Rétvári: félteni és őrizni kell nemzeti szuverenitásunkat

Félteni és őrizni kell nemzeti szuverenitásunkat, mert helyettünk mások nekünk jó döntést nem tudnak hozni - hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdán, az első világháborús centenáriumi megemlékezéssorozat online záróeseményén.Rétvári Bence emlékeztetett: Magyarországnak nem volt érdeke, tehát ellenezte is, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzenjen Szerbiának, ami aztán kirobbantotta az első világháborút. A monarchián belül azonban "nem volt lehetősége" a magyar nemzeti érdek érvényesítésére. "Ez utána a legnagyobb nemzeti sorstragédiánk egyikét, a trianoni békediktátumot okozta" - fűzte hozzá.

    
Közölte: Magyarországot sokkal nagyobb arányban büntették a győztes hatalmak, mint más veszteseket, amelyek egységesek voltak és időben ki tudtak állni a nemzeti érdekükért. Magyarországon eközben a "gyengekezű Károlyi-kormány" a hadsereg lefegyverzésével volt elfoglalva, a kommunista Tanácsköztársaság pedig szalonképtelenné tette az országot - fogalmazott.
    

Rétvári Bence konklúzióként azt hangsúlyozta: "minden esetben a nemzeti érdekért ki kell állni és azt meg kell jeleníteni".

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Megfogalmazása szerint "azért emlékezünk a történelemre, hogy okuljunk belőle: a jó példát kövessünk, a rosszat pedig kerüljük el". A még 2013-ban kezdődött centenáriumi eseményekkel a magyar kormány méltóképpen emlékezett meg a 661 ezer hősi halált halt magyar katonáról, és a trianoni sorscsapásról - jelezte arra is kitérve, hogy a centenáriumi programok mások mellett a köznevelési intézményekbe járóknak, a közösségeknek, a tudományos műhelyeknek és a kulturális intézményeknek is szólt - sorolta.
    

Schmidt Mária, az első világháborús megemlékezések koordinálásáért felelős kormánybiztos felidézte: a 2013 őszén létrehozott emlékbizottság tagjai úgy döntöttek: nemcsak felelevenítik a tragikus eseményeket, hanem "százévnyi tapasztalat birtokában" elkezdik "a világrengető esemény" újraértelmezését is. A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány főigazgatója leszögezte: "Európában sehol nem fogalmaztak meg ilyen szándékot". Közlése szerint az európai programok kimerültek abban, hogy megismételték a nagy háború "száz éven keresztül szajkózott értelmezését, azt a mesét, amelyet a győztesek alakítottak ki".
    

Mint kiemelte, az újraértelmezésre azért volt szükség, hogy a szomszédos államok számára is világossá tegyék: "a háborús logikától áthatott százéves magyarázatok akadályozzák, hogy sikeresek lehessünk a jelenben és a jövőben". "Újraolvastunk sok mindent, friss szemmel néztünk rá a múltra, Magyarországra hívtuk a világ elismert történészeit, vitatkoztunk, értelmeztünk, elemeztük, értékeltünk" - mondta. Hozzátette: eseményeiket kötetek egész sorában publikálták, díjazott honlapot hoztak létre (www.elsovilaghaboru.com), pályázatokat írtak ki, dokumentumfilmeket állítottak össze és a Várkert Bazárban Új világ születik 1914-1922 címmel kiállítást tartottak.
    

Schmidt Mária azt mondta, büszke arra, hogy "a rettenetes nagy hamu alól sikerült kimentenünk saját történetünket", majd a 20. század "egyik legkeserűbb tapasztalatának" nevezte, hogy "a mi történetünket mások próbálták meg elmesélni helyettünk, nekünk". A centenáriumi megemlékezés-sorozat legfontosabb eredményeként hivatkozott arra, hogy "a 20. század legnagyobb tragédiájáról immár úgy beszélhetünk, mint bármely más szuverén, európai nemzet".
    

Schmidt Mária köszönetet mondott a centenáriumi emlékbizottság tagjainak és korábbi három elnökének, Navracsics Tibornak, Balog Zoltánnak és Kásler Miklósnak. Felidézte: a kormány hat év alatt több mint 6,7 milliárd forinttal támogatta a centenáriumi programokat: 762 első világháborús emlékmű újult meg, 69 teljesen új emlékhely létesítését támogatták, országos pedagógusképzési programjukon mintegy ezer iskolából 5250 tanár vett részt.
   

Szavai zárásaként Schmidt Mária úgy fogalmazott: hat év eredményei világossá tették, hogy "a 21. század magyarjai megőrizték elődeik képességét az újrakezdésre".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott –  őrizetben a csaló taxis

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott – őrizetben a csaló taxis

Nemcsak engedély nélkül szállított utasokat, hanem a viteldíjak többszörösét fizettette ki velük, és más módszerekkel is megkárosította őket.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

http://ujhazak.com