Huszonöt embert fogtak el a NAV zalai nyomozói egy számlagyár felgöngyölítésekor

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) zalai nyomozói 25 embert állítottak elő és több mint 1,2 milliárd forintnyi vagyont foglaltak le egy csaknem 800 millió forintos csalást elkövető számlagyár felgöngyölítése során - tájékoztatta a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-t.Ihász Tamás közleménye szerint egy többszintű, egymásra épülő, folyamatosan változó cégekből álló számlázási láncolatot tártak fel a NAV zalai nyomozói. A hálózat papíron egymástól jelentősen különböző tevékenységeket számlázott, például építőipari és szerelési munkákat, takarítást, informatikai szolgáltatásokat, amelyek valójában nem történtek meg.

A láncolat látszólagos alvállalkozói szintjén a cégek nem végeztek tényleges gazdasági tevékenységet. A valódi cél az volt, hogy törvényes adóáthárítás látszatát keltsék, a kiállított hamis számlák ellenértékének jutalékkal csökkentett összegét pedig visszajuttassák a számlabefogadóknak, amelyek a számlák felhasználásával jelentős összegű áfa megfizetését kerülték el. A NAV zalai nyomozói által szervezett akcióban a Balatontól Pest vármegyéig összesen 23 helyszínen csaptak le a pénzügyőrök a bevetési igazgatóság járőreinek és informatikai szakembereinek támogatásával.

A hatóság tájékoztatása szerint a szervezet irányítója balatoni ingatlanjából vezette a hálózatot. A lakása feletti irodában működött az a központ, ahol a nyomozók még időben megtalálták a számlagyárhoz tartozó cégek teljes dokumentációját, cégbélyegzőit, bankkártyáit, banki hozzáféréseit és kommunikációs eszközeit. Az elfogásakor kiderült, hogy a balatoni központját Thaiföldre akarta áthelyezni - tették hozzá.

A pénzügyi nyomozók több mint 1,2 milliárd forint értékben biztosítottak vagyonelemeket a költségvetésnek okozott kár megtérítésére. Ingatlanokat, illetve nagy értékű gépjárműveket zároltak több mint 700 millió forint értékben, lefoglaltak 63 ezer eurót és 59 ezer svájci frankot, a bankszámlákról 315 millió forint feletti összeget, továbbá csaknem 35 millió forint értékű aranyzálogjegyet.

Az ügyben 25 embert állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként, közülük öt embernek azóta a bíróság elrendelte a letartóztatását is. A NAV bűnügyi szakterülete különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoz az ügyben.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

NAV: már elérhető az szja-bevallás webes kitöltő programja

NAV: már elérhető az szja-bevallás webes kitöltő programja

A 2025-re vonatkozó bevallások tervezetét idén is elkészíti a NAV, de akik maguk töltenék ki a dokumentumot, már hozzáférhetnek az szja-bevallás webes kitöltő programjához - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

http://ujhazak.com