A fényképek hatása a lelkivilágunkra

Laikusként is tapasztalhatjuk, hogy egy egy emlék felelevenítése különböző érzéseket kelt bennünk. Egy számunkra kedves pillanatokat megörökített kép, jó érzéssel tölt el minket, míg egy kellemetlen láttán, negatív hangulatba keríthet minket. Egy kutatás szerint a képek, különösen a fényképek intenzíven hatnak lelkivilágunkra, melyet tudatosan a saját előnyünkre is fordíthatunk.

Apple-iPad-photo-book


A világban zajló eseményekre folyamatosan reagál az emberi agy, mely motorként irányítja a testet is.

Bizonyított tény, hogy a minket ért hatások milyensége ösztönzően, vagy lohasztóan hatnak ránk, attól függően, hogy milyen gondolatokat kapcsolunk az adott témához. Egy kutatás során azt figyelték meg, hogy mi történik a résztvevőkkel, ha egy héten keresztül napi több alkalommal különböző képeket nézetnek velük. Az egyik csoport csak pozitív töltetű fotókat, fényképeket nézhetett, míg a másik negatívokat. A vizsgálatok már az első nap után is eltéréseket mutattak, egy hét elteltével még nagyobbakat.

A negatív képeket néző csoport tagjainál már az első napokban depresszív hangulatokat, immunrendszeri gyengeséget mértek fel, mely a vizsgálat végére egyre romlott. Motiválatlanná, melankolikussá váltak, szorongtak, mely rossz hatással volt egészségükre, teljesítményükre és lelkivilágukra is. Ezzel szemben a pozitív képeket szemlélőek céltudatossá, optimistává és örömtelivé váltak, mely ösztönözte őket céljaik elérésében, nyitottabbak, vidámabbak és rugalmasabbak lettek. Szakemberek szerint, érdemes naponta legalább fél órát szánni arra, hogy ilyen töltetű képeket, fotókat, videókat nézzünk és megfigyelni, hogy már egy hét után javulások érhetőek el, különösen a depresszióra hajlamos embereknél.

Hozzászólások

Téli hangulatjavítás

Téli hangulatjavítás

Őrizd meg a jó kedvedet!

2026-os változás

2026-os változás

Mi nem maradhat a régiben idén?

Hétvégi életmódtanács

Hétvégi életmódtanács

Tedd jobbá az életedet!

Empatikusabbak azok, akik intenek a zebrán

Empatikusabbak azok, akik intenek a zebrán

A pszichológia szerint sokat elmond az emberről az, ha megköszöni, hogy átengedték az úton.

Ezért esik jól a friss levegőn sétálni télen

Ezért esik jól a friss levegőn sétálni télen

A meteorológusok szerint több ok miatt jó a hideg levegő.

Karácsonyi önismereti teszt

Karácsonyi önismereti teszt

Válaszolj az alábbi kérdésekre, majd olvasd el az eredményt!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Mi hozhatja meg a kedvedet?

Januári életmódtanács

Januári életmódtanács

Ezt kellene megfogadnod a hónapra.

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Sokat elárul az emberről az, hogy milyen tempóban gyalogol.

2026-os feladat

2026-os feladat

Mi lesz a legfontosabb dolgod az évben?

http://ujhazak.com