Varga Mihály: a magyarok válasza ma is az, mint 1956-ban

A magyarok válasza ma is az, ami 1956-ban volt: Magyarország megvédi magát, a határait és a szabadságát - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken a budapesti Fidesz október 23-i megemlékezésén, a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épülete előtt.1956A tárcavezető szerint az európai vezetőknek nincs felhatalmazásuk az európaiaktól arra, amit ma tesznek, az emberek ugyanis "minden híradás szerint a magyar politikát támogatják, mert nem szeretnék, ha egy százezres, milliós migránstömeg érkezne az unió területére".

A magyarok tudják, nemcsak a diktatúra, az idegen megszállók okozhatják egy nemzet vesztét, hanem a tehetetlenség, a gyengeség és a halogatás is - fogalmazott ünnepi beszédében Varga Mihály, hangsúlyozva: a magyar kormány továbbra is a magyar emberek érdekeit képviseli, saját döntéseiben bízik, és vállalja, ha küzdeni kell Magyarország nemzeti, politikai és gazdasági függetlenségéért.

Szavai szerint ahogyan az 1956-ban a tankokkal szembeszállók magukra maradtak, úgy "magára maradt Magyarország most is", amikor dönteni kellett "a tőlünk függetlenül, idegen nagyhatalmak érdekei és hibás döntései miatt" kialakult tömeges bevándorlás megállításának eszközeiről.

Pedig az európai létformát, biztonságot, kultúrát és hitet példátlan veszély, "a legújabb kori világtörténelem eddigi legintenzívebb népvándorlása" fenyegeti - figyelmeztetett, jelezve: az Európába érkezők soraiban az üldözöttek mellett megélhetési bevándorlók, bűnözők, katonák, terroristák is vannak.

Hozzátette ugyanakkor, hogy Magyarország őszinte részvétet érez a menekülők iránt, akik országaik rossz kormányzásának, az elhibázott nemzetközi politikai döntéseknek és az embercsempészeknek az áldozatai, de "ez nem jelentheti azt, hogy magunkat is áldozattá kell tennünk".

"A történelem során idegenek soha ilyen könnyen nem jutottak be Európába, Európa vezetői pedig arról is lemondani látszanak, hogy megállítsák és megkérdezzék őket, kik ők, honnan és miért jöttek" - mondta Varga Mihály, úgy összegezve: ha Európa ezen az úton halad tovább, gazdaságilag gyengévé, társadalmilag kiszolgáltatottá válik.

A Fidesz politikusa az 59 évvel ezelőtti forradalmat a 20. század sorsfordító eseményének nevezte, amely bebizonyította, nincsen olyan elnyomó hatalom, amelyet ne lehetne legyőzni. A kivágott közepű nemzeti lobogó - folytatta - még ma is több üzenetet hordoz, mint bármely más jelkép: a kényszer, a terror alóli szabadulás, a szabadság, az elnyomás, a nagyhatalmi kényszer elleni tiltakozás üzenetét.

1956 hősei megmutatták, "milyen tettekre vagyunk képesek a független Magyarország megteremtéséért" - hangoztatta a nemzetgazdasági miniszter, kiemelve: hősök nélkül nincsen nemzet, "ahogyan egy tábornok sem nyert meg még csatát egyedül, úgy egy kormány sem lehet sikeres a mindennapok hősei nélkül".

Varga Mihály közös eredménynek nevezte, hogy Magyarország minden téren visszanyerte függetlenségét, és meg tudott küzdeni a gazdasági válság következményeivel. Bár "nem volt könnyű a magyar utat követnünk", hiszen itthon és külföldön is szembe kellett nézni a meg nem értéssel, de mára "Magyarország példaként szolgál sok európai ország számára".

A beszéd után a miniszter megkoszorúzta a Magyar Rádió épületének falán lévő 1956-os emléktáblát, ahol a megemlékezők közül is többen virágot helyeztek el. A Magyar Rádió előtti utcarészt megtöltő ünneplők között voltak, akik lyukas zászlós kitűzőt viseltek, többen pedig nemzeti színű, Hajrá, magyarok feliratú lobogóval érkeztek. A mintegy félórás ünnepség - amelyen részt vett Kocsis Máté, a VIII. kerület polgármestere (Fidesz-KDNP) is - a Himnusz, majd a Székely himnusz eléneklésével zárult.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

http://ujhazak.com