Magyarország jobban... Mi van? - A Haza Nem Eladó!

Nem kell túlságosan nagy matematikai tudást összeszedni mai életünkben ahhoz, hogy önmagunk és családunk sorsa alakulásának valószínűségét kiszámítsuk. Elegendő mindezekhez csupán nyitott szemmel járni a hétköznapokban. Vagy ha ez nem elég akkor a megfelelő helyről tájékozódni, ami semmiképpen sem a fősodrású média,ahol, mint tudjuk nagyobb hírértéke van Rozi néni 3 szál elfagyott virágának a fóliaházban, amit halottak napjára nevelgetett, hogy szegény megboldogult férjének kivigye majd a temetőbe.

haza nem eladó

Amikor drága politikusaink egymásnak feszültek október 23-án. És kígyót-békát kiabáltak egymásra, mint ahogyan azt év közben is szokás, de most választások előtt főleg. Szóval 23-án voltak szebbnél szebb programok. Békemenet meg ilyen olyan tüntetés. Mindenki választhatott kénye kedve szerint és mehetett szidni a jobboldali a baloldalit a baloldali pedig a jobboldalit. Miközben drága elvakult embertársaink ezzel voltak elfoglalva, addig a tudatosan gondolkodó emberek tömege otthon mélázott, hogy mit pakoljanak majd abba a bizonyos banános dobozba. Úgy bizony. Kilakoltatás.

Az utóbbi években elharapódzott “devizahitelek” – idézőjelben természetesen, mert aki érti, az tudja, hogy ezek nem azok, de nem ismétlek közgazdászokat, jogászokat, mert annyian kimondták már ebben a témában az igazságot, hogy csak az nem érti, aki nem akarja. Vagy említhetjük a túlárazott forinthiteleseket, a munkanélkülieket, a még dolgozó embereket, akiknek van ugyan jövedelmük, de rezsicsökkenés ide vagy oda, ők is napról napra nehezebben bírják a terheket. Jaj, már csak egy kis idő és mindjárt itt vannak a választások. Most úgy is divat utálni Orbánt. Elzavarhatjuk a fenébe és akkor majd jobb lesz. Komolyan? Kérdezem én. Az elmúlt 23 évben mikor lett jobb? Pedig kaptunk már minden oldalból bőségesen. Mégis csak annak nem tűnik fel, hogy évről évre egyre nehezebb – jobban teljesítés ellenére – akinek szánt szándéka ezeket a dolgokat nem felismerni. Fájó az ébredés az igaz. Az eddig boldognak hitt világ, az örök reménykedés és álmok szépsége, hogy majd egyszer nekünk is jobb lesz, hogy egyszer majd megsegít a jó Isten, vagy az újra választott ellenzék, az mind szétfoszlik egy pillanat alatt.




Valóban fájdalmas érzés, de ugyanakkor jó is, hiszen ráébred az ember mekkora hazugságban él, hogyan fosztották és fosztják ki a mai napig és elkezd gondolkodni, beindulnak a reflexek a tudatos önvédelemre.

Az ország és az emberek kifosztása folyamatosan zajlik, a parlamentben születnek ugyan látszat intézkedések, de azok mind csak arra szolgálnak, hogy kicsit lecsitítsák a közhangulatot. Emberek százai kerültek az utcára most a tél beállta előtt, ilyen-olyan tartozás miatt. Sokuknak nincs hova mennie és mivel a tartozás a nyakán marad, így az újrakezdés lehetősége is elveszni látszik. Beszélhetünk a forint hitelesekről ismét, vagy a munkanélkülivé váló családokról is, hiszen nem csak a devizahitelek miatt kerülhetnek az utcára. Nem bizony. Szó nélkül kiteszik az embert, ha nem tudja fizetni huzamosabb ideig a rezsit, vagy bármi egyebet. közel 4 millió koldus országa Magyarország. Ez lett belőle. Az elmúlt 23 év ezt kínálta nekünk tálcán, és mi szépen belesétáltunk a csapdába mindannyian, bizony akaratunk ellenére. Nem lesz választás, marad az utca és a banános doboz. Illetve csak maradna.

Az országgyűlés nem is olyan régen elfogadta a határozatot, hogy a hajléktalanokat pénzbüntetéssel, közmunkával, vagy elzárással sújthatják. Bűn lesz majd az utcán élni. Akkor hova mehetnénk, ha már ott sem lehetünk? Az újrakezdés lehetőségét elvették, az utcán nem maradhatunk. Üldözött emberek leszünk a saját országunkban, amit unokáinktól kaptunk kölcsön. Üldözöttek egy olyan földön, melyet HAZÁNAK neveztünk egykor, melyhez annyi szép emlék fűz mindannyiunkat. Nem maradunk túl sokan, ha nem eszmélünk fel időben. Ha nem kezdjük el kinyitni szemünket, és kiállni önmagunkért és embertársainkért. Mindenki sora kerül, ha nem lépsz, és nem teszel ellene. Előbb vagy utóbb te is. Vagy inkább maradsz üldözött és végső elkeseredésedben majd végzed egy szociális temetésen? Az ország sorsa, az emberek sorsa, közös ügy. Közös érdek. A devizahitelesek ügye szintén közös érdek, hiszen közvetlen vagy közvetve érintett vagy te is.

