőszék ellenőrzése szerint a Jobbik nem igazolta, hogy elvégezte volna a nem pénzbeli, vagyoni hozzájárulás törvényben előírt értékelését.
    

Az ÁSZ emlékeztetett arra, hogy az ellenőrzés során értékelte a párttörvény 2014. január 1-jétől hatályos, a tiltott vagyoni hozzájárulásokra vonatkozó törvényi előírások betartását, a módosítás következtében ugyanis 2014-től tilos a jogi személyektől, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettől, más államtól, külföldi szervezettől és nem magyar állampolgár természetes személyektől származó vagyoni hozzájárulás elfogadása, és tiltott vagyoni hozzájárulásnak minősül, ha egy párt a mindenki számára elérhető árnál lényegesen olcsóbban vesz igénybe vagy rendel meg szolgáltatásokat. A törvény arról is rendelkezik, hogy ha a vagyoni hozzájárulást nem pénzben nyújtották, a párt köteles annak értékeléséről, vagyis értékének meghatározásáról gondoskodni. Ha a párt a vonatkozó rendelkezéseket megsértve az értékelést nem végezte el, akkor azt az ÁSZ teszi meg.
    

Az ÁSZ közleménye szerint a Jobbik többszöri értesítés, illetve helyszíni adatkérés ellenére - a 2015-2016-os évek, valamint az ellenőrzés megkezdéséig tartó időszak vonatkozásában - nem tett eleget a számvevőszéki ellenőrzés lefolytatásához szükséges törvény szerinti adatszolgáltatási kötelezettségének, az ellenőröket a párt helyiségeibe nem engedte be, és ezzel akadályozta az ellenőrzés lefolytatását, az ÁSZ ezért 2017. október 3-án a párt székhelye szerint illetékes ügyészséghez fordult.
   

A számvevőszék megállapította, hogy a Jobbik az éves költségvetési törvények adatai alapján 2015-ben és 2016-ban egyaránt 475 millió 800 ezer forint - tehát a két év alatt több mint 950 millió forint - központi költségvetési támogatásban részesült. A Magyar Közlönyben közzétett adatok alapján a 2015. évi pénzügyi kimutatásban 544 millió 720 ezer forint bevételt, valamint 369 millió 747 ezer forint kiadást, a 2016. évi pénzügyi kimutatásban 575 millió 590 ezer forint bevételt, valamint 525 millió 675 ezer forint kiadást számolt el.
    

Az ÁSZ közleménye szerint a Jobbik nem igazolta, hogy rendelkezett volna a jogszabályban előírt szabályzatokkal, hogy megteremtette volna a közpénzekkel való átlátható és ellenőrizhető gazdálkodás alapjait és azt sem, hogy a könyvvezetése során érvényesítette a számviteli alapelveket, a kifizetéseket szabályszerűen teljesítette volna, továbbá a forrásokat - köztük a költségvetési támogatásokat - szabályszerűen számolta volna el, és a közpénzek felhasználását jogszerűen és átlátható módon végezte volna.


Az ÁSZ szerint a Jobbik nem igazolta továbbá, hogy a céljaira rendelt vagyont a jogszabályoknak megfelelően használta fel, a vagyon védelmét, megőrzését biztosította volna, emellett a párt nem igazolta a közzétett pénzügyi kimutatásokban közölt adatok valódiságát, megbízhatóságát, a közzététel szabályszerűségét sem. Az ÁSZ szerint a Jobbik a 2015-2016-ra vonatkozóan azt sem igazolta, hogy a működéséhez jogszerűen igénybe vehető forrásokat használt fel.
    

A számvevőszék közleményében emlékeztet arra, hogy a politikai élet tisztasága érdekében különösen indokolt a költségvetési támogatásban részesülő pártok gazdálkodásának ellenőrzése, amit az ÁSZ törvényi előírás alapján kétévente végez, így kiemelt szerepet tölt be és felelősséget visel a pártok feletti társadalmi kontroll érvényesítésében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com