Fidesz: felháborító a bíróság döntése

Felháborítónak tartja a fideszes Budai Gyula a Hagyó-ügyben született pénteki bírósági döntést.A Szegedi Ítélőtábla jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett börtönre enyhítette a Hagyó Miklósra, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesére első fokon kiszabott büntetést. Budai Gyula fővárosi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: Hagyó Miklós és társai szétlopták Budapestet és a BKV-t.

    
A kormánypárti országgyűlési képviselő túl enyhének, "túl demokratikusnak" tartja az ügyben született ítéletet.

Kifogásolta, hogy a terhelő körülmények ellenére sok év után a másodfokú bíróság jogerősen 1 év 6 hónap felfüggesztett börtönre ítélte Hagyó Miklóst. A táblabíróság hivatali visszaélés és - felbujtóként elkövetett - hűtlen kezelés bűntettében mondta ki bűnösnek a volt főpolgármester-helyettest.
    

Budai Gyula szerint az ítélettől függetlenül "egymást érik a különböző korrupciós botrányok a szocialista térfélen". Megemlítette Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő és társai ügyét, akik a gyanú szerint több mint hárommilliárd forintos áfacsalást követtek el.
    

Arról a Czeglédy Csabáról van szó, aki Botka László és Gyurcsány Ferenc ügyvédje volt, aki egy osztrák széfben egy kilogramm aranyat "dugdosott", és aki egy csaknem 60 millió forintos luxusautóval "furikázott", miközben több száz diákot megkárosított - fogalmazott a fideszes politikus. Beszélt a 4-es metró beruházásának ügyéről is, amelyben - mondta - mintegy "166 milliárd forintot a szocialisták elloptak, elcsaltak", amiért 59 milliárd forintot vissza kell fizetni az Európai Uniónak.
    

Ekkora "korrupciós kár" az elmúlt 25 évben egyetlen ügyben sem keletkezett - hangsúlyozta Budai Gyula, aki teljesen egyértelműnek tartja, hogy a felelősség a Medgyessy-, Gyurcsány- és Bajnai-kormányokat, valamint az egykori főpolgármester, Demszky Gábor vezette MSZP-SZDSZ-es önkormányzatot terheli. A kormánypárti képviselő szerint mindezek ellenére a baloldali pártok továbbra is falaznak Czeglédy Csabának, Hagyó Miklósnak és Demszky Gábornak.
    

Budai Gyulától megkérdezték, hogy a már megszületett bírósági döntéseket nézve mit gondol korábbi elszámoltatási kormánybiztosi munkájáról, amire azt felelte: eredményesnek tekinthető a 2002-2010 közötti időszakra vonatkozó elszámoltatás, az elérte a célját. Megjegyezte ugyanakkor: "sok-sok mindent fölvet", hogy az egy-egy ügyben rendelkezésére álló bizonyítékok "nem megfelelő ítéletben csúcsosodtak ki". Sok esetben a nyomozás megindításától a jogerős ítéletig nagyon hosszú idő telik el, a magyar büntetőjog pedig sajnos az időmúlást mindig a vádlottak javára értékeli - jegyezte meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Viharos ismeretség

Viharos ismeretség

A debreceni rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 33 éves nőt, aki meglopta, majd bezárta a lakásába egyik ismerősét.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

http://ujhazak.com