CSAK RAJTAD MÚLIK, MILYEN LESZ A JÖVŐ. TEGYÜNK ÉRTE, HOGY JOBB LEGYEN!

Eddig is rengeteg értékes, tiszta szívű embert ismertem meg, hála A Haza Nem Eladó Mozgalomnak. Rájuk nézve tudom, hogy van még remény és hogy nem veszett el az emberekből a tenni akarás és egymás önzetlen megsegítése. Értékes emberek Ők és bízom benne, hogy ti, akik még eddig nem jöttetek velünk, majd ti is megismeritek őket, visszaadva ezáltal önmagatoknak is az érzést, hogy még semmi nincs veszve.

Mert ami a miénk, azt meg fogjuk védeni, mert

A HAZA NEM ELADÓ!

Hoffer József

Hozzászólások

Kásler Árpád felszólalt ma Brüsszelben a Petíciós Bizottsági ülésen a kifosztott devizahitelesek ügyében (22 perces videó)

Kásler Árpád felszólalt ma Brüsszelben a Petíciós Bizottsági ülésen a kifosztott devizahitelesek ügyében (22 perces videó)

Brüsszelben felszólalt ma Kásler Árpád 300 ezer kifosztott magyar devizahiteles család ügyében.

Kásler Árpád (A Haza Pártja) október 23-án 15 óra 30 perces kezdéssel mond beszédet a Honvéd Téren

Kásler Árpád (A Haza Pártja) október 23-án 15 óra 30 perces kezdéssel mond beszédet a Honvéd Téren

Szokás szerint szinte az összes magyar média elhallgatja Kásler Árpád rendezvényét. Árpád anno deviza hitel pert nyert az OTP ellen, most pedig a spanyol devizahitel ügyben az Európai bíróság 5 esetben hivatkozott a Kásler ügyre, mint precedens esetre.

Rettegő devizahitelesek IV.rész

Rettegő devizahitelesek IV.rész

Eljött hát egy újabb majdnem 2008, a svájci jegybank váratlanul elengedte a frank kezét, az meg mászott akkorát a pénzügyi létrán, hogy még maguk az elengedők is meglepődtek. Mutatta is szépen a tévé,...

Rettegő  devizahitelesek III.rész

Rettegő  devizahitelesek III.rész

Én hiszek. Én hinni akarok a kormánynak, pláne, mikor azt tolja az igazságügy miniszter, hogyaszondja: 2015 a megnyugvás éve lészen, az adósok maradék pénzükből templomokat építenek a Fidesznek, és ot...

Kásler Árpád indul a Veszprémi választáson

Kásler Árpád indul a Veszprémi választáson

Veszprémben nagy dolgok fognak eldőlni az időközi választáson Kásler Árpád szerint. Kiderül, hogy marad-e a 2/3-os FIDESZ többség, vagy sem. Kásler Árpád felvette a kesztyűt, minden nehézsége ellenér...

Az Angol Parlamentben fog beszédet tartani a magyar devizahitelesek kisemmizése ügyében Kásler Árpád

Az Angol Parlamentben fog beszédet tartani a magyar devizahitelesek kisemmizése ügyében Kásler Árpád

[vision_notification style="neutral" font_size="20px" closeable="false"] Pár nappal ezelőtt számoltunk be arról, hogy a hazai média szinte teljesen elhallgatta, hogy Cipruson a devizahitel károsult or...

Devizahitel károsultak figyelem! Lesz igazi segítség!?

Devizahitel károsultak figyelem! Lesz igazi segítség!?

[vision_content_box style="autumn" title="A hazai média szinte teljesen elhallgatta, hogy a devizahitel károsult országok összefogtak és Cipruson egy konferenciát tartottak."]Hazánkból Kásler Árpádot ...

Devizahitelek - Szanyi Tibor az Európai Bizottsághoz fordult

Devizahitelek - Szanyi Tibor az Európai Bizottsághoz fordult

Szanyi Tibor szerint sérti a pénzügyi önrendelkezés jogát a devizahitelesek ügyében a kormány által kidolgozott megoldási módszer, ezért az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője kedden az Európai ...

Devizahitelek - Trócsányi: az elszámoltatás 25 százalékkal csökkenti a tőketartozást

Devizahitelek - Trócsányi: az elszámoltatás 25 százalékkal csökkenti a tőketartozást

A bankok elszámoltatásáról szóló törvénynek köszönhetően az átlag devizahitelesek tőketartozása 25 százalékkal fog csökkenni - hangsúlyozta Trócsányi László igazságügyi miniszter kedden sajtótájékozta...

Devizahitelek - A Jobbik összehívja a devizahiteles kerekasztalt

Devizahitelek - A Jobbik összehívja a devizahiteles kerekasztalt

A Jobbik összehívja a devizahiteles kerekasztalt a devizahitelek forintosítására vonatkozó javaslat miatt. Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese keddi sajtótájékoztatóján elf...

http://ujhazak.com