Aláírásgyűjtésbe kezd a Jobbik, hogy a férfiak is nyugdíjba mehessenek negyven év után

A Jobbik aláírásokat fog gyűjteni azért, hogy a férfiak is nyugdíjba mehessenek negyven év munkaviszony után.

Sneider TamásSneider Tamás, a párt alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján bírálta, hogy megszűntek a korkedvezményes nyugdíjba vonulás lehetőségei és munkakörtől függetlenül mindenkire a 65 éves korhatár vonatkozik. Hozzátette: támogatták, hogy a kormány lehetővé tegye a nők 40 év munkaviszony utáni nyugdíjazását, ugyanakkor értékelése szerint szinte lehetetlenné vált az, hogy valaki egészségügyi állapota miatt tehesse meg ugyanezt.

A Jobbik célkitűzéseként fogalmazta meg, hogy 40 év után a férfiak is nyugdíjba mehessenek, szavai szerint ők négy évvel rövidebb ideig élnek és lehetőséget kell nekik adni a nyugdíjas évekre.
A párt február végén kezd országos aláírásgyűjtésbe.

Az ellenzéki politikus a nyugdíjak reálértékének növelését is sürgette. Azt mondta: jól látható, hogy a magyar nyugdíjak leszakadtak az európai átlagtól, a Felvidéken, Csehországban és Lengyelországban is magasabbak a juttatások. Hozzátette: ha az átlagbérek elérnék a nyugati bérek 80 százalékát, akkor a bevételből nyugdíjakat kellene emelni.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com