Buda-Cash - MSZP: negyedévente kellett beszámolnia a brókercégnek

Az MSZP szerint negyedévente kellett beszámolnia tevékenységéről a Buda-Cashnek, miután egy 2010. szeptemberi pénzügyi felügyeleti vizsgálat számos visszásságot tárt fel a brókerháznál.

mszp

Harangozó Gábor, az MSZP országgyűlési képviselője, Somogy megyei elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a Szász Károly által jegyzett 2010. szeptember 17-ei dokumentum 16 nagyon súlyos visszaélést állapított meg. Hozzátette: abban arra kötelezték a céget, hogy harminc nap múlva nyújtson be a pénzügyi felügyeletnek egy helyreállítási tervet, amelynek végrehajtásáról negyedévente kellett beszámolnia.
Kitért arra, hogy a DRB-bancsoport tagjai másfél évvel ezelőtt még takarékszövetkezetek voltak, bankká alakulásukhoz a Fidesz és az Magyar Nemzeti Bank (MNB) adott engedélyt.

A takarékszövetkezetek "államosítása" alól a DRB-bankcsoport mellett még a szintén csődbe ment Széchenyi Banknak sikerült kibújnia - jegyezte meg.
Értékelése szerint minden bizonyíték azt erősíti, hogy fideszes bank- és brókerbotrányról van szó.
Szakács László országgyűlési képviselő, az MSZP Baranya megyei elnökhelyettese a kormány által bejelentett 245 millió forintos rendkívüli támogatásról az önkormányzatoknak elmondta, tízszerese ennek a baj, hiszen az önkormányzatok hárommilliárd forintja maradt a bankcsoportnál. Miért csak lélegeztetőgépre teszik ezeket az önkormányzatokat? - kérdezte.

Varga László országgyűlési képviselő, a szocialisták Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke az MNB felelősségét és a kártalanítási lehetőségeit emelte ki. Utalta arra, hogy a jegybank luxusingatlanokra, illetve az unortodox gazdaságpolitika népszerűsítésére milliárdokat költ, az elmúlt egy hétben azonban nem segített azoknak, akik bajba kerültek a fideszes bankbotrány miatt.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com