ADHD, figyelemhiány és hiperaktivitás, avagy a betegség, ami nem is létezik

Egyre gyakrabban jutnak szóhoz olyan orvosok, akiknek fontosabbak saját elveik és a betegeik egészsége, mintsem bizonyos iparok fellendítése. Ilyen szakembernek számít Richard Saul, neurológus is, aki lerántotta a lepelt, a nem létező betegségről.  hi1 A koncentrációs zavarok, figyelemhiány és hiperaktivitás manapság minden harmadik emberrel előfordul. Különösen a gyermekeknél jellemző, hogy az iskolában tanúsított helytelen viselkedés miatt, rögtön figyelemhiányos, hiperaktív jelzőkkel illetik a tanulót, ADHD-val diagnosztizálják, majd küldik is rögtön a szakemberekhez, akik többségben erős gyógyszereket írnak fel nekik.

Richard Saul neurológus különösen erre a problémára fordította a fókuszt az elmúlt években, majd tapasztalataiból írt egy könyvet is, melyben megosztja minden emberrel a megfigyeléseit, többek között azt is, hogy a fent említett betegség nem létezik, csupán egy tünet együttes.

" Az ADHD remek ürügy”- mondja Saul. “A diagnózis egy könnyen elérhető mankó. Sőt, van egy vonzó eleme is az ADHD diagnózisnak, különösen a felnőtteknél – ugyanis néhány felnőtt izgalmasnak tartja azt, ha elmondhatja magáról, hogy egyszerre sok mindent tud csinálni és nem ragadt bele a mindennapok szürke rutinjába." Az orvos azt is hozzátette, hogy nem egy alkalommal vittek már hozzá ADHD-vel félrediagnosztizált gyerekeket, akiknek a többsége azért nem tudott figyelni az órán, mert nem látta a táblát, ezért a gyógyszerek helyett a szemüveg volt a megoldás a történtekre. A figyelemhiány, koncentrációs zavarok, mind csak tünetegyüttesnek számítanak, melyek leggyakoribb esetekben, bizonyos vitaminok, ásványi anyagok hiánya miatt, vagy a folytonos stressz és nyomás miatt van, melyeken szintén nem az erős, függést okozó gyógyszerek tudnak segíteni, hanem leginkább az életmód megváltoztatása.

 

(forrás: Natura hírek)

Hozzászólások

Hétvégi életmódtanács

Hétvégi életmódtanács

Tedd jobbá az életedet!

Empatikusabbak azok, akik intenek a zebrán

Empatikusabbak azok, akik intenek a zebrán

A pszichológia szerint sokat elmond az emberről az, ha megköszöni, hogy átengedték az úton.

Ezért esik jól a friss levegőn sétálni télen

Ezért esik jól a friss levegőn sétálni télen

A meteorológusok szerint több ok miatt jó a hideg levegő.

Karácsonyi önismereti teszt

Karácsonyi önismereti teszt

Válaszolj az alábbi kérdésekre, majd olvasd el az eredményt!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Mi hozhatja meg a kedvedet?

Januári életmódtanács

Januári életmódtanács

Ezt kellene megfogadnod a hónapra.

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Sokat elárul az emberről az, hogy milyen tempóban gyalogol.

2026-os feladat

2026-os feladat

Mi lesz a legfontosabb dolgod az évben?

Ebben lehet más 2026!

Ebben lehet más 2026!

Miben különbözhet a következő év a mostanitól?

Ne tégy felesleges ígéreteket és fogadalmak 2026-ra!

Ne tégy felesleges ígéreteket és fogadalmak 2026-ra!

Életmódtanácsok, hogy ne rontsd el az új évet.

http://ujhazak.com