Az ellenzék egy része figyelemelterelésnek tartja a menekültügyi vitanapot

A KDNP és a Jobbik alapvetően támogatja, míg a többi ellenzéki párt fenntartásokkal fogadta a menekültkérdésről szóló parlamenti vitanapról szóló kezdeményezést, amelyről Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője beszélt hétfőn az M1 esti műsorában.jobbikA magyar politikai élet szereplőinek világossá kell tenniük a véleményüket az ügyben - fogalmazott Rogán Antal hétfői nyilatkozatában, hozzátéve, ha Ausztriában szigorításokat vezetnek be a menekültügyben, akkor Magyarországnak - már csak a megelőzés miatt is - "minimum" az osztrák mintát kell követnie.

A Kereszténydemokrata Néppárt kedden azt közölte az MTI-vel, támogatja a Fidesz kezdeményezését. "Fontosnak tartjuk, hogy beszéljünk, vitatkozzunk ezekről a kérdésekről, amelyek egész Európa életét egyre jobban befolyásolják" - fejtette ki a kisebbik kormánypárt.

A bejelentésre reagálva az MSZP kedden azt közölte, hogy ebben az ügyben össznemzeti konszenzusra van szükség, ezért szeretnék látni a Fidesz konkrét beadványát.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

"Amíg annak részletes tartalmát nem ismerjük, nem tudunk dönteni arról, hogy a javaslat érdemi vitáról, vagy csupán a kormányzat korrupciós botrányait elfedő kommunikációs trükközésről szól" - írta Lukács Zoltán, a szocialisták alelnöke az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője a menekültüggyel összefüggő sajtótájékoztatóján az MTI kérdésére válaszolva elmondta, kicsit elkésettnek, de alapvetően fontosnak tartják Rogán Antal javaslatát, amelyet mindenképpen támogatnak majd. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a Jobbik annak örülne, ha a frakciók szabadon és nem csak egy szűk időkeretben fejthetnék ki véleményüket.

Az LMP részt vesz a Fidesz által a bevándorlásról kezdeményezett parlamenti vitanapon. Schiffer András társelnök-frakcióvezető szerint ugyanakkor "mielőtt a terrorizmus elleni fellépés kérdésébe bárki belekavarná a menekültügy vagy a bevándorlás ügyét", információt kellene kapni arról: eddig hány menedékkérővel kapcsolatban merült fel a terrorizmus gyanúja, közülük hányat kapcsolt le a TEK. Megjegyezte továbbá, hogy a Fidesz azt követően kezdeményezi a vitanapot, hogy "áruba bocsátotta a magyar állampolgárságot" a "nemzetbiztonsági kockázat gyanúját felvető" letelepedési kötvényekkel.

A DK figyelemelterelő akciónak minősítette a vitanap ötletét. Gréczy Zsolt, a párt szóvivője kiemelte, Magyarországra többnyire határon túli magyarok érkeznek ezzel a szándékkal, akiket szívesen látnak, rajtuk kívül pedig legfeljebb pár százan jönnek menekülti státusz reményében, akik eddig sem jelentettek veszélyt.

Magyarországon nem bevándorlási probléma van, hanem korrupciós - fűzte hozzá a DK szóvivője, aki szerint nem az a gond, hogy hányan akarnak letelepedni, hanem az, hogy nincs jogállam és demokrácia. Az Együtt szerint a Fidesz azért akar a bevándorlásról beszélni, hogy ne kelljen beszélnie a növekvő szegénységről, a középosztály folyamatos lecsúszásáról, és a korrupcióról, továbbá a kitiltási ügyről.

Magyarországon nincs bevándorlási probléma, kivándorlási válság van - hangsúlyozza az ellenzéki párt, hozzátéve: nem hagyják, hogy a Fidesz elterelje a figyelmet a valós gondokról. A Párbeszéd Magyarországért (PM) ugyancsak úgy látja, hogy Magyarországon nem a bevándorlás, hanem a kivándorlás jelent igazi problémát, azonban meggyőződésük, hogy a hazai menekülthelyzetről és a "kormány jogsértéseiről" beszélni kell.

A magyar kormány ugyanis folyamatosan megsérti a az ENSZ menekültügyi konvencióját, amikor rendszeresen börtönszerű körülmények között szállásolja el a háború és a kínzás elöl menekülő családokat - értékelték, megjegyezve, hogy a vitanapnak csak akkor látnák értelmét, ha azt a debreceni menekülttáborban tartaná meg a parlament.

A Magyar Liberális Párt úgy reagált a kezdeményezésre: a Fidesz a párizsi terrortámadást használja fel "gyalázatos módon arra, hogy többek között korrupciós ügyeiről, gazdagodó minisztereiről, a kitiltási botrányról, Matolcsy milliárdos költéseiről elterelje a figyelmet". Remélik - tették hozzá -, hogy a bevándorlásról tartandó vitanapon beszélnek "az offshore hátterű" letelepedési kötvényekről, illetve azokról a bevándorló magyarokról, akik tömegével költöznek más országokba.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

http://ujhazak.com