Fidesz: képmutatók Karácsony baloldali politikustársai

Álszentek és képmutatók Karácsony Gergely baloldali politikustársai, mert miközben bírálják a kilakoltatásokat, 2019 novembere óta több száz kilakoltatás volt Budapest baloldali kerületeiben - közölte a Fidesz budapesti szervezete a Facebook-oldalán csütörtökön.

Magyar premierek a Fantasporto filmfesztiválon

A Kilakoltatás és a Lélekpark című filmet is műsorra tűzi a pénteken kezdődő portói nemzetközi filmfesztivál; a 42. Fantasportón egy elszánt bírósági végrehajtó és egy állatkerti krokodilok között ébredő emlékezet kihagyásos férfi történetét is megismerheti a közönség.

A palesztinok elutasítják a legfelső bíróság döntését Sejk Dzsarra lakónegyed kilakoltatásairól

A helyi palesztin családok elutasították a legfelső bíróságnak a kelet-jeruzsálemi Sejk Dzsarra lakónegyed kilakoltatásai ügyében hozott kompromisszumos döntését.

DK: a Fidesz nem védi meg a gyerekeket és az időseket a kilakoltatástól

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a Fidesz nem védi meg a kisgyermekes családokat és az időseket a kilakoltatástól - mondta Oláh Lajos, a DK országgyűlési képviselője szerdai sajtótájékoztatóján.
Póniló miatt akarnak kilakoltatni egy kisgyerekes családot Zala megyében

Póniló miatt akarnak kilakoltatni egy kisgyerekes családot Zala megyében

Az édesanyának és hétéves lányának el kell hagynia az önkormányzati lakást rövid időn belül.

Győri Péter: nem fogok aláírni kilakoltatási határozatot

Győri Péter józsefvárosi független polgármester-jelölt azt ígéri, megválasztása esetén nem ír alá kilakoltatási határozatot.

Áradnak a folyók Romániában, több száz embert kellett kilakoltatni

Árvíz pusztít Romániában, ahol az ország középső és keleti részén 48 órája szinte megszakítás nélkül esik az eső: a térségben lakóházakat és utakat öntött el a hegy- és dombvidéken lezúduló ár, több mint kétszáz embert kilakoltattak szombaton.
2016 legjobb találmányai

2016 legjobb találmányai

Az emberiség rengeteg innovatív megoldással állt elő az elmúlt évben.
A szüzességét árulja a lány, hogy ne lakoltassák ki a szüleit

A szüzességét árulja a lány, hogy ne lakoltassák ki a szüleit

Sürgősen pénzre van szüksége Aleexandrának, aki legalább 300 millió forintnak megfelelő összeget szeretne az ártatlanságáért.
Nyugdíjas pedagógust lakoltattak ki hiteltartozása miatt Kaposváron

Nyugdíjas pedagógust lakoltattak ki hiteltartozása miatt Kaposváron

Lejárt hiteltartozása miatt szerdán kilakoltatták Kaposvári házából a 64 éves Faludi Zoltánt. A nyugdíjas pedagógus utolsó percig azt hitte, hogy csoda történik és nem kell mennie. Sajnos kellett. ...
Egy magyar család szomorú története a

Egy magyar család szomorú története a "hajléktalanná válásról"

Hat kiskorú gyermekével és daganatos férjével tették földönfutóvá Ibolyát. A nagycsalád Tiszacsegén élt egy kicsi 40 m2-es felújításra szoruló komfort nélküli parasztházban. Nem volt önerő egy...
Nem lakhat az előszobában a póni

Nem lakhat az előszobában a póni

Az állatvédők és a hivatalnok szerint is istállóban kell élnie a kancának.Az állatoknak az udvaron a helye, ám ezt sokan elfelejtik, és a házban tartják a különböző jószágokat. A macskákon és kutyákon...