Decemberben folytatódik a Human Operator Zrt. ügye a Szegedi Törvényszéken

Decemberben folytatódik a Human Operator Zrt. ügyének előkészítő ülése a Szegedi Törvényszéken, a bíróság ekkor várhatóan meghallgatja a céget irányító Czeglédy Csabát is.A céghez kapcsolódó bűnszervezet ügyében februárban emeltek vádat különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt 21 ember ellen.

    
A vádirat szerint a 2011-től működő bűnszervezet célja a döntően diákmunkaerő-közvetítéssel foglalkozó cég áfafizetési kötelezettségének csökkentése és más közterhek, így a személyi jövedelemadó megfizetése alóli mentesülés volt.

A Human Operator Zrt. két generál alvállalkozó közbeiktatásával - amelyek nyolc iskolaszövetkezeteket vontak be - munkaerőt közvetített magyarországi cégeknek. A foglalkoztatottak után fizetendő adókat és közterheket a dolgozókat névleg alkalmazó szövetkezetek nem vallották be vagy csak részben, és nem fizették be. A vád szerint a bűnszervezet 6,215 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.
    

Czeglédy Csaba, a DK európai parlamenti képviselőjelöltje volt, ezért mentelmi jog illette meg. A politikus mentelmi jogát a Nemzeti Választási Bizottság fenntartotta, ezért a bíróság május 9-én megszüntette az ellene indult büntetőeljárást. A főügyészségi fellebbezés után, a Szegedi Ítélőtábla döntése alapján azonban a mentelmi jog megszűnését követően lefolytatható a Czeglédy Csaba elleni eljárás. A vádlottat a bíróság eljárásjogi okok miatt nem tudta meghallgatni az októberi előkészítő üléseken.
    

A politikust (függetlenként) önkormányzati képviselővé választották Szombathelyen, a Derkovits-lakótelepen, ahol 2014-től is ezt a posztot töltötte be az Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt jelöltjeként, de mandátuma - miután egy évig nem vett részt a közgyűlés munkájában - megszűnt. A Szegedi Törvényszék május 16-án - egy eljárásjogi okok miatt elkülönítve tárgyalt ügyben - már jogerős ítéletet hozott egy közvetve a Humán Operátor Zrt. alvállalkozójaként működő makói iskolaszövetkezet vezetője ellen. A férfit két év két hónap börtönbüntetéssel sújtotta a bíróság.
  

A törvényszéken az ügy előkészítő ülése június 20-án kezdődött el. A bíróság hét, a bűnösségét beismerő vádlottról hozott jogerős ítéletet. A Humán Operátor Zrt. egy munkatársát bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat folytatólagosan elkövetett felhasználásának vétsége miatt három év három hónap börtönbüntetéssel sújtották, a nő feltételes szabadságra nem bocsátható.


Az egyik alvállalkozót irányító férfit ugyanezért a bűncselekményért három év börtönre ítélték, őt is kizárva a feltételes szabadság lehetőségéből. Öt egykori iskolaszövetkezeti vezető esetében is ítélet született, ők másfél és három év közötti börtönbüntetést kaptak, egyikük nem bocsátható feltételes szabadságra.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Viharos ismeretség

Viharos ismeretség

A debreceni rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 33 éves nőt, aki meglopta, majd bezárta a lakásába egyik ismerősét.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

http://ujhazak.com