Vasasok: mindkét elnökaspiráns szemléletváltást ígér

Balogh Béla jelenlegi vezető és Kovács Balázs, a kecskeméti Mercedes-gyár üzemi tanácsának elnöke pályázik a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöki posztjára - hangzott el a november 28-29-i kongresszust megelőző győri térségi jelölőgyűlés előtt tartott hétfői sajtótájékoztatón.

Már a Mercedes sem a régi Már a Mercedes sem a régi

Az MTI kérdésére Balogh Béla azt mondta, hogy arculatában, szellemiségében megújult, létszámában erősebb tömörülést ígér a következő ötéves ciklus végére.

Megjegyezte, csak 23 százalékos a szervezettségük, így jelentősek a tartalékaik, különösen, hogy ez a mutató épp a gyorsan fejlődő gép- és járműipar területén alacsonyabb. Kiemelte: az elmúlt fél évtized során több, a szakszervezeteket hátrányosan érintő törvényi változás lépett életbe, ami gátolta programjuk időarányos megvalósítását.

Ugyanakkor az ágazati tömörülések közötti elsőség megtartása mellett fontosnak nevezte, hogy az eltérő helyzetű térségekben dolgozó érdekképviseletek a szolidaritás elvét erősítve működjenek együtt, a fiatalokkal pedig szerettessék meg a szakszervezeti tagság intézményét, valamint azt, hogy képzésekkel segítsék helyi vezetőik hatékonyabb részvételét a kollektív szerződésről szóló és a bártárgyalásokon.

Versenytársa, Kovács Balázs szerint nem irreális a 30 százalékos szervezettség, és a tízezer fős bővülés egyik jelentős tényezője lehet, ha sikerül megállapodniuk a győri Audi-gyár mintegy hétezer tagot tömörítő, jelenleg független érdekképviseletével.

Legfőbb feladatként a Vasasok társadalomban betöltött szerepének erősítését nevezte, hangsúlyozva: miközben a dolgozók egyetlen támasza a szakszervezet, fontos kérdésekben "jelenleg még nem tudunk olyan válaszokat adni a munkavállalóknak, amelyekre szükségük lenne".

A valós érdekvédelem és a szükséges szolgáltatások nyújtása mellett a belső tájékoztatás rendszerének javítását és az összetartozást erősítő programok bővítését jelölte meg célként Kovács Balázs, aki fiatalos, lendületes, demokratikus és átlátható szervezetet ígért.

MTI

Hozzászólások

Egyedi ajándékok egy rendőr keze nyomán

Egyedi ajándékok egy rendőr keze nyomán

Kovács Szabolcs törzszászlós, járőrparancsnok a lézervágásban találja meg a napi munka utáni kikapcsolódást.

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

A ráckevei rendőrök lezárták a nyomozást a szülők ellen.

Elégedett ügyfél helyett üres bankszámla

Elégedett ügyfél helyett üres bankszámla

Tanulság: egy kérdőív kitöltéséhez sosem szükséges a banki adataink megadása.

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Sajtótájékoztatón számolt be az Országos Rendőr-főkapitányság a 2000 májusának végén Baján eltűnt 11 esztendős Till Tamás meggyilkolásáról. Mint ismeretes, az eltűnt fiú holttestét 2024 nyarán találták meg egy bajai tanya melléképületében, az aljzatbetonba elásva.

"Fenntartható építészet itthon: Magyarország zöld jövője a szentendrei Mintaházparkban formálódik"

"Fenntartható építészet itthon: Magyarország zöld jövője a szentendrei Mintaházparkban formálódik"

A magyar építőipar zöld jövője formálódik: a szentendrei ÉMI Nemzeti Mintaházparkban előregyártott, alacsony energiaigényű házak mutatják be a fenntartható építészet lehetőségeit. Míg a 70-es években a házgyári lakásépítés rekordot döntött, ma már CNC- és robotizált technológiák biztosítják a pontos

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

http://ujhazak.com