A reggeli "szundizás" növeli a stresszt

10 emberből 8 különböző kütyüket használ ébresztő gyanánt. A modern technika lehetővé teszi, hogy egy teljesen átlagos mobiltelefonon is igénybe vehessük az ébresztő funkcióját.

Amennyiben a jelzés után nem kelünk fel egyből, könnyen megemelkedhet a stressz szintünk, mely rányomja bélyegét egész napos közérzetünkre és teljesítményünkre is. 

szundi


Kutatások által bizonyított tény, hogy a szakaszos alvásra rosszul reagál a szervezet, hiszen nem tudja, hogy az ébrenléthez, avagy az alváshoz alkalmazkodjon. Alvás esetén megváltozik a pulzus szám, a szervek működése, a hormontermelés és a sejtek anyagcsere folyamatai is. Minimum fél óra egyenletes szakasz kell ahhoz, hogy a szervezet felvehesse a megfelelő ritmust. Az ébresztő óráknak van egy olyan funkciója, mellyel többszöri ébresztést, az az szundiztatást lehet beállítani, ami azt az illúziót kelti, hogy egy kis idővel többet pihenünk.

Azonban éppen ez a mechanizmus éppen az ellenkező reakciót váltja ki az emberből. A szakaszos alvás és ébredezés folyamata ugyanis fárasztóan hat a szervezetre, zavarokat okoz, melytől megugranak a kortizonok, az az a stressz hormonok száma. Ennek következtében egész nap fáradtság, kellemetlen közérzet, levertség és frusztráltság alakul ki. Ezt elkerülendő érdemes inkább 10 perccel későbbre állítani az ébresztő órát, akkor viszont a legelső ébresztésre fel is kell kelni és mihamarabb kikelni az ágyból. Így energikusabban, kiegyensúlyozottabban indulhatunk neki a napnak, jobban teljesítünk és a jó hangulatunkat is könnyebben tudjuk megőrizni.

Hozzászólások

2026-os életlecke

2026-os életlecke

Ezt kell megtanulnod azért, hogy jobbá váljon az életed!

Karácsonyi szimbólumteszt

Karácsonyi szimbólumteszt

Ismerd meg magad jobban!

Az év utolsó feladata

Az év utolsó feladata

Ezt kellene még megtenned idén, hogy tiszta lappal indíthasd 2026-ot!

A házikedvencek tették tönkre a karácsonyt

A házikedvencek tették tönkre a karácsonyt

Vicces ünnepi történetek.

Decemberi életmódtanácsok

Decemberi életmódtanácsok

Hozz ki minél többet a hónapból!

Stresszhelyzet kezelése mesél a személyiségedről

Stresszhelyzet kezelése mesél a személyiségedről

Sokat elárul rólad az, amit először tennél az alábbi helyzetben.

Karácsonyi hibák

Karácsonyi hibák

Mivel ronthatod el az ünnepet?

Boldogság-teszt

Boldogság-teszt

Mi tehetne boldoggá?

Adventi életmódtanácsok

Adventi életmódtanácsok

Ezekre a dolgokra figyelj, ha szeretnél nyugodtan készülni a karácsonyra!

Szerencsesüti üzenet 2026-ra

Szerencsesüti üzenet 2026-ra

Milyen útravalót kaptál?

http://ujhazak.com