Siófok meg akarja akadályozni a balatoni kikötők eladását

Siófok arra törekszik, hogy meghatározó tulajdont szerezzen a Balatoni Hajózási Zrt.-ben (BH Zrt.), és a város vezetése döntött arról is, hogy megakadályoz minden, a kikötők eladására irányuló szándékot - nyilatkozta Balázs Árpád (Fidesz), Siófok polgármestere az MTI-nek hétfőn.

sióA város képviselőtestülete azért tűzte napirendre a kérdést, mert több olyan vállalkozói, illetve önkormányzati szándék, kezdeményezés is a tudomására jutott, amely a hajózási társaság kikötőinek értékesítéséről szólt - tette hozzá.

A siófoki testület határozata értelmében az önkormányzat megvásárol minden eladásra kínált hajózási részvényt, de vásárlást nem kezdeményez. A város vezetése arról is döntött, hogy az a képviselő, aki a BH Zrt. közgyűlésén Siófokot képviseli, minden esetben köteles megakadályozni szavazatával az esetleg felmerülő kikötőeladási szándékot.

Siófok évekkel ezelőtt, a két lépcsőben történt állami vagyonjuttatások során a BH Zrt. részvényeinek 20 százalékára tett szert, majd tulajdoni hányadát az elmúlt évek során sikerült 41,13 százalékra emelni úgy, hogy minden adandó esetben élt elővásárlási jogával. Az elmúlt években Badacsonytomaj, Balatonalmádi, Balatonszemes, Balatonudvari, Csopak, Fonyód, Szántód, Tihany és Révfülöp adott el részvényeket.

A polgármester tájékoztatása szerint jelenleg is folyamatban van 107,8 millió forint névértékű részvény megvásárlása Badacsonytomajtól, amivel 43,76 százalékra nő Siófok részesedése a cégben.

Balázs Árpád hangsúlyozta, hogy a szindikátusi szerződés csak 2020-ig biztosítja az elővásárlási jogot a tulajdonos önkormányzatoknak, akkortól viszont már semmilyen szerződés nem szabályozza a részvények forgalmát, a hajózási tevékenység fenntartásának kötelezettsége pedig már most lejárt. A polgármester szerint így előfordulhat, hogy a BH Zrt. privatizációja olyan irányt vesz, amelyben csak az ingatlanokat privatizálják - a valamikori Siótourhoz hasonlóan -, és a céget nem kívánják működtetni.

Ezt szeretné Siófok megakadályozni azzal, hogy 2020-ig a részvények legalább 50+1 százalékát megvásárolja. A polgármester szerint ez a régió idegenforgalmi érdeke, de Siófokot még közvetlenebbül érinti, hiszen siófoki központú vállalkozásról van szó, amely a város egyik legnagyobb foglalkoztatója és adózója.

A BH Zrt. a tavalyi év után összesen 35,9 millió forint helyi adót fizetett be Siófok kasszájába, és a város 17,7 millió forint osztalékot vehetett fel a cégben lévő tulajdoni hányada után.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Hat futár, a bűnszervezet magyar irányítója, valamint két szervező is a gyanúsítottak között van a hazai eljárásban.

Őrizetben a szikés garázda

Őrizetben a szikés garázda

Egy 42 éves férfi előbb egy pékségben kezdett el agresszívan viselkedni egy párral szemben, majd a közeli parkban bántalmazta a férfit, és egy szikét is elővett.

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

Az országot érintő rendkívüli hőség miatt egyre többen keresnek felfrissülést a strandokon, fürdőkben és a természetes vizek partjain.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Kriminális helynevek

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére a hétvégére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

http://ujhazak.com