Fidesz: naponta bukkan elő egy újabb ellenzéki korrupciós ügy

A Fidesz szerint az ellenzék tele van korrupciós ügyekkel Gyurcsánytól a szocialistákon át a Jobbikig, és naponta bukkan elő egy újabb ellenzéki korrupciós ügy.

A nagyobbik kormánypárt így kommentálta a szerdán, a témában elhangzott ellenzéki nyilatkozatokat az MTI-hez eljuttatott közleményében.

fidesz

Mint írták, csak az elmúlt egy hónapban kiderült, hogy Gyurcsány 120 millió forintot kaszál egy újabb "arcátlan" brüsszeli megbízáson, Varju László és más baloldali politikusok az egykori csillebérci táboron tömték meg a zsebüket, a fővárosi MSZP alelnökét kedden hűtlen kezelés miatt ítélték el és hűtlen kezelésben bűnösnek ítélte a bíróság Juhász Ferencet, a Gyurcsány-kormány volt MSZP-s honvédelmi miniszterét és egyik államtitkárát is.

Európa legsúlyosabb korrupciós botrányában pedig még ma is várjuk Vona Gábor vallomását arról, hogy a Kovács Bélákat foglalkoztató Jobbik milyen idegen hatalmakat szolgál, és mennyi pénzért teszi ezt - sorolta a Fidesz.

Az LMP szerint "szisztémásan, a legmagasabb szintű kormányzati segítséggel, bűnszövetkezetszerűen lopják szét és herdálják el" az ország felzárkózását szolgáló uniós forrásokat, amelyekből az elmúlt hét évben 8 ezermilliárd, míg a következő években 12 ezermilliárd forintnyi érkezik.

Az MSZP közleményében "azelmúlt5év" lopásalapú kormányzásának listáját sorolta, kitértek többek között: 3000 milliárdos magánynyugdíj-vagyon "lenyúlására", haveroknak és rokonoknak lezsírozott közbeszerzések, Lázár János eltitkolt utazásaira, Szijjártó Péter 200 milliós luxusvillájára, Rogán Antal táguló lakására, a fideszes brókerbotrányra, a NAV felderítetlen áfa-ügyeire.

A Jobbik közleménye szerint a Fidesz csak az elmúlt héten három esetben volt érintett korrupciógyanús esetekben.

A Demokratikus Koalíció írásbeli kérdésben szerette volna megtudni a miniszterelnöktől, hogy ha az Európai Bizottság büntetést szab ki hazánkra rokona korrupciógyanús közbeszerzései miatt, akkor ki fizeti a számlát: rokona vagy a magyar adófizetők?

A PM korrupcióellenes ügyészséget hozna létre - közölte Tordai Bence, a párt politikusa sajtótájékoztatóján.
Az Együtt négypontos antikorrupciós programot készített és hozott nyilvánosságra szerdán. Ez a párt- és kampányfinanszírozással, az önkormányzatok átláthatóságával, a közpénzekkel és a nemzeti vagyon kezelésével foglalkozik - közölte a párt alelnöke budapesti sajtótájékoztatóján.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com